Külföldieket átverő taxisokról szól a diák-Oscarra jelölt Freund Ádám első nagyjátékfilmje, amelynek mi is ellátogattunk az egyik forgatási napjára.
Késő délután a Keleti pályaudvar mellett – ezt budapesti helyszínt talán még azoknak sem kell bemutatni, akik ritkán járnak a magyar fővárosban. Ezúttal nem a méltán híres főhomlokzatnál, illetve a főbejáratnál gyülekezünk, hanem a jóval kevésbé használt oldalsó, Töhököly úti parkolónál. Itt általában még kevésbé csillog minden, mint elöl, és ha lesben is állnak valahol valódi „hiénák”, akkor azok biztosan itt lesznek. Ezúttal viszont csak a fiktív „hiénákkal” találkozunk a film egyik utolsó forgatási napján. Amikor legutóbbi két alkalommal volt szerencsém Budapesten nagyjátékfilm-forgatáson részt venni, eltéveszteni sem lehetett, hogy éppen hol zajlik az aznapi munka, hiszen kordonokkal lezárt utcák, helyszínek fogadtak, emellett az elmaradhatatlan teherautók és furgonok parkoltak minden környező utcában.
Ezúttal nem volt ennyire szembeszökő a valódi város és az ideiglenes, fiktív terek közötti különbség, hiszen a Keleti úgy jó helyszínként, ahogy van (legalábbis a Hiénák helyszínéül mindenképpen): a forgatócsoportnak minimálisan kellett átöltöztetnie a filmbéli taxidroszt képre álmodása kedvéért a kellően lepukkant, oldalsó pályaudvari részeket, ahol akkor is strázsál néhány gyanúsnak kinéző taxis, amikor épp nem róluk forgatnak filmet. A stábautók pedig szépen elvesztek a méretes parkolóban, ami amúgy is mindig tele van furgonokkal, kisbuszokkal, és kordonokat sem nagyon látni sehol, hiszen amíg a „felvétel!” felkiáltás el nem hangzik, az utasforgalom nyugodtan csordogálhat (és a Keleti oldalsó be- és kijáratán inkább csak csordogál, mint folyik – ha szívott már az ember vonatindulás előtti utolsó cigit, akkor jó eséllyel itt csinálta, de nagy csomagokkal viszonylag kevesen sietnek erre).
Az egyedüli nem valódi dolgok itt, a Hiénák forgatásának 32. napján: egy fiktív kisüzlet homlokzata, ami azért annyira lepukkant, hogy akár valódi is lehetne; illetve három fényesre suvickolt taxi, amikről a hozzá nem értő biztosan nem mondaná meg elsőre, hogy ezek nem hivatalos utasszállítók, még annyira sem, mint az ún. „hiénák” autói.
A Földiek című kisjátékfilmért diák-Oscarra jelölt Freund Ádám első egészestés rendezésében ugyanis a taxis hiénákat állítja a főszerepbe, akik elsősorban a külföldről érkező turisták megkopasztásából élnek, kihasználva a helyismeretük hiányát, a hivatalos árakat jelentősen felsrófolva szállítják őket a kért címre (leggyakrabban a reptérre/ről). A produkciót idézve: „A több egymásba fűzött szálon futó történet hősei egyszerű, hétköznapi kisemberek. Egyszerre szeretetreméltók és önzők, akik utasaik legpofátlanabb átverésétől sem riadnak vissza. Ám amikor egyikőjük váratlanul lesérül, és a kényszerhelyzet miatt a félénk, áldozatkész felesége lesz kénytelen a taxiba ülni, a közösség élete felbolydul. A mindennapossá, rutinszerűvé váló hazugságok, önfelmentések és stiklik felgyülemlenek, a felszínre törnek, és végül maguk alá gyűrik hőseinket.”
