Gyerekkorában a foci érdekelte, majd reklámgrafikusnak készült. Egy véletlen statisztaszerep alkalmával elvarázsolta a színpad, majd a mozgásszínház szippantotta magába. Több kisjátékfilmes szárnypróbálgatás után orosz elítélt volt a Saul fiában, és holnaptól börtönviselt székelyként látjuk viszont a Kojotban. A Sepsiszentgyörgyön élő Orbán Leventével beszélgettünk.
Érettségi után Temesvárra mentél reklámgrafika szakra. Már ekkor motoszkált a fejedben a színművészeti?
Egyáltalán nem. Én akkor még nem is nagyon tudtam, hogy mi a színház. Gyerekkoromban láttam bábszínházi előadásokat, de azokról nem maradt meg semmi az emlékeimben. Középiskolában pedig teljesen kimaradt az életemből a színház. Nem érdekelt sem az irodalom, sem a színház, csak a foci meg a képző. Nem is akartam menni egyetemre, de aztán édesanyámék unszolására mégis úgy döntöttem, hogy megpróbálom. Azt is el kellett dönteni, hogy merre, hová, milyen szakra. Korábban történt egy baleset a kezemmel, ezért szobrászatra nem akartam menni, de mindenképp valami művészettel kapcsolatos szakot akartam választani. Végül a szüleimmel azért döntöttünk a reklámgrafika mellett, mert úgy gondoltuk, hogy ebből legalább meg lehet majd élni. Kolozsvárra nem akartam menni, mert mindenki oda ment, és így végül elmentem Temesvárra.
Temesváron kerestem a helyem, a társaságom, kerestem olyan embereket, akikkel szót értek. Részt vettem TMD-s (Temesvári Magyar Diákszövetség) programokon, de elmentem a TEKMEK-es (Temesvári Keresztény Magyar Egyetemisták Közössége) programokra is. Egyszer egy eseményen – nem emlékszem pontosan, de talán turkálós nap volt, vagy farsangi buli, vagy szüreti bál – az egyik friss ismerős szólt, hogy a színház statisztákat keres az István, a király című rockoperába.
Ez alatt a próbafolyamat alatt döntötted el, hogy váltani fogsz?
Igen. Nagyon vagány, fiatal színészgárda volt és van most is Temesváron. Összebarátkoztunk, együtt jártunk kocsmázni, olyankor is találkoztunk, amikor este nem próbáltunk. Az embereken túl pedig azt is nagyon élveztem, ami a próbákon történt. Aztán, amikor megvolt a premier, a reflektorfény, a taps, akkor azt mondtam, hogy nekem ez kell, én játszani akarok, sokat.
Az egyetemen hamar sor került az első filmes felkérésre is.
Másodév elején kért fel Dunai Laci, hogy játszam a Víz alatt című vizsgafilmjében. Gulácsi Zsuzsi volt a női főszereplő, és az enyém volt a férfi főszerep. Ez volt az első filmes tapasztalat.
Jó élmény volt számodra? Mire emlékszel a forgatásból?
Izgalmas volt számomra, élveztem, ahogy a technikát beszerelték, átszerelték, ahogy rákészültek a jelenetekre. Én egy miniatűr Hollywoodot tapasztaltam meg a forgatás alatt. Nagyon jó élmény volt. Majd szintén egyetem alatt, másodév nyarán folytatódtak a filmes tapasztalatok a Filmtett-táborban.
Egyetem után Kézdivásárhelyre szerződtél a Városi Színházhoz, majd egy évvel később átmentél az M Studióhoz. Az első M Studiós előadásod előtt valaha jutott eszedbe a mozgásszínház?
Soha. Mivel Temesváron ért utol a színház iránti kíváncsiság, az volt az álmom, hogy ott legyek pályakezdő színész. De az egyetem után megutáltam a nagyvárosokat. Azt éreztem, hogy hiányzik a vidék. Elmentem Kézdivásárhelye meghallgatásra, és leszerződtettek. Ott találkoztam Dávid Péterrel, aki akkor még M Studió-s színész volt, és ő mondta, hogy a mozgásszínháznál férfiszínészt keresnek. Nekem a focin túl semmi közöm nem volt addig a mozgáshoz, soha nem táncoltam, nem voltam hajlékony. De Péterék addig noszogattak, hogy végül elmentem a castingra, és azóta M Studió-s színész vagyok.
