Címke: cannes 2015

Zányi Tamás kapta a Vulcain-díjat Cannes-ban

2015. május 25. – írta

Bár a szaksajtó főképp Nemes Jeles László nevétől és a Saul fia címtől zeng, a film összesen négy díjat hozott haza Cannes-ból: a zsűri nagydíja, a nemzetközi kritikusszövetség díja és a François Chalais-díj mellett a film hangmérnökét, Zányi Tamást is díjazták: övé lett idén a technikai megvalósításért járó Vulcain-díj.

Jacques Audiard-é az Arany Pálma

2015. május 25. – írta

Jacques Audiard francia rendezőnek a párizsi külváros erőszakos világával szembesülő Srí Lanka-i tamil menekültekről szóló alkotása, a Dheepan kapta a legjobb filmnek járó Arany Pálmát a 68. cannes-i filmfesztiválon ma este.

A Saul fia kapta a zsűri Nagydíját

2015. május 25. – írta

Nemes Jeles László filmje, a Saul fia kapta a második legjelentősebb díjat, a zsűri Nagydíját a 68. cannes-i filmfesztiválon vasárnap este a Joel és Ethan Coen vezette zsűritől.

Ma délelőtt dönt a cannes-i zsűri

2015. május 24. – írta

A rendőrség által szigorúan védett, titkos helyen található, hollywoodi stílusú villában ül össze vasárnap délelőtt a 68. cannes-i filmfesztivál zsűrije, hogy döntsön a hét díjról, amelyet este osztanak ki a hivatalos versenyprogramban bemutatott 19 film között.

A holokausztról másképp – Nemes Jeles László: Saul fia

2015. május 16. – írta

A cselekmény az Auschwitz-Birkenau koncentrációs táborban zajlik, minden borzalom kézzelfogható közelségben van, mégsem látjuk. A rendező célja nem az volt, hogy megmutassa az embertelen helyzeteket, mivel – helyesen – abból indul ki, hogy egy ember ezt nem tudná ép ésszel elviselni.

Megjelent a World of Shorts rövidfilmes magazin cannes-i száma

2015. május 13. – írta

A Daazo rövidfilmes honlap gondozásában megjelenő World of Shorts magazin legújabb számában a cannes-i filmfesztiválra fókuszál. A filmfesztiválon nyomtatott formában is elérhető, különleges illusztrációkkal teli kiadvány a szemle rövidfilmes programjának bemutatásán kívül elsősorban a kisfilmtől az első nagyjátékfilmig vezető úttal foglalkozik, valamint átfogó fesztiválkörképet is kínál.

Jancsó-film a Cannes Classicsban

2015. április 30. – írta

Az 50 éve készült, nemrég felújított Szegénylegényeket vetítik a filmtörténeti klasszikusokat bemutató válogatás keretében a május 13-án kezdődő fesztiválon. Nem ez lesz az első Jancsó-film a riviérán: a Még kér a nép 1972-ben Cannes-ban elnyerte a legjobb rendező díját, majd 1979-ben életműdíjjal méltatta Jancsó munkásságát a Cannes-i Fesztivál.

Friss film és sorozat

  • Az ács fia

    Színes horror, 94 perc, 2025

    Rendező: Lotfy Nathan

  • Csak egy éjszaka

    Színes romantikus, vígjáték, 102 perc, 2026

    Rendező: Will Gluck

  • Az Oak Street vége

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 99 perc, 2026

    Rendező: David Robert Mitchell

  • Insidious: Köztünk járnak

    Színes horror, thriller, 106 perc, 2026

    Rendező: Jacob Chase

  • Kiválasztottak

    Színes akciófilm, kalandfilm, vígjáték, 103 perc, 2025

    Rendező: Romain Gavras

  • The Dog Stars

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, thriller, 118 perc, 2026

    Rendező: Ridley Scott

  • Átkozott boszorkák 2.

    Színes fantasy, romantikus, vígjáték, 130 perc, 2026

    Rendező: Susanne Bier

  • Coyote vs. Acme

    Színes akciófilm, animációs sorozat, vígjáték, 98 perc, 2026

    Rendező: Dave Green

erdélyi filmtár

Szavazó

Mi a kedvenc kánikulai filmed?

Szavazó

Mi a kedvenc kánikulai filmed?

Friss film és sorozat

  • Az ács fia

    Színes horror, 94 perc, 2025

    Rendező: Lotfy Nathan

  • Csak egy éjszaka

    Színes romantikus, vígjáték, 102 perc, 2026

    Rendező: Will Gluck

  • Az Oak Street vége

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 99 perc, 2026

    Rendező: David Robert Mitchell

  • Insidious: Köztünk járnak

    Színes horror, thriller, 106 perc, 2026

    Rendező: Jacob Chase

  • Kiválasztottak

    Színes akciófilm, kalandfilm, vígjáték, 103 perc, 2025

    Rendező: Romain Gavras

  • The Dog Stars

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, thriller, 118 perc, 2026

    Rendező: Ridley Scott

  • Átkozott boszorkák 2.

    Színes fantasy, romantikus, vígjáték, 130 perc, 2026

    Rendező: Susanne Bier

  • Coyote vs. Acme

    Színes akciófilm, animációs sorozat, vígjáték, 98 perc, 2026

    Rendező: Dave Green