A cselekmény az Auschwitz-Birkenau koncentrációs táborban zajlik, minden borzalom kézzelfogható közelségben van, mégsem látjuk. A rendező célja nem az volt, hogy megmutassa az embertelen helyzeteket, mivel – helyesen – abból indul ki, hogy egy ember ezt nem tudná ép ésszel elviselni.
A Saul fia pontosan ugyanúgy kezdődik, mint Nemes Jeles László díjnyertes rövidfilmje, a Türelem. Homályos képsorokat látunk, és csak fokozatosan élesedik ki a kép. Megérkezik a főhős, a Röhrig Géza alakította Saul. Erdély Mátyás operatőr kamerája nem is tágít mellőle a film szimbolikus lezárásáig. A kompozíció nem sok lehetőséget ad a nézelődésre, vagy azt látjuk, amit Saul néz, vagy fordulunk, és az arcával szembesülünk. A cselekmény az Auschwitz-Birkenau koncentrációs táborban zajlik, minden borzalom kézzelfogható közelségben van, mégsem látjuk. A rendező célja nem az volt, hogy megmutassa az embertelen helyzeteket, mivel – helyesen – abból indul ki, hogy egy ember ezt nem tudná ép ésszel elviselni.
A láthatatlan pusztítás így sokkal erősebb, mint bármilyen direkt ábrázolásban mutatott kínzás vagy halál: amit nem látunk, csak hallunk; a félelem által táplált fantáziánál nincs erősebb mozgóképes eszköz. Saul csak akkor néz oda a konkrét történésekre, ha muszáj, amúgy gépiesen teszi a dolgát. Deportált sorstársait tereli be a gázkamrákba, a hullákat cipeli ki, feltakarít utánuk, elégeti őket, majd halottak hamvait lapátolja. Semmilyen érzelem nincs már benne, csak a félelem legbelül: Saul már csak egy emberi roncs. Egészen addig, amíg figyelmes nem lesz egy kisfiúra, aki túléli a gázkamrát: nem sokáig, mert egy német orvos gondoskodik a haláláról. Miután az apró testből elillan az élet, Saul egyszer csak átalakul: kiderül, rég elveszett gyermekét véli felfedezni a fiúcskában. Társai nem hisznek főszereplőnknek, de neki innentől kezdve ismét lesznek emberi céljai. El akarja temetni a gyereket. Méghozzá úgy, hogy valaki elmondja hozzá a Kádist, így elindul, hogy szerezzen egy rabbit a legkegyetlenebb koncentrációs táborban. Már az elképzelés is felér egy tragédiával.
A Saul fia mindemellett technikai bravúr. A külföldi kritikusok is kiemelik, hogy a képi világ, a hanghatások és az egész rendezői koncepció egyszerre hagyománytisztelő és modern. A hitchcocki suspense hagyományában a feszültséget a végletekig fokozza a 35 mm-re forgatott film, amely a színek kontrasztjával és a mélység-élességgel való markáns játék miatt digitálisan biztos nem érte volna el ugyanazt a hatást.
Mint a korábban leírtakból kiderül, Saul nem egyszerű lágerlakó. Úgynevezett Sonderkommandós: ők ugyanolyan rabok voltak, mint a többiek, de a németek „segédmunkásként” használták őket. Kaptak normális élelmet, alkoholt is fogyaszthattak. A túlélés reményében hajtották végre a parancsokat. Igaz, csak néhány hónapon keresztül élt ez a funkció, a nácik rendszeresen likvidálták őket. Nemes Jeles László érzékeny témához nyúlt, mivel a Sonderkommandóról lényegében nemhogy nem készültek mozifilmek, de még beszélni sem illett a témáról, mivel sokáig kollaboránsoknak tartották őket. Azon kevesek, akik túlélték a második világháborút, sokáig hallgattak. Megítélésük akkor változott némileg, amikor feldolgozták a dokumentációikat és elásott naplóikat, illetve amikor néhányan megszólaltak. A Saul fia ezt a humánusabb oldalt vette alapul.
Persze a világ filmművészete időközben kialakította a saját holokausztfilm-imidzsét. Számos világháborús és holokausztmoziban láthattuk a direkt borzalmak rekonstruált, ám egyben megszépített képsorait, melyekben a túlélés esztétikája volt a fontos. Emblematikus mű például a Steven Spielberg rendezte Schindler listája, melynek megvannak a maga értékei, de mégis felemelő film lett végül a hős zsidómentőről és a végén kiszínesedően giccses lezárással. Bár mélyebb humanitással és kevesebb borzalommal, mégis a humor szinte felemelő hatásával joggal emlékezhetünk Roberto Benigni Az élet szép című alkotására. Nemes Jeles világa sokkal kegyetlenebb, itt csak halál van és pusztulás, illetve konstans félelem. Saulnak mondja egy társa: „Ha szerzel egy rabbit, nem fogsz kevésbé félni.”
A Saul fia most Cannes-ban világszenzáció, ám tulajdonképpen nagyon sok helyen „kellemetlen” mozi lesz: etikai kérdéseket feszeget a világ boldogtalan és a boldogabbik felén egyaránt. A hanyatló Kelet- és Közép-Európában, ahol sokan már a holokauszt szó jelentésétől is idegesek lesznek, és tagadják a létjogosultságát, illetve nyugaton, ahol már úgy gondolják, hogy feltárták és feldolgozták a múltat. Ebbe a darázsfészekbe nyúlt bele Nemes Jeles László, filmje azonban esztétikai szempontból kikezdhetetlen, nem félresöpörhető, így marad majd az ideológiai terep a diskurzusra.
A világ pedig most egy magyar filmre figyel.