A Keleti egyik régi várótermében kialakított, ideiglenes teremben nyílt lehetőségünk interjúzni az egyik főszereplővel, az erdélyi Pál Emőkével; a film producerével, a veterán Iványi Petrával; illetve magával a rendezővel, Freund Ádámmal is. Mindannyian láthatóan fáradtan, de a többhetes forgatás végéhez közeledve megkönnyebbülten nyilatkoztak a Filmtettnek.
Pál Emőke
A Hiénák forgatásának a vége felé jártok, úgy tudom, eddig 32 forgatási napon vagytok túl, ráadásul a forgatás megkezdése előtt még egy alapos felkészülési periódus is volt a főszereplők számára. Milyen volt számodra ez a forgatást megelőző időszak?
Izgalmas kérdés a próbáké egy film esetében. Az volt az egyezségünk Ádámmal, hogy nézzünk rá a hosszabb, nehezebb jelenetekre, de ne égessük ki teljesen az adott helyzeteket a próbák alatt. Ezt sikeresen be is tartottuk, talán egy jelenetet próbáltunk „túl”. Szerintem amúgy egy nagyon jól felépített próbafolyamat volt, egy ilyen értelmező, inkább intellektuális megközelítéssel kezdtünk első nap, ahol végigvettük a szereplőm milyenségét, az íveket, a motivációkat, a folyamatokat, amin átmegy. Mondtam Ádámnak, hogy van egy ilyen állatgyakorlatom, ahol karaktert formálsz állatokból kiindulva, és ennek során gondolkodtunk: milyen állat lehetne az én szereplőm? Az egérke és az őzike között vacilláltunk, végül utóbbi mellett döntöttünk, és akkor fizikailag is megtestesítettem egy őzikét. Erre talán egyikünk sem volt felkészülve, hogy ezzel indul a próbafolyamat, hogy őzikeként ugrándozok a színházi térben – de később jó referenciának bizonyult a forgatáson. Ha egy adott helyzetben keresgéltünk különböző minőségeket, elhangzott, hogy „őzikés”, volt arról egy sejtésem, hogy az milyen. Ez a próba olyan szempontból is hasznos volt – hiszen nem minden film előtt szokott lenni ilyen – hogy kicsit megismerkedtem a partnereimmel, megismertük egymás munkastílusát, fel tudtam például készülni arra lelkileg, hogy Rába Roland egy nagyon-nagyon vicces színész. Emlékszem, a pesti castingon konkrétan röhögőgörcsöt kaptam az első megszólalása után, de olyant, hogy nem tudtam abbahagyni, azt is hittem, hogy na, ez a szerep elúszott. Ezek többek között a próbafolyamatnak köszönhetően a forgatáson már nem okoztak problémát.
Változott a karaktered a próbafolyamat során?
Igen, persze. Volt volt egy olyan egyezségünk (ami megintcsak hasznosnak bizonyult), hogy akkor rögtön át is küldték a próbafelvételeket, vissza tudtuk nézni ezeket. Ez nekem csak olyan szempontból nem volt jó élmény, hogy nem szeretem visszanézni magam, mindig elégedetlen vagyok a saját teljesítményemmel, észreveszek minden apró hibát ilyenkor. De igazából leginkább az változott, hogy mi volt az elképzelésem előtte a szereplőmről, így sokkal színesebb lett, gazdagabb lett a karakter, valami tágabb spektrumon mozgott a forgatás során, mint amit előtte elképzeltem a forgatókönyv alapján. De hogy ezekből a színekből mit használnak, milyen lesz végül, az már a vágó és a rendező kezében van.
Az előzetes sajtóanyagok is hangsúlyozzák, hogy ez egy kifejezetten színész-, illetve karakterközpontú film lesz. Ezt te is így érzed?
