A pazar Valami követ/It Follows után ismét készült egy egyszerű, de nagyszerű meta-horror, ami a műfaj egyik legősibb, ordas klisévé avult gegjét használja alapkoncepciójaként, ámde roppant kreatív és újszerű módokon.
Mint oly sok horror a The Exorcist/Az ördögűzőtől a Poltergeist - A kopogószellemig, az Amikor kialszik a fény is családi drámával ötvözött természetfeletti rémfilm, melyben az ember ösztönös halálfélelme a szeretteink elvesztésének (rém)képében materializálódik. Egy csonka családot látunk a főszerepben: az apa tisztázatlan, ámde véres körülmények között halt meg, az anya (Maria Bello) azóta depressziós és pirulákon él. A fiatal felnőtt lánya (Teresa Palmer) érthető okokból elköltözött otthonról, de a család nem ereszti: eljut hozzá a hír, hogy tízéves öccse minden nap elalszik az iskolapadban.
Magához költözteti a kimerült srácot a szétcsúszott anyjuktól, ám hamar megtudja, mitől nem tud aludni öccse. Egy meglehetősen ellenséges természetfeletti entitás van a nyomában, aki apjuk gyilkosa is egyben, és mint kiderül, az anya ködös múltjának kísértete. A vámpír és a szellem szerelemgyerekeként jellemezhető lény képes fizikai erőszakot alkalmazni, sőt, természetfeletti az ereje és gyorsasága, a faterból konkrétan origamit hajtogatott, viszont csak sötétben képes mozogni, képtelen fénybe lépni. A lánynak, levakarhatatlan pasijának és a kissrácnak az anya múltjában kell kutakodnia, hogy megtalálják az ellenmérget, ami megszabadítja őket a kreatúrától.
A mozi a debütáló direktor, David F. Sandberg azonos című rövidfilmjén alapul, és a kisfilm sikerének köszönhetően készülhetett el James Wan (Démonok között/The Conjuring, Fűrész/Saw, Insidious) horror-pápa produceri bábáskodása mellett. Az egész estés debütről lerí, hogy rövidfilm ihlette, képlete ugyanis pofonegyszerű, tipikusan kisfilmes. Egyetlen típusú busz-effektusra, horror-gegre épít: látsz valami humanoid alakot a sötétben, de ha felkapcsolod a villanyt vagy ráirányítasz valami fényforrást, a dolog eltűnik. A film már a nyitójelenetben – az apa halála mint tipikus horrorfilmes prológus egy hangulatot megalapozó gyilkossággal – lefekteti a monstrum természetének szabályait, törvényszerűségeit. Amiket Sandberg aztán meglepően kreatív, gyakran egyenesen humoros módokon aknáz ki.
Lásd például a pisztoly torkolattüzében látszódó, minden hatástalan lövéssel egyre közelebb kerülő lényt, vagy a karakterek keze ügyébe kerülő háztartási fényforrások alternatív fegyverként való, olykor poénos használatát. És ahogy a kisfilm, úgy a moziváltozat is olajozottan működik horrorként: lehetsz akármilyen szkeptikus, ugyanúgy hatni fog rád a suspense és a busz-effekt, mint a célközönség legelvetemültebb fanjára. Ami különösen azért szép teljesítmény, mert minimalista, kis büdzsés, kevés szereplős kamaradarabról van szó.
Amihez nem volt szükség jó színészekre sem, de persze nem árt, ha tehetséges a szereplőgárda, és ez szintén erőssége az Amikor kialszik a fénynek. Nem mintha az újonc direktor érdemelne dicséretet a színészvezetésért, hisz például a kisiskolás főhőst játszó gyerekszereplő, Gabriel Bateman szándékaik ellenére nyújt komikus alakítást. Viszont Bello már remekel az ön- és közveszélyesen viselkedő anya szerepében, ami főnyeremény számára, hiszen Hollywood nem arról híres, hogy 49 éves színésznőket halmozna el jobbnál jobb ajánlatokkal.
A melodráma műfaja is jót tesz a filmnek, ugyanakkor ezen az aspektuson többet is dolgozhatott volna Wan és Sandberg. Míg egy kisfilmekben nem kell magyarázatot adni egy misztikus jelenségre, az egész estés mozitól bezáruló köröket és megoldódó bonyodalmakat vár a néző. De amit e film alkotói kitaláltak a monstrumuk hátteréről, annál az is sokkal jobb lett volna, ha nem adnak választ a nézőben felmerülő temérdek kérdésre. Tipikus és sablonos James Wan-féle kísértethorrort kerekítenek a koncepcióból, markánsnak szánt egyéniséget adnak a szörnynek. A hollywoodi horrormozi alakulását követő nézőnek semmi újat nem mondanak, és attól tartok, ezt nem is bánják, mivel siker esetén elkészíthetik majd a spin-offot vagy a prequelt is (Annabelle és Jesabelle után szabadon), Wan horrorfanjainak pedig nem kell megint odafigyelniük a moziban.
Vagy sűrűbb drámával, vagy több találó horror-attrakcióval kellett volna kitölteniük az egyébként szerény, 81 perces játékidőt. Ha nem dolgozzák ki monstrumuk háttértörténetét, a természetfeletti jelenségeket megtehették volna akár a családon belüli problémák művészmozis metaforájának is. Az egyedi koncepciót ráadásul bántó filmírói hibák rontják le, amik alighanem Sandberg tapasztalatlanságából fakadnak. Teresa Palmer modellalkatú ugyan, 30 évesen is kinéz tizenhatnak, de nehéz megérteni, miért követi kutyaként a pasija, mert egyébként nem viselkedik fülig szerelmesen. Az alkotók egy idő után – miután kifogytak az újdonságokból és a fordulatokból – elkezdik megszegni a saját szabályaikat, és ez okolható az elmaradó katarzisért is. Az Amikor kialszik a fény kiemelkedik a hollywoodi horror (mégoly alacsony) átlagszínvonalából, új fogás a zsáneren, de nincs olyan emlékezetes, mint a szintén beszédes című Valami követ.
