Erdélyi színészekkel és a Dallas Bobby-jával érkezik szeptember 26-án a magyarországi mozikba Vékes Csaba gombfoci-fanatikusokról szóló romantikus vígjátéka. A Lepattanó premierje előtt beszélgettünk a film egyik főszereplőjével, Derzsi Dezsővel a forgatás benyomásairól és a Romániában élő magyar színészként megtapasztalható filmes lehetőségekről.
A Lepattanó még mozipremier előtt áll, a magyarországi közönség először a 20. Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon láthatja. Te láttad már?
Nem.
Miért? Nem szereted magad visszanézni?
Olyan gyakran nem játszottam filmben, hogy erről szokásként beszélhessek. Az első percekben borzasztó kényelmetlen, viszont nagyon sokat lehet belőle tanulni, és ezért hasznosnak tartom, hogy az ember minél többször visszanézze saját magát. Akár filmen, akár csak mondjuk egy színházi próba esetén. A filmet viszont nem volt még lehetőségem megnézni, először Miskolcon fogom látni.
A film rendezőjével, Vékes Csabával már ismertétek egymást, dolgoztál vele egy kisfilmen is. Ő keresett meg szerepfelkéréssel vagy jelentkezned kellett a felhívásra? Hogyan talált meg a szerep?
Vékes Csabával 2010-ben ismerkedtünk meg, amikor az egyetem végeztével Budapestre szerződtem a KOMA Társulathoz, aminek ő az egyik vezetője volt. A következő évadot Bocsárdi László hívására már Sepsiszentgyörgyön kezdtem, Csabával pedig utána csak egy erdélyi kirándulásuk alkalmával találkoztam. Aztán két évvel ezelőtt keresett meg azzal, hogy mit szólnék egy általa rendezett rövidfilm főszerepéhez. Csak később derült ki, hogy ez egyben egy casting is a Lepattanóhoz. Úgyhogy lényegében volt is casting, meg nem is. A kisfilm forgatása nagy élmény volt, nagyon jó kis csapattal dolgozhattam együtt. Utána fél évig nem beszéltünk, majd egyszercsak fölhívott, és mondta, hogy lesz film és továbbra is bennem gondolkodik. Elküldte a forgatókönyvet, elolvastam, izgalmasnak találtam. Aztán nyár elején volt még egy vihar előtti csend, amikor nem lehetett biztosra tudni, hogy meglesz-e a forgatáshoz szükséges pénz. Már lassan elengedtem a dolgot, amikor felhívott és mondta, hogy szeptemberben forgatunk. Röviden ennyi.
Romániában nagy hiány a magyar nyelvű filmes színészképzés, ami miatt mindig kihívás a színházaknál dolgozó erdélyi színészek számára a filmvásznon való teljesítés. Te találtál lehetőségeket, hogy megismerkedj a szakmának ezen részével?
2017-ben elmentem egy Filmtett-táborba, ahol olyan nagyszerű emberekkel találkozhattam, mint például Hajdu Szabolcs, Török-Ilyés Orsolya, Pálfi György, vagy Bántó Csaba. Számomra ez volt az első olyan élmény, amikor azt kezdtem tapasztalni, hogy a filmezés valóban egy izgalmas kihívás tud lenni. A táborban Vácz Péterrel közösen forgattuk a Párnaarcot. A Péterrel való közös munka olyan inspiráló feladatok elé állított, ami után azt éreztem, hogy szívesen kipróbálnám ezt a „filmezés–dolgot” más keretek között is. Lényegében ez volt a „kapudrog”. Aztán a Csabával közösen készített rövidfilm volt az első, ahol nem feltétlenül egy tábor keretein belül, nem egy ilyen körülpárnázott közegben tapasztalhattam meg a filmkészítést. A mélyvíz pedig a Lepattanó volt. Tehát lényegében fokozatosan léptem bele ebbe a világba.
Voltak még persze castingfelkérések. Például a Besúgó két főszerepére vagy a Hunyadi sorozatba is elhívtak meghallgatásra. Ezek a castingok nagyon érdekes helyzetek. Sokszor az az ember érzése, hogy egy piacon van. Én nem mindig tudok ezekkel mit kezdeni, de igyekszem kellő kíváncsisággal és humorral kezelni ezeket a helyzeteket. Továbbá fontos, hogy az ember tisztában legyen a helyzetével. Itt élünk Erdélyben, majdnem hétszáz kilométerre Budapesttől, nagyon kell akarjanak, hogy tényleg téged válasszanak. Hiszen minket oda ki kell utaztatni, el kell szállásoltatni, kell etetni, rengeteg plusz költséggel jár. És nem utolsósorban Magyarországon nagyon sok jó színész van, nagy a merítés. Ez a felkérés is inkább egy szerencsés véletlennek köszönhető, valószínűleg egyezett a karakterünk a forgatókönyvben megírt figura karakterével, és Csabának valahogy eszébe jutottam.
Mivel Erdélyben nincs kiépített rendszer a filmes színészeknek, milyen volt ezt a munkát a színházi évaddal egyeztetni?
Egy döntés elé voltam állítva: kimaradok egy előadásból vagy elmegyek forgatni. Nem volt könnyű, viszont én a film mellett döntöttem. És nem bántam meg. Született egy zseniális előadás, amit ha látok, amikor játszák a kollégáim, érzek egy késztetést, hogy szívesen benne lennék. De másik oldalról meg az a tapasztalat, amit tavaly ezalatt a 22 nap alatt összeszedtem, azokkal a nagyszerű emberekkel való találkozás, akikkel ott találkozhattam, mind kárpótol a döntésért.
Muszáj megkérdeznem, te gombfociztál már?