Abszolút. Néha a forgatásokon szokott olyan érzésem lenni, hogy a színész az utolsó szempont, fontosabb az a fénycsóva, minden fontosabb, mint a színész, de itt nagyon színészbarát környezetet teremtettek meg. Például mindössze minimálisan kellett alkalmazkodnunk a technikához – tehát ha én valamit magamhoz akartam ölelni, akkor nem az volt, hogy: „öleld egy kicsit másképp, hogy a mikroportot ne érje!”, vagy hogy pontosan lépj a jelbe. Vagy, ami még nagyon színészbarát volt – kezdetben nehezebben birkóztam meg ezzel – hogy meg volt írva a jelenet, én még a nyáron nagyon jól megtanultam az összes szövegemet – ami nagyon bölcs döntés volt, mert a mostani állapotokban már nem lehetne jól szöveget tanulni – és mondta Ádám, hogy a szöveget fogjam úgy föl, mint a jelenetnek a struktúrája, amit színészként tudsz követni, de mellette belefér az improvizáció is. És ez nagyon felszabadító volt. Nem mindig éltünk ezzel, vagy nem minden partneremmel űztük ezt, de volt, hogy megleptem magam vagy a partnerem valami újdonsággal, amitől frissebbé vált a jelenet, és ez is egy nagyon színészbarát megközelítés volt. Meg az elején nagyon sokat mondta nekem Ádám, pont emiatt, hogy merjek tévedni. Ezt nem könnyű meglépni téthelyzetben, amikor szorít az idő, amikor már csak egy felvételre van idő, vagy amikor 40 statiszta mozog veled együtt a jelenetben – de miután megtettem, és tévedtem, hibáztam, és láttam, hogy nincs ennek semmiféle negatív következménye, nem kezd velem senki ordibálni, hogy: „Mi volt ez a hülyeség?”, úgy érzem, hogy a folyamat alatt egyre bátrabb és szabadabb tudtam lenni, ami nekem mindig egy nagy sikerélmény.
Nem érződött az, hogy egy első nagyjátékfilmjét rendező alkotóról van szó?
Abszolút nem, amiatt sem éreztem Ádámon azt, hogy ez az első nagyjátékfilmje, mert nagyon jól instruált, rettenetesen jól. Nagyon érzi azt, hogy mi játszható el, és mi nem. Nem az van, mint ami elő szokott fordulni, hogy a rendező inkább filozofikusabb beállítottságú, és neked színészként állandóan le kell fordítanod magadban, hogy mit is ért ezalatt, vagy hogy abból, amit mond, mi játszható. Ő konkrét, egyszerű, követhető instrukciókat adott, nagyon nagy felelősséget vállalt a színészi munkáért. Én még ilyennel nem is találkoztam korábban filmes kontextusban.
Legutóbb a Magasságok és mélységek forgatásán beszélgettünk. Mennyiben volt ez más feladat színészileg, hiszen ott egy valós, ráadásul élő személyt kellett eljátszanod, most pedig egy teljesen fiktív karaktert?
A Magasságok tapasztalatából okulva volt olyasmi, amit most másképp csináltam. Mivel ott valós történetről beszéltünk, sokat tudtam dokumentálódni, és emiatt, hogy elmélyültem ebben a világban – a hegymászók világában, a Sterczer Hilda és Erőss Zsolt viszonyában –, az volt a megélésem, hogy tudtam az ő fejével gondolkodni, volt egy gazdag háttéranyag a képzeletemben. Mivel ez fikció, ezt ezúttal föl kellett építenem. Ebben pont azt érzem, hogy még készülhettem volna egy kicsit többet, mert éreztem a forgatás első pár napján, hogy még nem tudok úgy gondolkodni a szereplőm fejével, ahogy szeretnék, de aztán amikor minél több jelenetet felvettünk, utolértem magam ebben. Amit nagyon másképp csináltam, pont a Magasságok során szerzett tapasztalatokból okulva, ahol nem tanultam meg a szöveget első nap, ahogy kézhez kaptam a forgatókönyvet. Egy fél évig vettük fel azt a filmet, különböző etapokban, és nem tanultam meg azt a szöveget márciusban, amit novemberben vettünk fel. Ebben a projektben segített az, hogy nagyon alaposan átvettem a jeleneteket, s mivel természetesen nem kronologikusan vettük fel a filmet, ez segített abban, hogy átlássam a struktúráját, nagyon tudjam, hogy már mi történt meg a szereplőmmel. Ebben most sokkal felkészültebb voltam, és ez biztosan segített.