Franz Kafka A per című regénye alapján, Barta Dóra rendezésében készült előadás volt az első M Studió-s munkád. Nehezen barátkoztál meg ezzel a nyelvezettel?
Fizikai szempontból nem volt könnyű. De az első pillanattól kezdve nagyon szerettem Dórát, ő pedig tudott vinni magával, úgyhogy lelki nehézségeket nem okozott ez a történet. Végig tudtam élvezni a próbákat, és azt éreztem, hogy akárminek akárhányszor neki tudok futni.
Ebben az időszakban kezdtek megtalálni téged a nagyjátékfilmek. Mátyássy Áron Víkend című thrillere volt az első.
A Víkend volt az első forgatás, de azt megelőzte a Saul fia castingja. A Saul fiára éveken át keresték a szereplőket. Hozzám Uray Péteren keresztül jutottak el. Írtak neki egy emailt, hogy látták az arcomat az interneten, és fel szeretnék venni velem a kapcsolatot. Felkerestek, és elkezdődött egy másfél évig tartó casting-folyamat.
Körülbelül egy évig online castingoltunk: emaileztünk, kétszer beszéltem Skype-on a rendezővel, és kértek tőlem videókat. Két email között sokszor eltelt két-három hónap is. Az egy éves online casting után következett egy fél éves periódus, amely alatt voltam háromszor Pesten. Aztán egyszer felhívtak és elmondták, hogy megkaptam a Vaszilij-szerepet. A Saul fia casting-anyagai kézről kézre jártak a pesti filmes körökben, így jutottak el a Víkend rendezőjéhez is.
Az első sapientiás kisjátékfilmről azt mondtad, hogy miniatűr Hollywoodként élted meg. Ehhez képest az első nagyjátékfilm, a Víkend már nagyságrendekkel nagyobb kis-Hollywoodnak tűnhetett.
Én végig nagyon hálás voltam minden stábtagnak. Egyrészt azért szerettem nagyon a forgatást, mert ez volt az első nagyjátékfilmes tapasztalatom. Másrészt a forgatás maga egy nagy kirándulásnak tűnt. Olyan gyönyörű erdélyi tájakra, helyekre vittek el, ahol azelőtt még nem jártam, és nem tudom, hogy eszembe jutott volna-e elmenni. Voltunk Belișen, ami egy csodálatos hely, voltunk a Pádison, a Nyugati-Kárpátokban, mindenhol sziklák, víznyelők, barlangok, zergék. Gyönyörű volt.
A szerep kihívás volt számodra?
Egy egészen kicsi szerepet, a székely sebhelyest kellett játszanom, így maga a karakter nem igazán volt kihívás. Magát a helyzetet élveztük, és megpróbáltuk megoldani a kamera előtt, amit kért a rendező.
Ehhez képest a Saul fiában a Vaszilij-szerep már nagyobb falatnak tűnt?
Azért is volt nagyobb feladat, mert oroszul kellett megoldani a szerepet.
Valaki megtanította neked a szöveget oroszul?
Egy orosz anyanyelvű férfi felmondta nekem a szöveget, és otthon folyton azt hallgattam zene helyett. Végül mégiscsak megszinkronizáltak. A forgatás alatt még nem tudtuk, hogy ebből szinkron lesz, úgyhogy a lehető legjobban kellett oroszkodni.
Kilenc vagy tíz napot kellett a forgatáson lennem. Celluloidra forgott a film, ezért nagyon sokat próbáltunk. A rendező soha nem kötött kompromisszumot, a forgatás minden pillanatát nagyon komolyan gondolta, mindenre nagy hangsúlyt fektetett, semmi nem volt mellékes, jelentéktelen vagy kevésbé fontos.
Amikor megnézted a filmet, azt láttad, amit a forgatás alatt elképzeltél, vagy eltért a film attól a képtől, ami benned előzetesen kialakult?
