Címke: pál emőke

Itt a Magasságok és mélységek teasere

2022. május 25. – írta

Éppen 20 évvel azután, hogy a csíkszeredai Erőss Zsolt első magyarként meghódította a Mount Everestet, bemutatták a Magasságok és mélységek című életrajzi film teaserét.

Drakula él, és köszöni szépen, jól van – A sapientiás celluloid-workshop legújabb állomásán jártunk

2022. május 4. – írta

A magyar film napja alkalmából az elveszett magyar Drakula-film remake-jének újabb fejezeteit mutatták be a Sapientia dísztermében május 2.-án. A Lakatos Róbert által vezetett workshopról először 2018-ban hallhattunk, ekkor készült ugyanis a remake első öt fejezete. A forgatásokra akkor a Filmtett is kilátogatott, de a három évvel ezelőtti vetítésen is ott voltunk.

Amikor a mozi önmagát alakítja – A Magasságok és mélységek forgatásán jártunk

2021. május 18. – írta

Legutóbb ősszel volt szerencsém részt venni egy igazi nagyjátékfilm-forgatáson, most pedig egy másik, Budapesten készülő filmre látogattam ki. A különbség sok szempontból nem is lehetne nagyobb, hiszen akkor egy korabeli, kosztümös, magyar közegben nagy költségvetésűnek számító készülő mozifilmen láthattam akcióban egy nagyméretű, veterán filmesekből álló stábot, ezúttal pedig egy szerényebb költségekből készülő, a közelmúltban játszódó, személyes (mondhatni életrajzi) alkotás készülését látogathattam meg, amelyen egy majdnem kizárólag elsőfilmesekből verbuvált, fiatal stáb dolgozik.

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?