Egy kicsit felborítom én is a kronológiát, és visszakanyarodnék a forgatás elé: milyen volt a casting? Javította-e például az esélyeidet a Magasságok és mélységekben nyújtott alakításod?
Ezt nem tudom. Onnan is ismerhettek engem, de amúgy a szereplőm a Hiénákban erdélyi, marosvásárhelyi származású, és ez kezdettől így is volt kitalálva, ezért ők eleve erdélyi színésznőt kerestek. És emlékszem, hoztam akkor egy tudatos döntést (mert videót kértek tőlem első körben), hogy most más oldalamat, énemet mutatom meg, mint amit a Magasságok és mélységekben láthattak, és sikeresen tovább is jutottam azon a fordulón. A következő forduló pont Marosvásárhelyen volt, akkor pedig rettenetesen izgultam – olyan szinten, hogy le voltam konkrétan bénulva, és ezt akkor csinálom castingokon, amikor nagyon akarom az adott szerepet, de szerencsém volt, mert „megcsúsztak” időben, így kivették az ebédszünetet, amikor én következtem volna. Én így nekem el „kellett mennem” a csapattal ebédelni, és azalatt egy kicsit megnyugodtam. Mire visszamentünk a konkrét castingra, akkorra normálisabb állapotba kerültem. Ezután volt még egy pesti forduló, és az is sikeres volt.
Volt már tapasztalatod a való életben a címbeli, úgynevezett taxis hiénával?
Engem nagyon könnyű átverni, mert borzasztóan jóhiszemű vagyok, és nem értek a pénzhez sem, nem tudom, hogy x összeg sok vagy kevés valamire, úgyhogy szerintem volt is ilyen, csak észre sem vettem.
Iványi Petra
A Hiénák egyik főszereplője, Pál Emőke, erdélyi, és a karaktere eredetileg is az volt a forgatókönyvben, ráadásul a stáb több tagja is erdélyi. Kerestétek kifejezetten az erdélyi stábtagokat, vagy csak így alakult?
Nem kerestük őket specifikusan, de az az igazság, hogy többek között a Filmtett-tábornak köszönhetően nagyon sok szuper filmes szakember van most már Budapesten. Szén Jani a másodasszisztensünk, Bara Beti a fodrászunk, Kürti István volt velünk DIT-ként a forgatás elején – és természetesen Pál Emőke. Úgyhogy ez egy külön öröm, de nem hajtottunk rá, hogy így legyen.
A taxis „hiénákról” szól ez a film. Hogy fogadta az taxis- vagy akár „hiéna”-közösség ennek a forgatásnak a hírét?
Most még egy nagyon szűk benyomásunk van ebből az irányból, nem tudnak róla sokan. Kaptunk sok tanácsot Metál Zoltán úrtól, aki az Országos Taxis Szövetségnek a főtitkára, ő egy csomó minden segített nekünk pontosítani, jogilag tisztázni, vagy például a sárga autóinkat – amik nincsenek levizsgáztatva taxiként – lejelenteni, hogy ne legyen problémánk egy esetleges ellenőrzésnél. Ő felkészített minket arra is, hogy amikor majd megjelenik a film, sokat fogunk kapni, hideget-meleget egyaránt a taxisoktól.
Mennyire autentikus képet akar festeni a film Budapestről, vagy mennyire követi inkább a Kontroll példáját, ahol felismerhető Budapest is, de egy sokkal elvontabb történet részeként, helyszíneként?
Itt is hasonló a helyzet, ez nem egy dokumentarista film, sok minden valósághű szándékkal készült, de amúgy egy teljesen fikciós történet. Most például itt vagyunk a Keleti pályaudvar mellett, ami egy belvárosi taxidrosztot „alakít”, de a valóságban is egy hiéna törzshely. Nem ez a főhadiszállása a mi filmbéli taxisainknak általában, de ez is egy fontos utas-stoppolási pont.