Nem egészen. Főleg a történet lezárásával nem értettem egyet. A forgatás alatt mondtam Jeles Lacinak, hogy egy 60-as évekbeli, szintén magyar háborús filmnek nagyon hasonló a vége, és lehet, hogy nem szerencsés így fejezni be a filmet. Ő nem látta azt az alkotást, amiről én beszéltem, én meg nem tudtam megmutatni neki, mert nem emlékeztem a címére. Ettől még persze zseniális a film.
Volt annak köze a Saul fia sikeréhez, hogy szinte rögtön utána két másik nagyjátékfilmben is szerepet kaptál, a Kostyál Márk rendezte Kojotban és a Mundruczó Kornél rendezte Felesleges emberben?
Mindkettőnek olyan módon volt köze a Saul fiához, mint a Víkendnek – a casting-anyagok révén.
A Kojot-forgatásról mindig nagyon lelkesen mesélsz. Minek köszönhető, hogy ennyire fontos tapasztalatként tartod számon?
Nagyon jó társaság jött össze erre a forgatásra. A színészek főleg határon túlról érkeztek, talán ennek is lehetett összekovácsoló ereje. Ezen túl pedig a rendező személye is fontos volt számunkra. Tudott beszélni az emberekkel. Mindenki szent ügyként tudta kezelni a forgatást, mert a rendező hitte és velünk is el tudta hitetni, hogy egy igazán jó filmet akarunk és fogunk csinálni. A forgatás alatt mindenkinek a Kojot volt a legfontosabb.
Milyen figurát játszol a filmben?
A szereplő neve Attila. Ő egy székely legény, aki vendégmunkásként kerül Magyarországra. A filmből nem derül ki, de van egy előtörténete Attilának, ami szerint korábban börtönben ült egy nem szándékosan elkövetett gyilkosság miatt. Kijön a börtönből, és belekerül a főszereplő által örökölt ház felújításába. Az elején ki akar maradni mindenféle konfliktusból, de nem tud.
A székelységen túl vannak még közös vonások benned és Attilában?
Sok közös vonás van Leventében és Attilában. A casting után nem a forgatáson találkoztunk először, hanem Pesten az olvasópróbákon, a Fészek Színházban. Sőt, még a forgatás előtt hárman, a főszereplő Mészáros Andris, Bocsárszky Attila és én részt vettünk egy csapatépítőn. Lementünk korábban Máriahalomra, a forgatás helyszínére, és eltöltöttünk együtt néhány napot. Ismerkedtünk, ráéreztünk egymásra, egymás humorára, összeszoktunk. A rendező külön-külön is odafigyelt a szereplőkre, de minket hármunkat csapatként is kezelt. Néha egy-egy, a civil énünkre jellemző vonást, szokást is beépített a karakterekbe. Én például a forgatáskor egyáltalán nem ittam alkoholt. Ez megtetszett a rendezőnek, így Attila Colát iszik a filmben.
Mire emlékszel még szívesen a Kojot forgatásból?
Nagy élmény volt dolgozni a kaszkadőrökkel, megismerni őket. És örülök, hogy megismerhettem a helyi embereket Epölön meg Máriahalmon. Volt egy sokgyerekes család, ahonnan három gyerek kijárt a forgatásra. Nem emlékszem mindhármuk nevére: volt Sanyika, Zsoltika és egy kislány. Zsoltikával barátok lettünk, és azóta is beszélgetünk facebookon. Nagyon szerettem az estéket a rókák társaságában – merthogy volt három rókánk, a forgatás alatt bejártak az udvarra.
Van olyan jelenet a filmben, amiben nem játszol, de úgy érezted, hogy benne szerettél volna lenni?
Az olvasópróbákon még nem fogalmazódott meg ilyesmi bennem, de a forgatás alatt már találkoztam ilyen helyzettel. Például amikor a film végén Mátray Laci egy Máté Péter-slágert énekel. Gyerekkorom óta szeretem Máté Péter zenéjét. Amikor a rendező mesélt erről a jelenetről, azt éreztem, milyen kár, hogy nem nekem írták, mert én ezt úgy meg tudnám oldani.
Holnap lesz a Kojot premierje Magyarországon. Ott leszel?
