Sepsiszentgyörgyön zajlik a 4. Eva FilmMakers Fest Sepsiszentgyörgyön zajlik a 4. Eva FilmMakers Fest

Sepsiszentgyörgyön zajlik a 4. Eva FilmMakers Fest

A fesztivál idei kiadása romániai és magyarországi rendezőnők filmalkotásaival, színházi előadásokkal, Drive-In mozival és közönségtalálkozókkal várja a látogatókat jövő péntekig.

Szeptember 20-án a brassói Castellani zenekar és Opra Moni művésznő előadásában A filmzene fejedelmei című koncerttel kezdődött az Eva Filmmakers Fest negyedik kiadása, írja a Háromszék.

A fesztivál idei meghívottjai között szerepel Vincze Teréz filmkritikus, esztéta, aki válogatással készült magyar női rendezők által jegyzett filmekből. A szakember beszélgetni fog Vermes Dorka filmalkotóval az Árni című nagyjátékfilm holnapi, este fél héttől kezdődő vetítését követően, és egy közös beszélgetést is vezet a fél kilenctől kezdődő Városbújócska film után.

A rendezvénysorozaton jelen lesz Irina-Margareta Nistor filmkritikus is, aki három, nők által rendezett román dokumentumfilmet mutat be a közönségnek. Ma este fél nyolctól találkozik a szakember az érdeklődőkkel, hogy a román női dokumentumfilmezés jövőjéről beszélgessenek. Onilne vesz részt az eseményen Dér Asia magyarországi rendező, akinek két dokumentumfilmjét is – Anyáim története, Nem halok meg – vetítik a szeptember 20-27. között tartandó eseményen.

A filmvetítések mellett egyéb kulturális programokkal is készültek a szervezők. A nézők megtekinthetik az Andrei Mureşanu Színház a Peter Pan és az Egy öngyilkosság anatómiája című előadásait (a darabok kiválasztását befolyásolta, hogy mindkét alkotásnak létezik nagyvásznas verziója). A fesztivál ad otthont az IdentitAR Feminin című multimédiás kiállításnak, amely hét román dráma „és három besszarábiai nő által írt szöveg alapján készült 3D-s, augmented formátumban, mely emlékezetes, magával ragadó élményt nyújt” – olvashatjuk a napilapban. Az említett kiállítás egyik szövegből Zárt kör címen felolvasószínházi előadás várható Ioana Costea és Mădălina Mușat színésznők közreműködésével, Nicholas Cațianis rendezésében.

Csütörtök este kilenc órától autósmozira látogathatnak el az érdeklődők a sepsiszentgyörgyi Művész Mozi parkolójába, ahol a Cicaverzumot vetítik az egybegyűlteknek.

További információkat és a Facebook-eseményeket az EVA FilmMakers Fest Facebook-oldalán lehet találni, erre a linkre kattintva lehet elérni a kép formájában közzétett programot.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes