Parázs konfliktusok, ellentétes érdekek, hirtelen, elemi erővel felszínre törő indulatok és a vidéken uralkodó ököljog képezik Kostyál Márk első nagyjátékfilmjének, a Kojotnak a gerincét.
Nyitó képsoraiban záporoznak az ütések, rúgások, és alacsonyan szállnak a rendőrök, amint egy végsőkig elszánt férfi épülőfélben lévő házát próbálja egymaga védeni a ráküldött verőemberekkel és a rend korrupt őreivel szemben. Bármennyire kemény ellenfélnek bizonyul is számukra a telkéhez és a házához körömszakadtáig ragaszkodó férfi, végül mégiscsak összetörten, bilincsben végzi. Az eseményeket kívülről, a vidéki közeghez csöppet sem illő, sárga luxusautójából figyelő Szojka Pál (Mátray László) lép oda hozzá, „Hát kellett ez?!” – kérdezi. „Egyszer ti is el fogtok csúszni” ‒ hangzik a válasz. A kérdés az, hogy ez bekövetkezik-e. Akad-e, aki ezek után még szembe mer szállni Szojkáékkal, sőt, le is tudja győzni őket?
A virtus, ahogy a közeg is, nagyon magyar, de a cselekmény a hollywoodi műfaji filmek elbeszélésstruktúrája szerint építkezik, különösen sokat merítve a western elemeiből. A hatás fokozása érdekében az igazi ellenfél, ezúttal az egész környéket ‒ beleértve a hivalkodó sportautójával furikázó Palit is ‒ a markában tartó oligarcha, az idősebb Szojka (Kovács Frigyes) csak később jelenik meg a színen. A Tűzkő elnevezésű fiktív településre Don Corleoneként rátelepülő patriarcha lesz majd a városi bankárlét helyett a vidéki örökségét választó Misi (Mészáros András) legádázabb ellenfele. Misi nagyapja (Bocsárszky Pál) a közösség utolsó olyan tagja volt, akit még Szojkáék sem tudtak kikezdeni. Vajon a városban inkább konfliktuskerülőnek mutatkozó fiatalember fel tud-e nőni a nagyapai örökséghez, gyökeret tud-e ereszteni párjával, Eszterrel (Dobra Mara) a Szojkáék uralta vidéken, vagy épülő házával együtt ő is a nyitójelenetben látott férfi sorsára jut? Egy bizonyos, az itt uralkodó farkastörvények miatt csak az öklével szerezhet érvényt magának.
Lehet vitatkozni azon, hogy ez a fajta konfliktuskezelés mennyire sajátja a mai magyar vidéknek, azon már kevésbé, hogy a Kostyál által teremtett cselekményvilágban mindez ugyanúgy helyén van, mint a westernben a pisztolypárbajok, a gengszterfilmben a géppuskaropogás vagy a kung-fu-filmben a jól koreografált verekedések. Ráadásul, ha már a hazai közeget nézzük, mégiscsak nagyobb a valószínűsége egy lakodalomban kipattanó bunyónak – mégha ez esetben egy kicsit talán túl hosszúra és brutálisra sikerült is –, mint mondjuk egy motoros üldözésnek egy pláza mozgólépcsőjén vagy egy tűzpárbajnak Budapest utcáin, amire szintén láthattunk már példát magyar filmben.
A jól bevált zsánerfilmes elemekből összerakott cselekményen tisztán érződik a hollywoodi minta; a közeg és a figurák, ahogy maga az alaphelyzet is viszont a magyar, illetve az erre a térségre jellemző rögvalóságot mutatja – lásd a tavaly debütált, szintén elsőfilmes Bogdan Mirică Kutyák (Câini) című, hasonló témájú, a román-ukrán határon játszódó alkotását. A Kojot viszont Mirică filmjénél is politikusabb, nem fél megjeleníteni mindazt, ami az elmúlt pár évben számtalanszor helyet kapott a hazai hírekben: bűvészkedést az uniós pénzekkel, a külföldi befektetők kezére átjátszott földekkel való visszaéléseket, a helyi kiskirályok hatalmát (ki)szolgáló rendőrséget, a hivatalok bürokratikus rendszerének útvesztőit, de megjelenik benne az egész Európában terjedő multikulturalizmus kritikája is. („Ezek közül melyik a svéd?” – hangzik a kérdés a kukoricásban felsorakozó színes bőrű befektetők láttán).
Kostyál első nagyjátékfilmjének külön erénye a szereplőválasztás merészsége, az, hogy nem a jól ismert nevekkel próbálja eladni a történetet a nézőknek, hanem olyan színészeket választ, akik már a puszta megjelenésükkel is hitelesítik a karaktereket. A két főszereplő, Mészáros András és Dobra Mara újoncnak számítanak a nagyvásznon, ami különösen merésznek mondható egy kezdő játékfilmes rendezőtől. Kostyál kockázatvállalása azonban meghozza a gyümölcsét, a berögzült arcok és a hozzájuk társuló gesztusok helyett igazi vérfrissítést kapunk, maradandó pillanatokkal. Ez vonatkozik a többi, leginkább erdélyi, vajdasági vagy felvidéki színtársulatokból verbuvált szereplőre is. Mátray László (Varga Katalin balladája, Town Creek), a komoly tévéfilmes karriert befutott Bocsárszky Attila, vagy a Saul fiában is látható Orbán Levente ismerősnek tűnhet a vászonról, de ők sem tartoznak a magyar filmekből megszokott színészarcok közé, ami kifejezetten jót tesz a filmnek.
A Kojot a nagy összecsapások terepe, és nemcsak a föld és az épülő ház, de a párkapcsolati és a családban feszülő konfliktusai miatt is. Tele van dühvel, erővel, éppolyan nyers és kegyetlen, mint az a világ, amelyet ábrázol. Politikus, társadalomkritikus és aktuális, de mégsem tűnik úgy, mintha a napisajtót rágná a szánkba. Nem utolsósorban pedig új arcokat fedeztet fel velünk, akiket remélhetőleg sokszor lesz még alkalmunk viszontlátni.
