Pál Emőke, a Magasságok és mélységek főszereplője: „nagyon megszerettem a szabadságot” Pál Emőke, a Magasságok és mélységek főszereplője: „nagyon megszerettem a szabadságot”

„Nagyon megszerettem a szabadságot”

Interjú Pál Emőkével, a Magasságok és mélységek főszereplőjével

ÉRTÉKELD A FILMET!
Magasságok és mélységek
Csoma Sándor
2022
Magasságok és mélységek

Magasságok és mélységek

Adatlap Filmadatlap Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

0

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

A Magasságok és mélységek főszereplőjével többek között színészi indulásáról, motivációiáról, kételyeiről és jövőbeni terveiről beszélgettünk.

A magyarországi mozikban már megtekinthető Csoma Sándor első nagyjátékfilmje, a Magasságok és mélységek, ami Erőss Zsolt tragikus történetét a hegymászó felesége, Sterczer Hilda szemszögéből meséli el. Az összetett személyiségű nőt a gyergyóremetei Pál Emőke kelti életre a filmben, aki ugyan játszott már Florin Șerban egyik mozijában (Dragoste 2. America) és a Valan – Az angyalok völgye című produkcióban is, a mostani főszereppel  minden bizonnyal szintet léphet. Ennek kapcsán többek között színészi indulásáról, motivációiáról, kételyeiről és jövőbeni terveiről is kérdeztük őt.

Mennyire volt klasszikus utad a színészi pályáig?

Az én történetem már-már túlontúl tipikus. Gyerekkoromtól kezdve színpadon voltam, hangszereken játszottam, színjátszókörbe jártam, gyakorlatilag az összes iskolán kívüli tevékenységben részt vettem. Viszont kiskoromban láttam a tévében a gyerekszínészeket, és azt hittem, hogy erről lekéstem, mert ez egy olyan szakma, amit nagyon fiatalon kell elkezdeni. Tehát volt bennem egy vágy, de fogalmam sem volt arról, hogy a valóságban miként lesz valakiből színész. Egyébként bizonyos szempontból még így is szerencsés vagyok, mert látom, hogy nagyon sok fiatalnak elképzelése sincs arról, hogy mivel szeretne foglalkozni, nekem viszont már gimnáziumban egyértelművé váltak a terveim.

Akkoriban igazából az adrenalin vezetett: színpadon akartam lenni, az ennek nyomán felszabaduló érzéseket kerestem. Ma már persze látom, hogy ez kevés ahhoz, hogy az ember a pályán maradjon, így nekem is meg kellett találnom a szakmám mélyebb rétegeit, hogy miért jó ez nekem, miért ragaszkodom hozzá, hogyan tudok segíteni a munkáimmal.

És hogy jött a filmezés? Egyszer beszéltél arról, hogy nem érezted elég szépnek magad a forgatáshoz. Táplálta valami ezt a kishitűséget?

Nézzük meg a hollywoodi színésznőket, mind gyönyörű nők. Én pedig nem éreztem magam annak, meg aztán ott volt az a mondat, amit mindenki hall a szakmában, hogy „filmes arc” kell ahhoz, hogy forgass, én meg persze úgy gondoltam, hogy biztosan nem rendelkezem azzal. Jól látszik, hogy akkoriban nem volt túl nagy az önbizalmam.

Aztán a Filmtett-táborokban sok pozitív visszajelzést kaptam, mindig a legizgalmasabb projektekbe kerültem be, ez pedig magabiztosságot adott. Olyannyira, hogy az egész szakmai életemet a filmezéshez igazítva rendeztem be: azért is lettem szabadúszó, hogy ha megtalálnak filmes lehetőségek, ne fordulhasson elő, hogy mondjuk a színházigazgató nem enged el. Ez a mozi is nagyon nehezen lett volna összeegyeztethető egy társulati léttel, hiszen szakaszokban forgattunk, sokat kellett például Budapesten lennem. Mindeközben egyébként nagyon megszerettem a szabadságot, ma már el sem tudnám képzelni magam egy olyan klasszikus társulati formában, ahol minden évad elején bemegyek, és közlik velem, hogy milyen szerepeket és mennyit fogok játszani.

Érdekes az eddigi utadat vizsgálva, hogy több színházhoz kapcsolódó végzettséged is van, foglalkoztál pedagógiával és mozgásszínházzal is. Ezekkel hogy kerültél kapcsolatba?

A Babeș-Bolyai Tudományegyetemen van egy ún. pedagógiai modul, amit bármilyen szak mellett el lehet végezni, én is elvégeztem, de nem vettem igazán komolyan. Egyfajta B-tervnek megfelelt. A mozgásközpontú színházi továbbképzéseken való részvétel viszont nagyon tudatos döntés volt, úgy éreztem, hogy a mozgáskultúra fejlesztése akkor nem volt nálunk igazán erős, ezért szerettem volna a testtudatosítás, a testi kifejezés terén előrelépni. Emiatt választottam egy londoni magánegyetem kétéves képzését, amiből végül anyagi gondok miatt csak az első évet végeztem el. Ettől függetlenül nagyon jó szakmai tapasztalat volt.

