Hat évre, hogy kitüntették a kisjátékfilmek versenyében a Kalitkáért (Colivia), Adrian Sitaru visszatért a Berlinaléra. Ezúttal a Fórum szekcióban mutatta be negyedik nagyjátékfilmjét, az Illegitimet, amelynek ez volt világpremierje, és debütfilmjéhez, a Sporthorgászathoz (Pescuit sportiv) hasonlóan független produkció (vagyis nem kapott támogatást a Nemzeti Filmközponttól, a CNC-től).
A román filmes eddigi nagyjátékfilmjei közül (melyek nem feltétlenül mutatnak hasonlóságot vizuális koncepció és/vagy narratív struktúra szempontjából) az Illegitim áll a legközelebb a Lars von Trier és Thomas Vinterberg Dogme 95 nevű mozgalmához, betartva annak „szüzességi fogadalmait”, két kivétellel: 35mm-es filmszalag helyett digitális hordozóra forgott, és a rendező nevesítve van a filmben (a dán mozgalmisták lehagyták a neveiket az Idióták, illetve a Születésnap stáblistájáról). Mindazonáltal elmondható, hogy Sitarunak ugyanaz a végcélja, mint amit Trier és Vinterberg is deklarált a „fogadalomban”: a karakterekből, a beállításokból és a helyszínekből az igazságot a felszínre hozni.
A Illegitimet „félig fikciós, félig dokumentarista” műnek találta ki alkotója. Sitaru saját bevallása szerint megpróbált alkotóként a lehető legkevésbé tolakodó lenni, forgatókönyvírásban (amit ő és Alina Grigore színésznő, a projekt elindítója jegyez) és rendezésben egyaránt. Így hát a színészek (hivatásosak vagy amatőrök) szabad kezet és teret kaptak, hogy a rendező szűkszavú utasításai alapján felépíthessék karakterüket; a tulajdonképpeni forgatás két hetén belül pedig arra lettek ösztönözve, hogy minél mélyebbre bújjanak a szerepeikbe, s ezáltal amennyire csak lehet, feledkezzenek meg a jelenlévő (egyébként is kis létszámú) stábról. Így magyarázható az az erős, autentikus, itt és most-jelleg, amit a film áraszt (legalábbis a végét leszámítva). Sőt, a POV-snittekről való teljes lemondást (amik mindeddig Sitariu stílusának sarokkövét jelentették) is eme hitelességre való törekvés indokolja.
A főcím után – amely alatt a négy Anghelescu testvért, Cosmát (Bogdan Albulescu), Gildát (Cristina Olteanu) és az ikreket, Sashát (Alina Grigore) és Romeót (Robi Urs) látjuk egy autóban, s máris érzékeljük az utóbbi kettő közti közelséget, amit a többiek nem néznek túl jó szemmel – az Illegitim egy hosszú, magával ragadó étkezésjelenettel kezdődik, ahol a felsoroltakon kívül ott az apa, az orvos Victor (Adrian Titieni), a félig adoptált lány Julie (Miruna Dumitrescu) és Gilda pasija, Bogdan (Liviu Vizitiu); később tudjuk meg, hogy az édesanya másfél évvel korábban halt meg. Egy ünnepi ebéd ez, amely meghitt hangulatban kezdődik, ahogy egy családi ebédnek kezdődnie kell, ám apránként elfajulnak a dolgok: kis piszkálódásoktól kemény inzultusokig jutunk, ártalmatlannak tűnő kérdések váratlan vallomásokat és súlyos vádakat provokálnak, s az erőszakos gesztusokat borzalmas kijelentések kísérik. A Sasha és Romeo közti, már előbb is észlelhető közelségről utólag kiderül, hogy egy illegitim szerelem, de nemcsak az ikreknek vannak súlyos rejtegetnivalói a családból...
Alina Grigore – aki már dolgozott együtt Sitaruval A legjobb szándékban (Din dragoste cu cele mai bune intenţii) – nagyszerűt alakít a film legmegerőltetőbb szerepében, de igazából az egész szereposztás meggyőző. Az operatőrök, Adrian Silișteanués Alexandru Timoșca hatékonyan járulnak hozzá a film kvázi-dokumentarista stílusához, Ioan Filip hangmérnök dicséretre méltó helyszíni hangot vett a mostoha körülmények ellenére, Mircea Olteanu és Théo Lichtenberger vágóollója pedig pörgős ritmust kölcsönöz a filmnek. Néhány narratív lyukat és a kevésbé szubtilis véget (amely egy deus ex machinával és képen kívülről érkező narrátorral szomorít) leszámítva Adrian Sitarunak sikerült megzaboláznia egy igen kényes témát, bebizonyítva, hogy a román filmipar ki tud termelni figyelemre méltó független alkotásokat is (ezúttal Anamaria Antoci producer mellett lengyel és francia koprodukciós pénzből).
[fordította Jakab-Benke Nándor, az eredeti itt olvasható]
