A román dogma és a függetlenség létjogosultsága – Adrian Sitaru: Ilegitim

2016. február 24. – írta Mihai Fulger

Hat évre, hogy kitüntették a kisjátékfilmek versenyében a Kalitkáért (Colivia), Adrian Sitaru visszatért a Berlinaléra. Ezúttal a Fórum szekcióban mutatta be negyedik nagyjátékfilmjét, az Illegitimet, amelynek ez volt világpremierje, és debütfilmjéhez, a Sporthorgászathoz (Pescuit sportiv) hasonlóan független produkció (vagyis nem kapott támogatást a Nemzeti Filmközponttól, a CNC-től).

Diploma helyett – Nicolas Winding Refn-portré 1.

2012. december 5. – írta Csoma Emőke

A mai napig csupán egy valaki volt képes Lars von Trier babérjaira törni nemzetközi fronton, bár a dán keményfiúnak azért még alaposan meg kell dolgoznia azért, hogy a nagyérdemű ne kérdezzen vissza neve hallatán. „Ki az a Nicolas Winding Refn?” „Tudod, a Drive rendezője…” „Jaj, fogalmam sincs, ki az, de Ryan Gosling nagyon cuki!” Ki ez a tehetséges fickó, aki hosszú éveken keresztül burkolózott az ismeretlenségbe? Mivel van kikövezve a Koppenhágából Hollywoodba vezető út? Hogyan lehet a totális anyagi csőd ellenére is világhírnévre szert tenni? Nicolas Winding Refn életútját megismerve ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk.

A király pékje – Pernille Fischer Christensen: En familie / Egy család

2011. március 17. – írta Békés Bálint

Az Egy család a kérdések filmje: menni vagy maradni? Hogyan lehet elfogadni a halált? Meddig tart a lelkiismeret és a kötelesség? Hol a határa a másik befolyásolásának? Pernille Fischer Christensen meggyőzően teszi fel őket, ám a film végére a nézőben legalább ennyi kétely marad.

Függés – Martin Zandvliet: Applaus / Tapsvihar

2010. április 8. – írta Békés Bálint

Martin Zandvliet erős Dogma-hatás alatt álló első játékfilmje egy alkoholista színésznő normális életbe való visszailleszkedési kísérleteit mutatja be. A Tapsvihar messze nem hibátlan, de ami miatt mégis emlékezhetünk majd rá, az a filmet a hátán egyedül elvivő Paprika Steen elsöprő erejű játéka.

„Ha rádnézek, felizgulok” – Szajki Péter: Intim fejlövés

2009. február 3. – írta Csoma Emőke

„Kicsit sötét lett!” – figyelmeztette a nézőket a rendező az első vetítés előtt néhány perccel. Bár ő ekkor a hibás kópiára gondolt, ezt a sötétséget nyugodtan a film egészére is lehet érteni: egy egészséges, néhol roppant morbid, sötét komédiát láthattunk. Azt hiszem, eddig ez volt a legszórakoztatóbb film a szemlén.

Kis dán filmtörténet II. – A pornótól a dogmáig (1962-től napjainkig)

2008. október 6. – írta Csoma Emőke

Alig telt el csupán néhány év a legelső színes film megjelenése óta, a dán rendezők nagyon hamar rájöttek, hogy mit érdemes kezdeni a színek adta lehetőséggekkel: pornót kell készíteni és óvatosan le kell nyomkodni a nézők „torkán". Ilyen szemtelen és lendületes meztelenkedéssel indul tehát a hatvanas évek dán filmje.

Európai történetek az ezredfordulón

2007. október 15. – írta Zágoni Balázs

Forradalmi hangulat jellemezte az elmúlt évben az európai forgatókönyvírók közösségét, amely első nagyszabású összejövetelét tartotta tavaly november 21–22-én Thesszalonikiben.

Változatok erőszakra: hatalomátvétel, kamerafegyver, fizikai és lelki terror a Dogma-filmekben

2005. május 15. – írta Király Hajnal

Tíz év telt el ama emlékezetes manifesto óta, filmtörténeti léptékkel mérve azonban túl rövid idő ahhoz, hogy igazi hatását, szerepének forradalmiságát át lehessen látni. Egyfajta fiatalos blöffnek indult, amely azonban iskolát teremtett: a Zentropa azóta is állhatatosan bocsátja ki a Dogma (és nem egy bizonyos, szerzői zsenialitásra predesztinált rendező) védjegyével (pontosabban Trier és Vinterberg aláírásával) ellátott, kézikamerával többnyire mikroszituációkat rögzítő filmeket.

Saját szabású álmok – Søren Kragh-Jacobsen: Skagerrak / Édes álmok

2004. szeptember 15. – írta Gyenge Zsolt

Mások álmait megismerni nem kis feladat, s teljes mértékben valószínűleg sosem sikerül. Az Édes álmok főszereplőjének azonban még ennél is nagyobb feladatot kell teljesítenie: egy baleset folytán neki kell barátnője álmait valóra váltania. A kérdés persze csak az, mennyire fog a más által megvalósított álom az eredetire hasonlítani.

A meztelen film harmadik (dia)dala – Søren Kragh-Jacobsen: Mifunes sidste sang / Mifune utolsó dala

2000. december 15. – írta Zágoni Balázs

Az európai film, és annak intézményei fuldokolva levegő után kapkodnak, és az európai filmgyártás felettébb szükséges, de siralmas voltáról értekeznek. Koprodukciók készülnek közben, rengeteg pénzből, hatalmas stábbal, holnapi technológiával, neves öreg rendezővel, s ha a mozitechnika fejlettebb volna, az izzadságszag a nézőtéren is érződne. Be kellene látnunk: ez így nem megy. Hollywood abban a műfajban, amit maga teremtett, profi, s amíg hazai pályán játszik, nem lehet megverni. De akkor hol lehet?