Melyik helyszín okozta a legnagyobb kihívást a forgatás során?
Igazából a legnagyobb kihívás az volt ebben a filmben, hogy van 33 nap forgatás, és viccen kívül, alsó hangon 60 helyszín, tehát állandóan költözünk. Egy nap alatt több különböző helyszínen vagyunk, tehát nincs az, hogy ott vagyunk két hétig egy stúdióban vagy egy lakásban, és tudod, hogy hova mész be, tudod, hol rakod le a cuccot, tudod, hol a WC, hanem minden nap körbenézünk, hogy: „Hol az istennyilában vagyunk?” Emellett még az éjszakai, autózós jelenetek okoztak még feladatot, de abból is sok mindent LED-fal előtt forgattunk.
A filmet hosszas próbafolyamat előzte meg. Te részt vettél ezen a pontján is a forgatásnak?
Én ezekben szűrten veszek részt, az első nagy közös olvasópróbán ott voltam, de abban az intim munkában, ami a rendező és színésze között történik, mint az első próbák, nem szoktam részt venni, csak ha kifejezetten kérik.
Mennyiben változott szerinted a film a próbafolyamat vagy akár a forgatás során a forgatókönyvhöz képest?
Szerintem ez akkor lesz igazán izgalmas kérdés, amikor már vágunk, mert ott fog igazán sokat változni. Maga az, amit leforgattunk, nagyon közel van a forgatókönyvhöz, és ezt azért is merem mondani, mert a forgatókönyvírónk, Szabó Iván, aki Dániában él, ott tanít, és ő nézi online a napi forgatott anyagot, az ún. dailies-t, és ő is mindig nagy örömmel mondja, hogy: „Tök jó, ti leforgatjátok azt, ami a könyv, innen már csak elrontani lehet!” Érzi, hogy nagy a könyv felelőssége, mert egyébként mi megcsináljuk azt, ami a könyvben szerepel.
Neked ez korántsem első nagyjátékfilmed, az elmúlt évek során több magyar film elkészülésében részt vehettél. Amennyire belelátsz, mennyire változott a filmkészítés folyamata Magyarországon, akár már azzal, hogy speciális effektusok, a számítógépes trükkök anyagilag hozzáférhetőbbé váltak? Van lehetőség olyasmiket megvalósítani, amihez régen egy hatalmas VFX-csapat és sokmillió kellett volna? Könnyebb lett-e ez a munkafolyamat?
Igen, egész biztosan. Például a mi estünkben az, hogy ez a LED-fal egy elérhető dolog, és iszonyatosan jól néz ki, az biztos, hogy sokat segít. Amikor én 17 éve elkezdtem ezt az ipart, akkor ilyesmire még nem volt lehetőség. Könnyebb megvalósítani bizonyos történeteket, meg régen pokoli drága volt a VFX, manapság már egy csomó minden automatikus, vagy akár AI, gyorsítja és egyszerűsíti a munkájukat. Ettől még a Hiénák nincs tele VFX-jelenetekkel, talán négy ilyen komolyabb jelenetünk van a filmben, plusz a LED-falazás. De a technikai fejlődés a fenntarthatóságban is is sokat segít, például az áramfogyasztást kisebb lett azzal, hogy a lámpák változnak.
Befolyásolta ez a stábok méretét is?
A stábok mérete nagyon alternatív kérdéskör ehhez képest, mert csinálunk független filmeket 12 fős stábbal, és nemzetközi szervízt 140 fős stábbal. A Hiénákat például egy átlag TV-s költségvetéssel, átlagosan 60 fős stábbal forgatjuk. Ha sokstatisztás napunk van, sok játszó autóval, akkor ennél több is. Eseteként azt mondhatom, hogy inkább nőnek a stábok, ez is a szervízmunkák hatásának köszönhető, mert minden részleg egyre „többen” szeretne lenni, főleg a profizmus céljával. De amikor az anyagi lehetőségek, vagy a helyszín mérete úgy kívánja, akkor nagyon össze tudtunk menni egy pici csapatra.
