A Sundance idei nagy felfedezettje, a CineFesten kétszer is teltházzal vetített Swiss Army Man esszenciális indie remekmű: meggyőző bizonyíték arra, hogy a szűkös keretek – származzanak bölcs önkéntes minimalizmusból vagy a büdzsé és az alkotói tapasztalat hiányából – ösztönzik a találékonyságot.
A film címszereplője egy lakatlan óceáni szigeten partra vetett vízihulla (Daniel Radcliffe), akit a hajótörés egyetlen túlélője, Hank talál meg. A Paul Dano által alakított hajótörött épp felkötné magát, amikor meglátja a hullámok hátán sodródó holttestet. Noszogatja egy kicsit, hátha még él az illető, de a test már csak egyetlen dologra képes: szellenteni, talán mert az idő és az óceán már eljátszadozott a szerveivel. Egy puki egy hullától keveseket érhet meglepetésként (a South Park vagy a Sírhant művek / Six Feet Under nézőit biztosan nem), viszont a nyitójelenet folytatását egy néző sem láthatta előre: hősünk motorcsónaknak használja a folyamatosan és hatalmasakat fingó hullát.
A cím játék a Swiss Army Knife szóval, azaz arra utal, hogy Hank svájci bicskaként használja az általa Manny névre elkeresztelt hullát: szájában esővizet lehet összegyűjteni, egy Heimlich-műfogással pedig csúzlivá alakítható, ha ledugnak a torkán valami lövedéket. Víz alatt életet menthet, ha pedig kihúzzák végbeléből a dugót, fingja be is gyújtható. A film maratoni poénparádé, bővelkedik fizikális, rajzfilmszerű, börleszkes gegekben, amiket persze nehéz komolyan venni, és nem is szabad. Manny ugyanis hamar beszélni kezd, és Hank szerint is bevallottan nyitott kérdés, hogy amit látunk, az valóság-e, vagy csak az éhségtől és a kimerültségtől képzelődő hajótörött víziója. És persze végig elég valószínű, hogy ez a valóság legfeljebb egy fantasy alternatív realitása, még ha bőven tartogat is fordulatokat a folytatás. Ez a főhős fejében játszódó, mondhatni egyszereplős buddy movie arról szól, hogy a túlélés érdekében az ember még egy hulla felhasználási lehetőségeiben is hajlandó ösztönösen reménykedni.
Manny még masszív erekciókat is produkál, és South Park ide vagy oda, altesti humor talán sosem volt még ennyire filozofikus. Manny – ha csak Hank képzeletében is – amnéziás, és rengeteg kérdése van a világról, hősünk így kénytelen neki elmagyarázni az élet dolgait, ami persze jópár komikus dialógust szül, és mindez egyben a még életben lévő karakter tudatfolyamaként is felfogható. Párbeszédeiken, monológjaikon és bevillanó emlékeiken, illetve a náluk maradt tárgyakon keresztül exponálódik a két karakter múltja is (benne a titokzatos és apró szerepet játszó Mary Elizabeth Winsteaddel), azonban az alkotók ismét megbízhatatlan mesélőnek bizonyulnak, mivel hullájuk amnéziás, Hank pedig talán csak képzeleg. Nem kérdés persze, ki a főhős: Hank, és nagyszerű ötlet volt Paul Danóra osztani a karaktert, nem pedig fordítva, Daniel Radcliffe-re, aki ironikus választás egy fingó vízihulla szerepére. Ez a felnőtt korhatáros indie a fiatal színész számára is tökéletes projekt: így kell folytatni egy karriert a Harry Potter-franchise után.
A film A számkivetett (Cast Away) altestivígjáték-parafrázisaként is jellemezhető, de talán még pontosabb, ha megkockáztatjuk, ilyen egy fingós vicc, ha a csavaros fantáziájáról híres Christopher Nolan meséli. A Swiss Army Man nyaktörő fordulatokra épül és kvázi a főhős fejében játszódik, amitől még nem lesz vizuális látványosság, azaz esszenciális moziélmény, de mindezért kompenzálnak a képi gegek és az eleven alakítások. És ez a nekrofil brománc arra is példa, hogy egy fingós vígjáték is lehet szerzői: sokatmondó ugyanis, hogy a rendezők is ketten vannak, és hiába tudunk keveset a The Daniels művésznéven alkotó Dan Kwanról és Daniel Scheinertről, morbid stílusukat elnézve könnyedén beleadhattak személyes élményeket is ebbe a két különc, világgal dacoló karakterbe.
Összességében a Swiss Army Man persze okozhat kisebbfajta csalódást azoknak, akiknek felsrófolta az elvárásait a fesztiválszereplések generálta hype. Ha viszont belekalkuláljuk, hogy mennyire szerény forrásból készült, akkor már feltűnik az egyedi koncepció és az alkotók kreativitása. Ők is épp annyira találékonyak és ambíciózusak, mint főhősük, Hank, csak nem egy hullát, hanem egy profán műfajt és egy pofonegyszerű alapkoncepciót használnak.