Tervezel még visszamenni külföldre?

A pályám elején nagyon sokat jártam különböző workshopokra, akkor több időm volt az önfejlesztésre, de azzal, hogy mostanában nagyon sokat dolgozom, erre kevesebb lehetőségem van. Viszont ha jönne egy izgalmas filmes vagy akár színházi kihívás, szívesen kipróbálnám magam kint. Bár az is igaz, hogy az utóbbi időben nagyon lokálpatrióta lettem, és elkezdett az eddigieknél is fontosabb lenni, hogy a családom közelében legyek. Ezért sem akarok egyébként Budapestre költözni, annak ellenére, hogy szeretnék a jövőben is magyar filmekben vagy akár színházi előadásokban játszani.

A cél tehát a továbbiakban is a kétlaki, kétnyelvű szakmai élet?

Igen, most például volt egy bemutatóm Kolozsváron, és abban a darabban végig románul játszom. Bár azt tudni kell, hogy nem beszélem igazán jól a nyelvet: erős magyar akcentusom van, de nyilván sokszor épp erre van szükség. Egyébként pedig igyekszem elindulni több irányba, ugyanis a magyar nyelvű lehetőségek korlátozottak.

Főleg úgy, hogy a filmrendezők viszonylag ritkán nyúlnak határon túli színészekhez.

Ebben mintha lenne némi pozitív elmozdulás, az utóbbi években Blénesi Kincső, Orbán Levente vagy épp Molnár Levente – és még sorolhatnánk – fontos filmekben játszott. De persze örülnék, ha több ilyen példa lenne.

Rátérve konkrétan a Magasságok és mélységekre, Sterczer Hilda egy interjúban elmondta, hogy olyan típusú személyiség volt, akinek minden előtte tornyosuló hegyet meg kellett másznia. Mennyire tudtál ezzel azonosulni?

Teljes mértékben! A szakmám iránt elkötelezett és szorgalmas vagyok, próbálok mindig mindent megtenni azért, hogy az anyag, amin éppen dolgozom, minőségi legyen. Ebben a filmben pedig tényleg rengeteg munka van.

Ugyanakkor ez a nyilatkozat arról is szól, hogy idővel el kell tudni engedni dolgokat.

Ebben is próbálok fejlődni. Színészek szempontjából ez mindig nehéz, hiszen már jócskán belevágunk a következő, sőt talán az azt követő munkába is, mire egy korábbi forgatásnak látszik az eredménye, míg a stábból sokan a bemutató előtt nem sokkal „teszik le” a filmet. Talán most, a premier idején tudtam igazán magam mögött hagyni ezt a projektet.

Néhány pozitív kritika már megjelent a filmről. Találkoztál ezekkel a véleményekkel, illetve ha igen, hogy fogadtad őket?

Ahogy említettem, pont most volt egy főpróbahetem és premierem, így nem nagyon volt időm arra, hogy a netet böngésszem, de [Csoma] Sándor, a rendező elküldte nekem is az eddigi megjelenéseket. Persze, ha van egy-egy üresjárat, azért gyorsan átfutom őket, valószínűleg a legtöbb eddig megjelent véleménnyel, kritikával találkoztam, de elmélyülni tényleg nem volt lehetőségem bennük.

Annak persze nagyon örülök, hogy a befektetett munka, és az a néhány vita végül meghozta az eredményét. Utólag visszatekintve azt gondolom, hogy az alkotókkal a legjobbat hoztuk ki egymásból, de emögött rengeteg bizonytalanság húzódik meg. Az mindenesetre biztos, hogy nagyon intenzív munkafolyamat volt.

Mondasz egy konkrét példát az említett vitás pontokra?

Van a filmben egy jelenet, amelyben Hilda Kollár Lajossal telefonál, és megtudja, hogy Zsolt nem érkezett vissza a táborba. Ezt egy pánikroham előzi meg, és a dilemma azzal kapcsolatban alakult ki, hogy a roham véget érhet-e a telefon hangjától, ki lehet-e zökkenni ebből az állapotból egyetlen jelzés hatására? Én sokáig amellett érveltem, hogy nem, de végül a rendező meggyőzött és az ő elképzelését követtük.

Magát az állapotot is nagyon nehéz volt ábrázolni. Elképesztő, de a YouTube-on lehet találni olyan videókat, ahol az emberek a saját pánikrohamaikat filmezik le, ilyenekből próbáltunk készülni, illetve megkérdeztem olyan ismerőseimet, akik éltek már át hasonlót. Ami viszont nagyon érdekes, hogy amennyire sokat agyaltunk mindezen, a forgatáson háromszor vagy négyszer kellett csak felvenni. Meg is jegyeztem félig viccesen, hogy lehet hogy minden jelenetnél el kellett volna ezt játszanunk, így gyorsabban, hatékonyabban haladtunk volna a felvételekkel.