Ez az első alkalom, hogy el tudok menni a premierre. Igazából el sem tudom képzelni, hogy milyen lesz, de már nagyon várom. A Sault is moziban láttam, de nem premierkörülmények között. Egy nap beültem a moziba egy délutáni vetítésre, voltunk körülbelül húszan, és megnéztük a filmet. Persze vártam, hogy viszontlássam magam a vásznon.
Furcsa volt visszanézni magad? Elégedett voltál azzal, amit láttál?
Jó érzés volt látni magam, de ehhez hozzájárult nyilván az is, hogy a Saul fia akkor már több díjat is magáénak tudhatott.
Éreztél különbséget aközött, ahogyan egy adott jelenetet megéltél a forgatás alatt, és ahogy azt kívülről a moziban láttad?
Nem igazán láttam különbséget. Például egy olyan jelenetet, amelyben hajtanak be a kamrába, közben fütyülnek a golyók, körülötted mindenhol robbanás, jajveszékelés hallatszik, csak úgy lehet megélni, ahogy majd visszaköszön a vászonról is. A kisebb jeleneteknél viszont nem nagyon van idő megfogni a helyzet mélységeit. A jelenlét persze így is ott van. Attól függetlenül, hogy egy adott jelenetben nem megy át rajtad az a probléma, amit a film boncolgat, a jelenlét és a koncentráció meg kell legyen.
Kanyarodjunk kicsit vissza a Kojothoz. Az elmúlt hetekben lépten-nyomon a film Ez csípni fog! című reklámvideóiba lehetett botlani az interneten.
A rendező reklámfilmes szakember, a Kojot az első nagyjátékfilmje. Nem tudom pontosan az okát annak, hogy miért nem ő csinálta a film teljes reklámanyagát, de ő is mindenképp hozzá akart adni valamit. És kitalálta ezt a videósorozatot. Ő kitalálta, mi meg mentünk, ettük a rettenetesen csípős chillit, és ittuk rá a tejet.
Ebben az évben lesz a premierje Mundruczó Kornél Felesleges ember című filmjének is, amelyben szintén játszol. Az első három nagyjátékfilmes tapasztalathoz képest mit hozott számodra ez a film? Milyen karaktert játszol?
A karakteremnek nem volt neve, János első embereként emlegettük. Ez egy nagyon picike szerep, azt is mondhatnám, hogy egy kiemelt statisztaszerep volt. Fontosnak éreztem, hogy ott legyek ezen a forgatáson, és hogy találkozzam Mundruczó Kornéllal, de a szerep maga nem volt kihívás. Persze örülök, hogy része lehettem a filmnek, még ha ilyen minimális szinten is, viszont színészként nem volt egy erős tapasztalat.
Hatnak egymásra a színházi és a filmes munkáid? Egyik típusú tapasztalatot tudod hasznosítani a másik területen?
Eddig nem tudatosítottam konkrét egymásra hatást, de érzékelek néha ilyesmit. Nem tudom pontosan megfogalmazni, hogyan hatnak egymásra. Azt érzem, hogy úton vagyok a színházban is meg a filmben is. Folyamatosan tapasztalok, és így a két dolog segíti, kiegészíti egymást.
Említetted egyszer, hogy a színházi és a filmszínészi munka mellett ott motoszkál benned az is, hogy kipróbáld magad rendezőként.
Amikor harmadéves voltam, rendeztem otthon, Csíkszentmiklóson egy népszínművet amatőrökkel. Az egy nagyon erős tapasztalat volt. Nehezen indult, mert könyörögnöm kellett az embereknek, az ismerősöknek, hogy vállaljanak el egy-egy szerepet az előadásban. De végül összejött, és bemutattuk. A végén azt éreztem, hogy ettől a próbafolyamattól sokkal többet kaptam, mint az egyetemtől három év alatt. Ezért kezdett intenzívebben motoszkálni bennem a rendezés gondolata. Most dolgozom Kézdivásárhelyen diákokkal, ez lesz a második rendezői munkám. Remélem, jól sül el, és ad erőt meg bátorságot ahhoz, hogy legyen majd harmadik is.
