Bhután nemcsak bruttó nemzeti boldogság indexéről híres, hanem arról is, hogy a Föld egyik legelzártabb országa; de a modern kor és a globalizáció jelei a titokzatos buddhista királyságot sem kímélik.
Zurbó Dorottya és a bhutáni származású Arun Bhattarai dokumentumfilmje egy átlagos bhutáni család 21. századi mindennapjaiba enged betekinteni. A történet főszereplői két kamasz, akik egy kis himalájai faluban élnek, de a technológiának köszönhetően ez ma már nem jelent egyet az elzártsággal. Gyembót apja szerzetesnek szánja, bár a fiút, akárcsak a vele egykorú fiatalok nagy többségét, jobban vonzza a világi élet; a foci, a gitár, a Facebook és persze a lányok. Húgára, a fiús Tashira kisebb nyomás nehezedik, szüleinek kevesebb az elvárása vele szemben, és jövőjét sem akarják előre kirakni. A focista-karrierről álmodó lány jelentkezik az első női nemzeti futballcsapat válogatótáborába, és életében először elhagyja otthonát. Fiús identitását apja a buddhista tanokon keresztül, a karmával magyarázza; szerinte lánya egy női testbe született férfi lélek.
A két fiatal mellett a történetben fontos szerepet játszik az apa, a helyi monostor jelenlegi őrzője, akinek a családi örökség folytatójaként az a vágya, hogy fia teljesítse be azt, ami neki nem sikerült: hogy szerzetesnek tanuljon és ezen keresztül biztosítsa azt, hogy nemcsak az ősi tradíciókat viszi tovább, hanem hogy családi örökségük is megmarad. Rajta keresztül a család mindennapjai mellett bepillanthatunk a buddhista szertartásokba is, különös figyelmet szentelve a jellegzetes maszkoknak és a maszktánc rítusának.
A bhutáni-magyar-holland koprodukcióban készült dokumentumfilm amellett, hogy párhuzamba állítja a két kamasz – fiú és lány – sorsát és lehetőségeit, mesél a generációk közötti különbségekről és ellentétekről is, egy változó Bhutánban. Itt nincsenek nyílt konfliktusok, lázadás vagy indulatok; Gyembó nem száll szembe apjával, de gesztusain és mimikáján keresztül megfigyelhetjük, hogy őt valójában nem érdekli a szerzetesi lét. Apja pedig kifinomult meggyőzési technikákat vet be annak érdekében, hogy rábeszélje fiát arra, hogy nemcsak ez a helyes, hanem egyben a legjobb út is, amelyre léphet. Ellenpólusként pedig ott van Tashi, aki arra biztatja bátyját, hogy tegye azt amihez kedve van, amire vágyik és élje úgy az életét, ahogy szeretné, ne ahogy azt elvárják tőle.
A generációs különbségek mellett a modern, globalizált világ és az ősi tradíciók szembenállásáról is szól a film, amelynek következményei alól lassan egyetlen elzárt közösség sem vonhatja ki magát. Láthatjuk, hogy a mai kamaszok érdeklődési köre és gondolkodásmódja világszerte inkább hasonló, mint különböző; és megfogalmazódik az a probléma is, hogy a globális kultúra térhódításával feledésbe merülhetnek ezeréves hagyományok, hiszen ma már senki sem akar szerzetesnek állni.
A szerzőpárosnak ezeken az ellentéteken és a lencsevégre kapott – mindennapi és nem mindennapi – élethelyzeteken keresztül sikerül szépen megrajzolnia Bhután átalakuló portréját, ahol fontos még a hagyományok tisztelete és a sors elfogadása, de már tagadhatatlanul jelen van a nyugati életszemlélet is.
