Tudják, miről beszélek, nem? Terry Gilliam összetéveszthetetlen animált főcíméről, amely alatt John Philip Sousa The Liberty Bell című katonai indulója szól s egyszer csak megjelenik a sorozat címe: Monty Python’s Flying Circus, azaz Monty Python repülő cirkusza.
Leront azonban egy hatalmas égi lábfej, ami összenyomja a címet, de egy inkább fingra, mint lábbal tiprásra emlékeztető hang kíséretében. Ez a láb talán a legikonikusabb dolog, amit a Monty Pythonnal asszociálhatunk, holott nagyon sok szkeccsük és filmjelenetük agyon lett idézve a nyugati popkultúrában (nálunk talán kevésbé). A csoport a fősodorba hozott egy olyasfajta tiszteletlen vígjátéki hozzáállást, ami könyörtelenül választ célpontokat, abszurd és látszólag teljesen véletlenszerű, ugyanakkor valahol mélyen az öt brit és egy amerikai akadémiai nevel(tet)ésében gyökerezik. Amint látni fogjuk, komikumuk egy feje tetejére állított világot tükröz, a középkori karnevál hangulatához hasonlóan, amikor egy napig a bolond volt a király. Jean-Marc Defays Le Comique című munkáját veszem tehát alapul, amely a pythoni humort a karneváli komikum kategóriájába sorolja. De előbb lássuk, kikből állt a csapat.
Ábécérendben
Graham Chapman 1941. január 8-án született Leicesterben, egy viszonylag szegény családban. Orvosira járt a Cambridge-re, ahol a Footlights színjátszócsoport tagja lett, így aztán az orvosi humort választotta, noha okleveles orvos volt, praktizálhatott volna. Homoszexualitását 1967-ben jelentette be. Viharos, hullámzó kedélyű személyiségét részben az alkoholizmusnak köszönheti, amitől egy jó ideig szenvedett.
John Cleese 1939. október 27-én született a somersetbeli Weston-Super-Mare-ben, s talán ő a csoport legismertebb tagja. Az egzakt tudományok, a logika és a latin iránt vonzódott. Miután két évet matektanárkodott egy elemiben, bejutott a Cambridge-re, a jogi karra. Ugyancsak a Footlights tagja lett, itt ismerte meg Chapmant. Ők ketten egy kis íróklikket alkottak a Pythonon belül: Cleese volt a főnök, mivel Chapman – amikor az alkohol éppen nem hozta ki belőle a gamat humor iránti hajlamot – csendesebb és titokzatosabb figura volt.
Terry Gilliam 1940. november 22-én jött a világra az USA-beli Minneapolisban. A gyerekkorát falun, idilli hangulatban töltötte Medicine Lake-ben, ahova a család költözött. A Tom Sawyer-i helyszín erős vallásos nevelést is adott Gilliamnek, akit mindig elbűvöltek a fantasztikus történetek és a középkor hangulata. Rajztehetsége már korán meglátszott, de később mégis politikai tanulmányokat folytatott a kaliforniai Occidental College-ben. 1967-ben költözött Angliába, messze a vietnami háború okozta otthoni feszültségektől. A csapat egyetlen nem-britjeként inkább rajzolt és kevesebb szerepet kapott a szkeccsekben, de a groteszk ugyanúgy jelen volt szürrealista ihletésű rajzfilmecskéiben, mint az élőszereplős Python-jelenetekben.
Eric Idle 1943. március 29-én született South Shieldsben, Tyne and Wear megyében. Édesapja korai halála – és ennek erdeménye, édesanyja depressziója – miatt Eric bentlakásos iskolába járt, ami akkoriban nem volt egy leányálom. Később angolt tanult a Cambridge-en, és nem hiszitek el, de ő is a Footlights tagja lett. Viszont némileg fiatalabb volt Cleese-nél és Chapmannél, így később barátkoztak össze, sőt igazából Idle a legfiatalabb python. Csipkelődő temperamentuma miatt egyedül írta szkeccseit, így lett a verbális humor és a gyilkos egysorosok mestere.
Terry Jones 1942-es, február 1-jén született a walesi Colwyn Bayben. Anyás gyerek volt, s talán ezért volt képes később groteszk női alakokat sikeresen megjeleníteni. Oxfordban tanult angolt és történelmet, és az ottani színjátszócsoport tagja volt. Szenvedélyes temperamentuma, teatralitásra való hajlama sok Python-szkeccsben előbújik, de a vizuális megjelenítésbe és a képkeretezésbe is beleszólt, így sokat vitázott Cleese-zel a látvány miatt.
Michael Palin 1943. május 5-én jött a napvilágra a Dél-Yorkshire-i Sheffieldben. Szegényes környezetben nőtt fel, a könyvek és a mozi jelentették számára a nevelést – Stan és Pan (Laurel és Hardy) a kedvencei közé tartozott. Nehezen jutott be az Oxfordra, ahol kortárs történelmet tanult, Jonesszal pedig – ki gondolta volna – a színjátszócsoportban találkozott először. Ők ketten alkotják a másik írói klikket, a Cleese-Chapman pároshoz hasonlóan. Palin a legkedvesebb, legbarátságosabb, „legjobb gyerek” a pythonok közül. Ritkán lehetett felhúzni, ő volt a csapat békebírója, nagylelkűsége még szatirikus játékmódján is átsütött.
