Sepsiszentgyörgyön készül a Teljesen idegenek színpadi adaptációja Sepsiszentgyörgyön készül a Teljesen idegenek színpadi adaptációja

Sepsiszentgyörgyön készül a Teljesen idegenek színpadi adaptációja

Csütörtök este hét órától mutatja be a sepsiszentgyörgyi M Studio a Paolo Genovese Teljesen idegenek (Perfetti sconosciuti) című filmjéből készült előadását, nem fogadott hívás(ok) címmel.

Az előadást Sebastian Marina, az Andrei Mureșanu Színház színművésze rendezi.

Paolo Genovese filmjének több országban forgatták le a helyi remake-jét, ez volt Magyarországon a decemberben bemutatott BÚÉK, Goda Krisztina rendezésében.

A sepsiszentgyörgyi előadás olyan hétköznapi figurákat helyez középpontba, akikkel könnyen azonosulni tud a néző. „Az alaphelyzet már-már banálisnak tűnik: hét jó barát (hárman párban, egyikük elvált), egy közös vacsora. Barátságuk, mely összeköti őket, őszinte és szétzúzhatatlan, és, annak ellenére, hogy életkoruk és problémáik eltérőek, mindig tiszta lapokkal játszanak egymás között. Az est folyamán azonban egy spontán játék apropóján kiderül, a nyílt lapok mögött mindegyikük titkot rejteget. Aki veszít, mindent veszíthet” – írják a szinopszisban. Az előadás központi motívuma a mobiltelefon, amely feltárja tulajdonosa életének titkait.

nem fogadott hívás(ok)-ban színpadra lép a több magyar filmben játszó (Guerilla, Kojot, Saul fia) Orbán Levente is.

nem fogadott hívás(ok)

Az előadás díszlet- és jelmeztervezője Raluca Alexandrescu, a zenét pedig Oigăn (Eugen Nuțescu, Kumm zenekar) szerezte. Szereplők: Eva - Polgár Emília, Rocco – Bajkó László, Carlotta – Nagy Eszter, Lele – Veres Nagy Attila, Bianca – Gáll Katalin, Cosimo – Orbán Levente, Peppe – Szekrényes László, Sofia – Nagy-Lázár Mikolt, továbbá Deák Zoltán. Az előadás létrejöttét a Bethlen Gábor Alap támogatta.

A nem fogadott hívás(ok) márciusban két alkalommal tekinthető meg Sepsiszentgyörgyön: március 14-én, csütörtökön és március 16-án, szombaton - mindkét dátumon 19 órától a Háromszék Táncstúdióban. Jegyek elővételben a Központi Jegyirodában (tel. 0267-312104) és a www.biletmaster.ro oldalon kaphatók. Az előadásra érvényesek a Tamási Áron Színház bérletei, a bemutatóra 5 lejes helyjegyet szükséges váltani.

(közlemény)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat