„Karrierje romjain ücsörögve Eddie Murphy gondolt egyet, és visszatért fiatalkori sikereihez, bebizonyítva, hogy pengeéles afro-humora mosolyfakasztásban verhetetlen” – bárcsak ezt írhatnám, és bárcsak véget érne már egyszer az egyébként tehetséges nevettető B-filmes szégyenzarándoklata. Emberünket azonban lehetetlen elemelni a gagyigyártó futószalag mellől.
Egyesek szerint Eddie Murphy „egyfilmes” mozisztár, és A Beverly Hills-i zsaru az egyetlen, igazán dicséretet érdemlő vígjátéka. Szerintem viszont súlyosan tévednek, akik csillagászati méretű fiaskóitól nem látják a bepókhálósodott múltat: Richard Pryor utódja a 48 óra (48 hours), az Amerikába jöttem (Coming To America), a Szerepcsere (Trading Places) és az Életfogytig (Life) fergetegesen megírt és eljátszott szerepeivel is bizonyította, hogy aranyat érő komédiás, valódi szituációs és improvizációs készséggel, bájosan trágár egyéniséggel. De sajnos nekünk sem tisztünk, hogy kitakarítsuk vastag porral borított karrierjét – a tények makacs dolgok. Vissza kell kanyarodnunk az arcpirító kudarcok, és egyben a csillagászati méretek sodrába is: ugyanis a Norbit névre keresztelt, szellentős-böffentős malackodással hírnevét „méltán” öregbítő Brian Robbins óvodásoknak szóló sci-fi paródiájának főszerepére emberünket képzelte el. Rosszul tette.
Az üresfejű című üresfejű „Disney-fantazmagóriát” egy üresfejű stábbal forgatta le az elkurvult veterán. Az új darab sajnos tökéletesen illeszkedik az évtizedes blamázsok sorába, sőt, története annyira komolyanvehetetlen, hogy még egy Disney-mesefilmbe is riasztó módon adagolná a végletes infantilizmust. Emberformájú űrhajó érkezik bolygónkra, „aki” miniatűr kapitányának (Murphy) pontos képmása. A vezér és a kissé lökött legénység szupertitkos küldetésben járnak: saját bolygójukat kívánják megmenteni. Az űrhajó, aki Dave-nek nevezi el magát, szoros kapcsolatba kerül egy helyi kissráccal és annak özvegy mamájával. Kalandjainak hála, a legénység is megtapasztalja a földi civilizáció tejjel-mézzel folyó Kánaánját.
Magyarán: a sztori nemcsak kényelmetlenül jellegtelen és sablonokkal gazdagon teletűzdelt, de egyben felháborítóan bornírt és agyzsibbasztóan banális. Értjük, hogy Murphy kedves humorának célkeresztjébe ezúttal a Star Trek és a Serenity műfaji sajátosságai kerültek, durván passzírozva a hasonszőrű, gyermekközpontú fantasztikumok baráti lojalitásról szóló, könnyedén zsebre vágható eszmei üzenetével, és Eddie vészjóslóan szolid humorával, de ahogy kudarcot vallott Az elvarázsolt kastély (The Haunted Mansion) naiv horrorparódiájával, úgy képtelen megbirkózni az intergalaktikus kaland egyéniségtelen, bő nyállal csomagolt dramaturgiájával is. A kis híján másfél órás játékidő nagyrészében Arnold Schwarzenegger Terminátor-alakítására hajazó faarccal jár-kel a vásznon, és csupán néhány ötletesebb szófordulatával kedvez a székében türelmetlenül fészkelődő néző arcizmainak.
Ne számítsunk tehát arra, hogy a humorfaktor megpaskolja, vagy akár megközelíti például A bölcsek kövére (The Nutty Professor) dülöngélő színvonalát. A cselekmény esszenciáját egyébként is a két civilizáció látványos ütköztetése adja, így hát a helyzetkomikumok is unalomig ismertek, fárasztóak – hovatovább bumfordiak. Vattacukor-hangulatú „családi” jelenetek kergetik egymást Dave, a kölyök, és az anyuci monoton hármasfogatával, fokozatosan lelepleződő rejtélyekkel, egy tökéletesen idióta lázadással a hajó fedélzetén, és ha ezek a vegyes izgalmak kevésnek bizonyulnának, még két bágyasztóan ügyefogyott rendőr is elindítja a nyomozást a titokzatos „asztronauta” ellen. A színészi közreműködés szinte szót sem érdemel: a magát ismét tűzrevalóan pocsék szerep(ek)ben illegető Murphy mellett a többiek csupán cukormázas, vagy súlytalan sablonalakításokra képesek: Elizabeth Banks együgyű anyafigurája, Garbielle Union bájolgó másodtisztje, és a többi nevenincs színész steril ökörködése végképp hitelteleníti ezt az egyébként is botladozó, sietősen összetákolt blődlit, amely gyorsan elszáll, mint füst a kulcslyukon.
Ezek után már csak a legbátrabbak merik majd találgatni, hogy mit kezd omladozó presztízsével az egykori káromkodó szupersztár és mai üresfejű fércmunkás. Ha teljes rehabilitációjában nem is bízhatunk, őszintén reméljük, nem kever több (z)űrt.