Cirkusz vagy karnevál
A Monty Python repülő cirkusza első epizódját 1969. október 5-én sugározta a BBC. A hat ember találkozását Barry Took komikus javasolta, aki akkoriban a tévénél dolgozott konzultánsként. A hat python azonban már ismerte egymást: a britek forgatókönyvíróként dolgoztak együtt David Frost politikai szatíraműsorában, a The Frost Reportban, Gilliam pedig még Amerikában ismerkedett meg John Cleese-zel. Nagy hatással volt rájuk a The Goon Show című 1951-es rádióműsor (Peter Sellersszel) abszurd humora, de a Beyond The Fringe című kabaréműsor is, amelyet sokan a 60–70-es évek brit kulturális robbanása vígjátékhullámának elindítójaként ismernek el. Cleese és Chapman még az At Last the 1948 Show című műsorban is dolgozott színészként és íróként, Palin, Jones, Idle és Gilliam pedig a Do Not Adjust Your Sets című műsorban. Ezen kabarék egyes részei (amelyek közül a BBC egész egyszerűen letörölt jópárat, így nem maradtak fenn) már előrejelzik a Repülő cirkuszt, például az abszurd iránti vonzalomban. Ugyan nem ők voltak az elsők, akik anarchikus módon rendszerint abbahagyták a szkeccset a poén elsütése előtt, de jócskán megemelték a mércét a hasonló formátumú humoristák előtt. Látszólag kaotikus hangnemben, de a forgatókönyvet szigorúan betartva, kihasználva mind a film, mind a videó nyújtotta lehetőségeket, a Gilliam-animációkkal szervesen egybeolvadva a Monty Python repülő cirkusza hozta létre azt, amit Terry Jones „tudatfolyam”-vígjátéknak nevez: szerves, komplett és abszolút vicces.
A Monty Python repülő cirkusza tanította meg az embereket arra, hogy mindent meg kell kérdőjelezni és mindenből gúnyt lehet űzni. Az 1969 és 1974 között sugárzott négy évadban megszívatták, kiröhögték és felforgatták a politikát, a vallást, az összes társadalmi osztályt, a család intézményét, a gazdaságot, a művészeteket, a zenét, a filmet, a tévét, a történelmet, földrajzot és angol nyelvet, sőt, magát a vígjátékot és a komikusokat, mint például a Funniest Joke in the World (A világ legviccesebb vicce) című szkeccsben, ami rögtön az első epizód része volt. Az olyan jelenetek, mint a Dead Parrot (Döglött papagáj), The Spanish Inqusition (A spanyol inkvizíció), a Nudge Nudge, Spam, Ministry of Silly Walks (A hülye járások minisztériuma), The Lumberjack Song (Favágódal) vagy a The Fish Slapping Dance (A hallal pofozó tánc) örök bérletet váltottak maguknak a popkultúra valhallájában – azon popkultúráéban, amit pythonék természetesen ezerféleképpen gúnyoltak ki. A Gilliam-animációk szimpla szkeccs-összekötő darabkákból önálló, szürrealista mini-mesékké fejlődtek, és ugyancsak markáns pythoni darabokként maradtak fenn – mint például az emberzabáló gyerekkocsi vagy a női ruhás öreg perverz. Van néhány vissza-visszatérő figura is a sorozatban: a Gumby család, a szkeccseket megszakító ezredes, a meztelen orgonista, Praliné úr vagy az idős nénik, akiket mind a pythonok adnak elő női ruhában, fárasztó nyivogással.
Valami teljesen ugyanolyan
A második évad után, pontosabban 1971-ben dobták a piacra az És most valami teljesen más (And Now For Something Completely Different) című filmet, ami viszont igazából csak egy szkeccsgyűjtemény az első két évadból, amit újraforgattak a vászonra. A sorozathoz való hűség miatt megtartották annak rendezőjét, Ian MacNaughtont is. A pythonok azt remélték, hogy a film ismertté teszik őket Amerikában is, ahol viszont csúfosan megbukott (még akkor is, ha részben forgalmazási problémák miatt). S noha otthon valamennyire sikeres lett, a filmet jobbára még a rajongók is kerülik – és igazuk van. Nincs ugyanis semmi új a filmben, amit ne láttunk volna addig. A csapat viszont rájött, hogy ha félórán keresztül működik az ökörködés és ébren tartja a közönséget, akkor működhet másfél órában is.
Az utolsó, rövidke évadra rányomta a bélyegét Cleese távozása, ekkor és ezért lett nyilvánvaló, hogy ez a csapat csak az eredeti formában létezhet: hat ember, sem kevesebb, sem több... illetve több lehet, hiszen mindig is megvoltak az állandó közreműködőik, mint Carol Cleveland színésznő vagy Neil Innes zeneszerző. S noha a sorozat vége a Repülő cirkusz-formula végét is jelentette, a Monty Python-csapat még csak épp alig kezdte meghódítani az egész világot...
(Folyt. köv., fordította Jakab-Benke Nándor)