Freund Ádám
Milyen érzés az első nagyjátékfilmed utolsó előtti, 32. forgatási napján lenni?
Még van egy 33-ik napunk, és egy ministábos napunk, a debreceni reptéren. De köszönöm kérdésedet, baromi fáradt vagyok, kábé zombi. Tegnap reggel végeztünk itt, úgyhogy most délután mentünk át az „éjszakába”. Ki vagyok merülve, de elégedettség van bennem. Sűrű időszak volt, érzelmileg és szakmailag is tömény, ilyenkor nincs ideje az embernek mindezt feldolgozni, még kell egy pár hét, amíg minden leapad. Egyelőre kapkodom a fejemet.
Mennyire volt más élmény ez a forgatás, mint a korábbi kisjátékfilmjeid forgatása?
Teljesen, nagyságrendileg más. Ez egy nagy anyag, 122 oldal a forgatókönyv, egy robosztus, nagy könyv. Sok forgatási nap volt, négy főszereplő, akik komplex karakterek, bonyolult pszichológiával, ráadásul nagyon ugráltunk a kronológiában, hiszen a forgatás – akár az élet –, leginkább a pragmatikumokhoz próbál igazodni, nem a lélektanhoz – sajnos.
A forgatás előtt történt egy hosszas próbafolyamat. Mennyiben változott meg a korábbi terveidhez képest a film, akár ezalatt, akár azóta?
Semennyiben. A próbafolyamat egy workshop-jellegű dolog volt, ami nekem nagy tanulságokkal szolgált, és abban bízok, hogy a színészeknek is. Ez elsősorban egy karakterépítő próbafolyamat volt, az volt a lényege, hogy a főszereplők minél mélyebben, minél több szögből ismerjék meg a karakterüket. Sokat elemeztünk, kísérleteztünk, voltak improvizatív feladataik, mint például hogy jelenítsék meg a színpadon a karakterüknek egy rémálmát, illetve egy jobb álmát is. Tehát nagyon mélyre mentünk abban, hogy ők milyen emberek, milyenek a gesztusaik, milyenek a viszonyaik egymással, az absztrakcióból indulva egészen a film realizmusáig. Nemcsak magukat a szereplőket tisztáztuk le a próbafolyamat alatt, hanem a köztük lévő dinamikákat is. Ebből raktunk fel egy két hetet, Ivánnal, az írótársammal Ennek nem csak az volt a hozadéka, hogy komplexen ismerték meg a figuráikat, hanem egymást is. Mondták a nagy öregek régen, hogy minden színészhez más kulcs kell, és ez igaz. Az, hogy legyen egy közös nyelved egy színésszel, hogy ő mit ért például azalatt, hogy „sok”, vagy hogy én mit értek a „sok” alatt, stb. Mi megtanultunk egymás nyelvén beszélni, ez is nagyon jó volt, elkezdtünk egymásban bízni, kialakult egy erős szövetség a főszereplők és köztem, ami előremozdította ezt a filmet, és nagyon bensőségessé tette.
Nem érett meg benned a vágy, amit egy korábbi interjúdban említettél, hogy magad is visszatérj a színészethez?
Á, én nem vagyok ügyes, de a szereplőimmel nagyon jó volt együtt dolgozni.
Honnan jött a film alapötlete, hogy éppen a „hiénákkal” foglalkozz?
Láttam egyszer valamelyik Roni ABC előtt nagyon összebújva, ilyen kis műanyagpohárból kávét szürcsölni három „hiénát”, és nagyon bizalmasan, nagyon kedvesen, ölelkezve álltak ott, és ez tetszett. Ennek a kettőssége is nyilván, hogy van ott egy ilyen romantikus összetartás, kicsit, mint a gengszterfilmekben, de három perc múlva valószínűleg megvágnak egy turistát. Mégis, ez egy kisstílű dolog, nem egy akkora volumenű gaztett, mint egy gengszterfilmben, amikor mondjuk Robert de Niro legéppisztolyzik valakit, hanem egy ilyen igazi kisstílű, rutinszerű csalás. És ez érdekelt engem nagyon, hogy milyen ember az ilyen, hogy éli az életét otthon, akinek rutinjává válik ez a pici kis csalás, „csak egy picit a paradicsomból még lecsippentek, és nem veszi észre senki”. Valahogy ez ilyen majdnem megbocsátható, de mindenképp radar alatti, megtűrt csibészkedés, amiből van itthon azért bőven.
