Címke: monty python

„Mindenkit le lehet győzni” – Bácskai Lauró István: Gyula vitéz télen-nyáron, 1970

2020. május 10. – írta

Van pár olyan magyar film, amely megelőzte a korát. Nem kérdés, ide sorolandó Bácskai Lauró István rendezése, az idén ötven éves Gyula vitéz télen-nyáron is. A film úgy fordítja fonákjára a búval teli magyar néplelket, mint egy porszívó porzsákját: koszosak leszünk ugyan, de végig azon röhögünk, hogy hogy a fenébe is lehetünk ilyen hülyék.

Folyamatos feltámadás – A nem konvencionális Krisztus-filmekről

2014. április 18. – írta

Talán egyetlen történetet sem dolgoztak fel annyiszor és annyian, mint Jézus Krisztusét, ebből pedig a film médiuma sem maradt ki. A némafilmek korszakától folyamatos a bibliai adaptációk megjelenése, ezek közül is a legnagyobb számot (és nem mellesleg a legnagyobb anyagi sikereket) az Újszövetségben leírtak tartják. Teljesen érthető az is, hogy egy ennyire jól ismert történet, ennyire ikonikus karakterek a széles célközönséget megfogni igyekvők mellett, az auteur rendezőket is alkotásra készteti, ezért nemcsak „klasszikus” filmek, hanem az évtizedek során egyénibb, kevésbé konvencionális adaptációk is születtek a témában.

A nyúlon túl – Monty Python-portré II.

2012. szeptember 19. – írta

Monty Python-nagyjátékfilm készül. John Cleese az ötlettől fellelkesedve visszatér a csapatba. Jones és Gilliam eldönti, hogy egymás közt osztják szét a rendezői feladatokat. S a szereposztás? Természetesen pythonok minden szerepben, Alec Guinesshez vagy Petes Sellershez hasonló módon – ha megengedik nekünk ezt az erőltetett párhuzamot.

A komédia isteni lábfeje – Monty Python-portré I.

2012. szeptember 17. – írta

Tudják, miről beszélek, nem? Terry Gilliam összetéveszthetetlen animált főcíméről, amely alatt John Philip Sousa The Liberty Bell című katonai indulója szól s egyszer csak megjelenik a sorozat címe: Monty Python’s Flying Circus, azaz Monty Python repülő cirkusza.

3D-animációban a Monty Python

2011. június 27. – írta

Graham Chapman 1989-es halála óta nem állhat össze a valóságban a híres brit komikuscsapat, ám hamarosan újra felbukkannak a vásznakon Chapman abszurd memoárkötete, az 1980-ban megjelent A Liar’s Autobiography: Volume VI 3D-animációs adaptációjában. (The New York Times)

Újra együtt a Monty Python

2009. március 30. – írta

Egy dokumentumfilm erejéig újból összeáll a legendás Monty Python Repülő Cirkusza, amely abból az alkalomból készül, hogy az angol abszurd humor legkiválóbb csapatának öt életben lévő tagja 40 éve szerepelt először a BBC-n.

Friss film és sorozat

Szavazó

Melyik a kedvenc Cronenberg-filmed?

Szavazó

Melyik a kedvenc Cronenberg-filmed?

Friss film és sorozat