Címke: színház

A filmszínészet Mozartja – Al Pacino-portré

2025. április 25. – írta

Ízig-vérig New York-i színész – legalább annyira kötődik a Nagy Almához, mint Woody Allen –, mégis lemossa a vászonról a túlsztárolt hollywoodi „nagyágyúkat”. Él-hal Shakespeare színházáért, de a legnagyobb szakmai sikereit robbanékony nagyvárosi zsaruk és hatalomittas gengszterek megformálójaként aratta. Nyolcvanöt éves lett Al Pacino, Hollywood apró termetű óriása, akinek parádés életműve csupa ellentmondás.

Celluloidba csomagolt színház – Sidney Lumet-portré

2024. június 25. – írta

Sosem képviselt egyetlen, jól behatárolható alkotói irányvonalat, stílust vagy iskolát, tevékenysége mögött nem állt sem konzisztens ideológia, sem pedig hangzatos művészi hitvallás, s életműve még a szerzői nézőpontú értelmezésnek is ellenáll. És mégis: a „tévérendezők” gigásza, a „mozgóképesített színház” nagymestere nélkül lehetetlenség volna megírni a régi és az új Hollywood közti „átmeneti időszak” történetét. Portré a száz éve született Sidney Lumetről.

Monológ: influenszerszövegek színészi előadásban

2021. május 14. – írta

A Monológ a Katona József Színház és a Compact TV közös produkciója. A társulat tévésorozatokból és filmekből is jól ismert tagjai az interneten fellelt humoros, elgondolkodtató és provokatív szövegeket mondanak el egy-egy színházi monológ formájában. A kilenc részes sorozat epizódjaiban a közösségi média ismert szereplőinek és névtelen megszólalóinak mondatai hangzanak el.

Forog Császi Ádám új mozifilmje

2020. augusztus 13. – írta

Augusztus 10-én kezdődött a Háromezer számozott darab című film forgatása, a főszereplők között van Farkas Franciska, Pápai Rómeó és Wieland Speck német színész, filmrendező is.

Egy reneszánsz ember – Franco Zeffirelli-portré

2020. január 28. – írta

Bár a legtöbben valószínűleg akkor találkoztunk a nevével, amikor gimiben egyszer végig kellett ülnünk a Napfivér, Holdnővért, Franco Zeffirelli igazi reneszánsz művész volt, akinek már a születését is legendák övezik. A karizmatikus és a kulturális értékekre rendkívül érzékeny fiatalember egészen alulról, színházi kellékek összeszerelésével indította el bő hat évtizeden átívelő, utánozhatatlanul sokoldalú pályáját, amelynek számos emlékezetes filmalkotást köszönhetünk. Pedig a tavaly elhunyt rendező nem is elsősorban a mozivásznon alkotta a legmaradandóbbat.

Don Juan, a dán királyfi – Cserhalmi György aránytalan portréja

2018. október 4. – írta

Cserhalmi örök nyughatatlanként jelent meg a ’70-es évek elején a színpadon és a filmvásznon. Hamlet, Don Juan és Coriolanus szerepében ünnepelte a kritika. A ’80-as években Jancsó, Bódy, Lugossy, András és Tarr „állandó” színésze, majd szinte alkotótársa lett. A rendszerváltás generációjának is meghatározó alakja maradt. Színházcsináló, aki idén, halkan ünnepelte hetvenedik születésnapját.

Friss film és sorozat

erdélyi filmtár

Szavazó

Mi a kedvenc kánikulai filmed?

Szavazó

Mi a kedvenc kánikulai filmed?

Friss film és sorozat