Csoma Sándor rendező többször nyilatkozta, hogy egyáltalán nem volt cél, hogy a filmbéli Hilda hasonlítson a valós személyre. Benned azért színészként volt egyfajta félelem azzal kapcsolatban, hogy egy élő embert játszol, aki biztosan látni fogja a munkád végeredményét?

Hilda elképesztően nagyvonalúan és nyitottan állt ehhez a projekthez. Azt éreztem, hogy bármilyen is lesz a film, nem fog neheztelni ránk. Azt tényleg nagyon az elején elhatároztuk, hogy a külsőségek szintjén nem próbáljuk meg utánozni őt. Nyilván az arcunk nem hasonlít, de folyamodhattunk volna olyan trükkökhöz, amik valamilyen szinten megteremtik az illúziót. De ennél fontosabb volt számomra, hogy Hilda belső világát, a forgatókönyvben lefektetett érzelmi ívet próbáljam magamban megteremteni.

Sok színész úgy készül egy-egy életrajzi film főszerepére, hogy interjúkat néz az adott személlyel, megpróbálja utánozni a gesztusait, a mimikáját. Nálad akkor ez teljesen ki is maradt?

Nem, én is sok Hildával, illetve Zsolttal készült interjút néztem és olvastam. Csak a külsőségek helyett sokkal inkább arra koncentráltam, hogy Hilda mit mond, mire hogyan reagál, mennyire nyomja el az érzéseit. Egyébként amikor olvastam a vele készült interjúkötetet, ceruzával aláhúzogattam magamnak a közös pontokat. Azt is elképzeltem, hogy én hogyan reagálnék ilyen szituációban, és bár nincs közeli tapasztalatom a gyásszal, mindig arra jutottam, hogy ha ez velem történik, sokkal többet sírtam volna. Valahogy én könnyedén kifejezésre juttatom az érzéseimet, és az egy komoly színészi kihívás volt, hogy azt a falat megtaláljam, amit én Hildánál felfedezni véltem.

Az említett kötet új kiadásában tőled is szerepel egy idézet, ahol azt mondod: színészként egyre fontosabb számodra, hogy milyen történetek mögé állsz be. A továbbiakban is ez lesz nálad a fő szempont? És ennek kapcsán mesélj, kérlek, a jövőbeli terveidről!

Szerencsére az uóbbi időben nem szűkölködtem lehetőségekben, nagyon le is terheltem magam, szóval lassan eljutok oda, hogy válogatnom, szűrnöm kell a felkéréseket. Konkrétumokat egyelőre nem mondanék, októbertől kezdődik az egyetem, meg kell majd osztanom a figyelmem a oktatói, illetve a színészi feladatok között.

És igen, igyekszem ezen szempontok szerint kiválasztani a munkáimat, bár ha filmről beszélünk, az is tény, hogy Kelet-Európában vagyunk, így a színészek azért nem nagyon válogathatnak, általában már annak is örülünk, ha hívnak minket. Nyilván az ember megnézi a rendező korábbi munkáit, megpróbálja megtippelni, mennyire lehet közös az ízlésvilág. Azért egy szappanoperára valószínűleg nem mondanék igent, de ha egy filmben a „szükséges nőt” kell eljátszanom a sok férfi között, ám legyen. Aztán ki tudja, lehet, hogy egyszer eljön az az idő, amikor már én válogathatok.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?
Magasságok és mélységek

Magasságok és mélységek

Színes életrajzi, filmdráma, 96 perc, 2022

Rendező:
Szereplők: , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

0

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • Fekete Párduc 2

    Színes fantasy, képregényfilm, 161 perc, 2022

    Rendező: Ryan Coogler

  • Azt mondta

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2022

    Rendező: Maria Schrader

  • A döntés

    Színes dokumentumfilm, 79 perc, 2022

    Rendező: Vízkelety Márton, Ugrin Julianna

  • A Fabelman család

    Színes életrajzi, filmdráma, 151 perc, 2022

    Rendező: Steven Spielberg

  • Vérapó

    Színes akciófilm, thriller, vígjáték, 101 perc, 2022

    Rendező: Tommy Wirkola

Szavazó

Melyik a kedvenc életrajzi filmed a közelmúltból?

Szavazó

Melyik a kedvenc életrajzi filmed a közelmúltból?

Friss film és sorozat

  • Fekete Párduc 2

    Színes fantasy, képregényfilm, 161 perc, 2022

    Rendező: Ryan Coogler

  • Azt mondta

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2022

    Rendező: Maria Schrader

  • A döntés

    Színes dokumentumfilm, 79 perc, 2022

    Rendező: Vízkelety Márton, Ugrin Julianna

  • A Fabelman család

    Színes életrajzi, filmdráma, 151 perc, 2022

    Rendező: Steven Spielberg

  • Vérapó

    Színes akciófilm, thriller, vígjáték, 101 perc, 2022

    Rendező: Tommy Wirkola