Akár az előkészületek, akár a konkrét forgatás folyamán találkoztál valódi „hiénával”, kerültél kapcsolatba ezzel a közeggel?
Persze, volt kutatómunkám is, amikor beszélgettem valódi „hiénákkal”, és volt olyan is, hogy engem próbáltak átverni még korábban.
És mit szólnak hozzá, tudnak-e róla, hogy film készül róluk?
Szerintem igen, mert ez már megjelent a sajtóban, de nem akar ez a film lejáratókampány lenni a „hiénák” ellen, meg nem is akarja azt állítani a film, hogy minden független taxis csal, mert egyébként ez nem igaz. Olyan is volt egyébként, hogy épp rohantam egy megbeszélésre, egy konzultációra a filmünk kapcsán, és leszakadt az eső a Széna téren, és beszartam a röhögéstől: zuhog, és egyetlenegy taxi állt a Széna téren, egy független taxis. És nem volt más választásom, beszálltam hozzá, röhögtem belül, hogy ebből mi lesz. Nem mondtam neki semmit, beszálltam, mondtam, hogy hova megyek, végül halálosan tisztességesen vitt el A-ból B-be, teljesen a piaci áron, egy végtelenül kedves, középkorú fickó. Tehát nem próbálunk általánosítani – majd erre fogok figyelni is, hogy a vágat ne fogalmazzon meg egy ilyen általános állítást, hogy minden független csal. Ilyen általánosság nem létezik, a mi filmünkben viszont a ezek a taxisok éppen csalnak.
Úgy tudom, hogy volt egy fogadásotok a film forgatókönyvírójával, annak kapcsán, hogy ha megnyeritek a támogatást film elkészültéhez, akkor kivitetitek magatokat a reptérre egy „hiénával.” Ezzel hogy álltok?
Még nem sikerült megvalósítani, Szabó Iván Dániában él, ott tanít forgatókönyvírást, de biztos, hogy meg fogjuk csinálni, ha karácsonykor hazatér.
Az interjúk után már el is kezdtek gyűlni a film statisztái, akik rövid eligazítást kaptak arról, hogy mi is lesz a szerepük az aznap esti forgatás során. Eközben a stáb a Keleti mellett parkoló három filmbéli hiéna-taxi köré gyűlve készült a stábfotóra, ami szépen mutatja meg, hogy hogy is néz ki egy „apró”, mindössze 60 emberből álló filmforgató-csoport.
Közben megindultak az aznapi jelenetek felvételének előkészületei is, de amíg a stáb beállt felvenni a tervezett jeleneteket, addig a pályaudvar irányába és irányából áramló gyalogos forgalom változatlanul haladt, és az is rögtön megmutatkozott, hogy egy „hiénának” könnyű lehet a vadászat: egy, a vonatok irányából érkező hölgy két gyerekével, angolul érdeklődött, és már ült volna be a díszlet-autókba, mire a stáb egyik tagja felvilágosította őt, hogy ezek bizony nem igazi taxik, és egy kicsit arrébb kell mennie a hivatalos fuvarért.
Egy turista tehát a Hiénák stábjának köszönhetőensikeresen megmenekült aznap este a „hiénáktól”, és vélhetőleg ebből a szempontból (is) mindenképpen hasznos lesz a – várhatóan jövő év végére, a Nemzeti Filmintézet támogatásával elkészülő – film, hogy felhívja a figyelmet egy olyan jelenségre, amit sokszor csak akkor vesz észre az ember, amikor már késő.
.jpg)
