George Roy Hill: A nagy balhé / The Sting, 1973 George Roy Hill: A nagy balhé / The Sting, 1973

Hollywood idézőjelben

George Roy Hill: A nagy balhé / The Sting, 1973

ÉRTÉKELD A FILMET!
A nagy balhé
George Roy Hill
1973

A Filmtett szerint: 10 10 1

10

A látogatók szerint: 9.5

9.5

Szerinted?

0

Hill két filmet is forgatott Redford és Newman főszereplésével. A legkülönfélébb műfaji alapanyagokhoz feltűnésmentesen alkalmazkodó direktort többször is jelölték Oscarra: az irónia és a cinizmus nyelvén megfogalmazott, korai filmek iránti nosztalgia (Butch Cassidy és a Sundance Kölyök) még nem, a játékosságot és a szórakoztatás szent célját tökélyre vivő A nagy balhé viszont elvitte az ezért (ki)járó szobrocskát...

Szépiaszínű, illusztrált mesekönyv lapjai bontakoznak ki a vásznon; „A játékosok” – hirdeti a felirat, mintha csak a Buffalo Bill és az indiánok társadalom- és médiakritikával átitatott főcímszekvenciájának humorosra vett prototípusát látnánk; majd a fikció-valóság örökérvényű modernista reflexióját ujja köré csavaró fantáziavilág kapui kinyílnak, és a néző a glamúr iránti ösztönös vágytól hajtva a 20-30-as évek fordulójának álomvilágában találja magát. Hooker (Robert Redford) az utalásszerűen megidézett „rise and fall” gengszter-tematikának megfelelően egy piti szélhámos, utcai csaló, aki két társával egyszer a „rossz” lóra fogad, és akaratlanul, amolyan urbánus Robin Hoodként egy bűnszervezet pénzfutárát könnyítik meg pénzterheitől.

Kép a The Sting / A nagy balhé című filmből

A villámgyors láncreakció következtében nemcsak a környék korrupt zsaruja, Snyder (Charles Durning) száll rá, hogy behajtsa a kötelező kenőpénzt, hanem a büszkeségét és hírnevét következetesen ápolgató Doyle Lonnegan (Robert Shaw) is, aki megöleti Hooker mentorát, majd mezei szélhámosunkat is a „Dead or Dead” feketelistájára teszi. A Cagney-imitátort játszó Hookernek menekülnie kell, no meg bosszút esküdve új partnert találnia: ez nem más lesz, mint a már „nyugdíjba vonult” mega-csaló, Henry Gondorff (Paul Newman), akivel teljessé válik a buddy movie-k „heves ifjonc-tapasztalt mester” felállása, hogy borítékolhassuk a jellemfejlődést, és az ehhez járó virtuális (és – talán nem lövök le poént – valós) hátbaveregetést.

Kép a The Sting / A nagy balhé című filmből

Hollywoodon persze – pláne európai szemszögből – könnyű ironizálni, ám Hill az önreflexió biztos menedékébe bújva feladja a leckét az éles nyelvű kritikusoknak. „Ez csak játék” – teszi fel a kezét a direktor, ám ezzel a gesztussal 1973-ban jelentős állásfoglalást tesz. Amikor a stúdiók befürödtek a zeitgeist atmoszféráját és attitűdjeit boncolgató, művészfilmes intencióik miatt néha szégyenkező, néha felvállaló „identitásfilmekkel”, akkor A nagy balhé cselekményorientált, „annyit adó, amennyit ígérő” műfaji nosztalgiája az intellektualizmus által megcsapolt büdzsé ideális helyreállítási kísérletének bizonyult. A 30-as évek gengszterfilmjeinek helyszínei és atmoszférája előtt tisztelgő színjáték egy morális súlytól megfosztott, pehelykönnyű érzelmi leterheltségű történetet kínál, amelyben a felszkeccselt archetípusok karaktertanulmánya – és egy akcióra épülő bűnügyi sztori – helyett egyfajta krimi-attitűd jegyében inkább a fordulatokra és az okos csavarokra helyeződik a hangsúly. Hollywood fénykorát idézve az egy egész lakomára elég vörös heringgel megpakolt narratívának – hiába, senki nem az, aki – kell elvinnie a hátán a mozit, amelyben olyan hálás szerepek parádéja zajlik, amely majdnem minden teret átenged a frappáns dialógusoknak és a kötelező aranyköpéseknek – az álomgyár nagyágyúi (élükön Shawval) pedig lubickolnak hálás szerepeikben.

Kép a The Sting / A nagy balhé című filmből

Ezt a történetet az elharapódzó szociális depresszió korában, minimálisra fogott társadalomkritika mellett, csupán a szemérmes naivitás álcája alatt lehetett elmesélni. Az egész stilisztikai apparátus tisztelgő fejbiccentésbe merevedik a mai szemmel kissé modorosnak tűnő 30-as évekbeli stílus előtt. A kocsizások, a korabeli ragtime zongora zene (Scott Joplin, csakúgy, mint A közellenségben), a félközelik, az amerikai plánok és a mesterségességüket nyíltan vállaló stúdiódíszletek fityiszt mutatnak a 70-es években trendet indító urbánus gengszterfilmek realizmusának. A jeleneteket nemcsak képáttolások és -áttűnések tagolják, hanem fejezetekre osztva idézik a múlt századi színházi hagyományokat: A nagy balhé színjáték a szó klasszikus értelmében, amely a néző manipulálását kitűző hitvallással a Szórakoztatásra esküszik fel – mi más nyerhette volna ebben az évben az Oscar-díjat? Teszi mindezt olyan sármmal és cinkossággal, hogy még nyilvánvaló és kissé zavaró elbeszélésbeli ellentmondásai, bökkenői is megbocsájtatnak a magasabb cél érdekében.

Kép a The Sting / A nagy balhé című filmből

A főszereplők, a Butch Cassidy cinizmusától megfosztott kis-nagy emberek sikerre vannak ítélve; ebben a (túl)világban még a halál is szimuláció, a tét csupán a néző „átverése”. A szélhámosság is csak játék, a tudás fitogtatása, a korrupt rendszer mellett pedig egyenesen keresztényi jócselekedet meglovasítani némi hamis pénzt. A Legjobb Filmhez persze jellemfejlődés is dukál: a nagyszájú, konok Hooker is megtanulja a csalók egyparancsolatát: „A bosszú lúzereknek való. 30 éve verek át embereket, de sosem bosszúból.” – mondja Gondorff. „Akkor miért csinálod? / Mert jó befektetésnek tűnik, nem igaz?” Hát persze: A nagy balhé rá az ékes példa, hogy milyen jó és kifizetődő hecc is a szélhámosság – és ki ne akarná néhanapján átveretni magát felüdülésképpen?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

A Filmtett szerint:

10

A látogatók szerint:

9.5

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

Szavazó

Ma tölti a negyvenet Henry Cavill. Melyik a kedvenc szereped tőle?

Szavazó

Ma tölti a negyvenet Henry Cavill. Melyik a kedvenc szereped tőle?

Friss film és sorozat