Az új román film a konfliktus érdekében vagy szocreál miliőbe helyezi szereplőit, vagy a mai társadalmi jelenségeket próbálja magyarázni – ha nem így tesz, akkor úgy tűnik, amerikai komédiautánzatokkal rukkol elő. Többé-kevésbé az utóbbi kategóriába tartozik Alexandru Maftei vígjátéka, a Bună! Ce faci? (Szia! Mizujs?) is, és kedves limonádéfilmnek ígérkezik.

Gabriel (Ionel Mihailescu) és Gabriela (Dana Voicu), a klasszikus kisember-kispolgár páros¹ – közel 20 éve házasok, és életük minden terén legalább annyira a megszokás rabjai, mint a reggeli rutinban. Tinédzser fiuk már régóta többet szexel, mint ők, kollégáik is folytonosan a nemi, ill. párkapcsolatok vadonjában bolyonganak. Az egykor zenész Gabriel ma már csak kottaforgatóként turnézik a városi filharmóniával, Gabriela egy ruhatisztítóban tölti szürke hétköznapjait. A férfi egyik kiszállása alkalmával mindketten bensőséges beszélgetésbe keverednek egy-egy titokzatos, vonzó, megértő, virtuális partnerrel. Fellángol bennük a rég elfeledett szerelem az új társak iránt, s már-már úgy tűnik, hogy a kettős hűtlenség javíthatna házasságukon. A Véletlen viszont gonoszul kitol velük, s a nagy találkozás alkalmával, amikor a romantika a valóságba ütközik, végképp kilátástalannak bizonyulnak egymással szemben.

Nyilvánvaló, hogy a hősök szokásos midlife crisisban szenvednek, tulajdonképpen mindegy, hogy ki válaszolgat nekik a másik gép előtt. A szerelem elmúlása annyira elviselhetetlen számukra, hogy valójában az első emberbe belehabarodnának, az első virtuális szia megfogná őket. Ezért mindketten egyidejűleg hajlamosak a plátói vonzódásra, az esetleges fizikai hűtlenséget mégis bűnösebbnek tartják az érzelmi viszonyoknál.

Ha elfogadjuk, hogy a teljes sztorit a kamaszfiú Vladimir (Paul Diaconescu) szemszögéből ismerjük meg, a cselekmény minden mozzanata és a szülők jelleme is ironikussá válik. A fiú ugyanis eldönti, hogy hangfelvételt fog készíteni a mindennapok (túlnyomórészt szexuális) eseményeihez fűzött benyomásairól, saját „egyediségének” felmutatásaként. Ha Vladimirt jelöljük főhősnek, átértelmeződik a „felnőttek” élete: minél kevesebb szex, annál több irodalom. A film végére természetesen a túlfűtött fiú is „megjavul”: inkább fizikát tanul az osztály stréberével (akiről később kiderül, hogy egy igazi vadmacska) ahelyett, hogy a ház szegleteiben különböző lányokkal újabb pozíciókat próbáljon ki.

Az is ironikus, hogy Vladimir minden narrátori szólama elején elismétli, hogy önmagaként beszél, ő nem egy hamisított kópia. Pedig figurájában semmi újszerű nincs, és a film is valójában rengeteg amerikai romantikus vígjátékból merít, kevés eredeti részt rakva az egészhez. Toni (Ana Popescu), a szexi és nagyon kacér nő tökéletesen ellenpontozza Gabrielát, de kiszámíthatóan válik egy házas férfi szeretőjévé, és vereti el magát annak veszélyes, orosz(!) feleségével. A piros rózsák, a lekapcsolt villannyal történő szeretkezések, a romantika elvágyódásai, a stresszoldó cigaretták – mind beleillenek egy standard forgatókönyvbe, amely ezt a témát ezekkel az eszközökkel ecseteli. A sablonból sem a szövegkönyv, sem a színészi játék nem tűnik ki igazán. A kamera mindig a házasokra fókuszál, erőteljesen körvonalazza őket – a technika létjogosultsága megkérdőjelezhető, mert átlagos, nem pedig rendkívüli jellemekről van szó.

A film erőssége, hogy Dragoş Alexandru eredeti zenéjét használja, amely dzsesszes és komolyzenei elemeivel hangulatos jelenteket teremt. Azok a hosszabb snittek, illetve snittváltások, amelyekben csupán a zenére, a gesztusokra, mimikára és a virtuális beszélgetések egy-egy sorára terelődik a figyelem, már a dráma irányába terelik a filmet. De akármennyire is meghittek ez a részek, kissé videoklip- és reklámízük van, néhol csak az hiányzik, hogy feliratozzák: Everybody Hurts vagy Banca Transilvania. De mindez elnézhető a rendezőnek, hisz ez csupán második nagyjátékfilmje, nem akarja eladni termékét saját ötletként, képileg ugyanis tudatosan intertextualizál.

Mindezt leszámítva, a Bună! Ce faci? műfajában megállja a helyét, mert nevettet és még egy szerény tanulságot is felkínál. Talán mégsem lesz az év román „szuperkomédiája”, de kellemes tavaszi vígjátékként nem hagy cserben.

¹ vö. Luceafărul (Esthajnalcsillag), Cătălin és Cătălina szerelme