Soha életemben. Gyerekként valami pöcögtetős focipályákat próbáltam ki, de soha nem fogott meg. Az első találkozásom a gombfocival – a szektorlabdával! – a forgatást megelőző felkészítő edzéseken volt. Még egy országos bajnokságon is részt vettünk. Nagy élmény volt találkozni azokkal az emberekkel. Persze egyetlen alkalommal azért az ember nem lát bele olyan mélyen, de mégis valahol megérintett, hogy egyáltalán ilyen létezik. Szerintem méltatlanul kevés szó esik erről a sportról.
Akkor nem fikció, hogy ez még egy ennyire aktívan létező sport?
Nem, sőt, még Csíkszeredában is van szektorlabda klub! Vannak különböző változatai is, például a brazil változat, ami sokkal látványosabb, eltérőek a szabályok. Ezen az országos bajnokságon voltak olyanok, akik például mindkét stílust játszották, az európait, illetve a brazilt is, és mutattak pár trükköt. Az utóbbit teljesen máshogy játszák – például kis kerek labdával, és a játékosoknak a formája is egy picit másabb, lekerekítettebb.
Nyertetek ezen a bajnokságon?
Rekordot döntöttem: én voltam a legelső, aki kiesett mindenből. De például Scherer Péter és Katona Laci nagyon szépen szerepelt.
Akkor már a felkészülés alatt is próbáltak igazi csapatot kovácsolni belőletek. Milyen volt a többiekkel együtt dolgozni? A többségük már nagy múltú filmes színész.
Jó volt. Tényleg. Az egész közeg rendkívül nyitott és befogadó volt. Én pedig igyekeztem figyelni és minél többet tanulni.
És milyen volt találkozni Patrick Duffy-val?
Abban a pár napban, amit a forgatáson töltött, egy szerény és nagyon kedves, a szakmáját alázattal végző profi embert ismerhettem meg. Nem hordozott semmit abból a prekoncepcióból, amit az emberek hajlamosak rávetíteni egy-egy ilyen Amerikából érkezett sztárra. Az első találkozás úgy nézett ki, hogy neki késett a repülője, emiatt Párizsban éjszakázott és hajnalban repült Budapestre. Mi hatkor kezdtük a forgatást, felvettük azokat a jeleneteket, amik megelőzték az ő bejövetelét. Addig az asszisztenssel próbáltam, előtte nem is találkoztam vele. Az első közös jelenet úgy kezdődött, hogy ő belép, én meg egy gesztussal meg kell őt állítsam. Kezdődött a felvétel, belépett, odanéztem, és hát ott volt Patrick Duffy! Mindaz az energia, amit a rendező az ő személyével szándékozott mind a forgatáson, mind pedig a filmbe behozni, az szerintem sikerült.
A film nagyban épít akár a magyar filmes műfaji hagyományokra, akár azokra a tipikus karakterekre, akiket a benne szereplő színészekkel társít a közönség. Téged is mintha az Oszkárhoz hasonló „ügyetlen jófiú”-figurák találnának meg. Találtál kihívást a szerepben?
Igen, találtam. A film más eszközöket igényel a színésztől, mint a színház. Sok kérdés merült fel bennem. Például, hogy hogyan lehet ezeket az eszközöket jól használni? A gondolat, ami szerintem meg kell jelenjen, az vajon megjelenik-e? És számos hasonló. Tehát kihívás az volt, de szerencsére segítséget és inspirációt is kaptam bőven.
A filmet meglehetősen abszurd humora határozza meg. Te hogy találtál rá az útra, ami alapján felépítetted a karakteredet? Mennyire vetted komolyan Oszkárt?
Csabával egy lakásban laktunk a forgatás alatt, nagyon sokat beszélgettünk Oszkárról. A film eltérő helyzeteket vázol fel, én igyekeztem ezeket megérteni és az Oszkár figurája által meghatározott keretek között ezekben reagálni.
Az általad említett 22 nap nem sok egy nagyjátékfilm leforgatásához. Éreztél bármit a költségvetés határaiból? Akár korán kelések, későn fekvések?
Nem, nem éreztem semmit a költségvetés határaiból, nem is igazán tudtam erre figyelni, nem azért voltam ott, hogy ezzel foglakozzak. Ami pedig a korán kelést és a későn fekvést illeti, ha olyan fényviszonyokra van szükség, ami csak reggel 6-kor van meg, akkor azt nem lehet este 6-kor felvenni. Az éjszakai forgatások egyébként nagy bulik voltak. Persze volt olyan, amikor már el voltam fáradva, voltak hullámvölgyek meg hullámhegyek, de mind a normalitás keretein belül.
Voltak meglepő helyzetek, váratlan pillanatok?
Igen. Például a lángosevéses csókjelenet az mindenkit „nagy kihívás” elé állított. De erről ennyit. :D
Éreztél bármi nyomást, hogy mivel erdélyi színészként kevesebb lehetőség jut el hozzád, ezt még jobban meg akarod ragadni? Akár hogy később ez alapján fognak meghatározni?
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez nem merült föl bennem. De túl rövid az élet ahhoz, hogy ilyen gondolatokkal, érzésekkel foglakozzam.
És egy utolsó kérdés: te mit csinálnál 100 millió forinttal?
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy soha nem fogok kapni ennyi pénzt, úgyhogy nem is kell ezen gondolkodnom. Ha a majd lesz, akkor elgondolkodom. Túl sok lenne nekem, biztos, hogy nem egyedül költeném el. Vannak rászoruló emberek, akiknek ez sokat jelenthet.
Csodák még léteznek.
Igen, például lényegében ez a forgatás is egy csoda volt.
