Orosz filmet nézni, miközben épp a szomszédban garázdálkodnak? Nem kognitív disszonancia, hanem hideglelős filmélmény.
Diszklémer: imádom a deskriptív címeket. A kedvenc filmcímem a Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford. Semmit sem tudtam a Volkonogov százados szökésben-ről, csak tetszett a címe [A cikk megjelenésekor még nem volt hír magyar forgalmazásról, akkor mi Volkonogov kapitány megszökött címmel fordítottuk – a szerk.]. Azt reméltem, hogy a film választ ad arra, hogy ezúttal ki a tettes. Nos, több kérdéssel maradtam, mint válasszal, és ez így van jól.
A Volkonogov a már sok más filmet, irodalmi alkotást és egyebet (még videójátékot is) megihletett sztálinista nagy tisztogatás kellős közepén játszódik, 1938-ban, a Szovjetunióban. A címszereplő (Jurij Boriszov) egy piros melegítőbe öltözött speciális osztag tisztje. Egyfajta titkosrendőrség, és az a feladatuk, hogy vallomásokat csikarjanak ki válogatott eszközökkel (és a Szovjetunió nem válogatott az eszközökben…) a nép ellenségeiből. Az ellenségek? Csupa naivul visszakérdező figura, szürke emberek a vörös mészárszéken. Gyanús is lesz Volkonogovunknak, hogy csapata ilyen hatalmas sikerrátával dolgozik: tudniillik előbb-utóbb mindenkiről kiderül, hogy terrorista, mozgalmár, vagy valami hasonló. Amikor rádöbben, hogy itt tulajdonképpen nem a bűnösséghez keresnek ítéletet, hanem fordítva (emlékszünk még a Különvélemény prekogjaira?), és hogy csupa ártatlan ember végzi golyóval a tarkójában (akiknek mindössze annyi a vétke, hogy lengyelek, németek vagy kulákok), megkésve bár, de annál nagyobb vehemenciával megpróbál szembesülni a saját lelkiismeretével.
Végül egyik felettese öngyilkossága láttán – talán saját tyúkszaros életét féltve? – megszökik, de nem is annyira menekülésbe kezd, hanem inkább felkeresi az áldozatok családjait, és amolyan oroszosan, önzően megpróbál belőlük valamiféle bűnbocsánatot kicsikarni. De Volkonogov kapitány rettentesen buta ember. Érzelmi intelligenciája nulla. Nem is vehetnének fel túl empatikus figurákat egy ilyen speciális vallató-alakulathoz, hiszen összecsuklanának. Mint ahogy összecsuklik legjobb barátja, a „Kölyök” (Nyitika Kukuskin) is, amikor a kiképzésen pisztolyt kap a kezébe, hogy próbálja ki a tarkólövést. Nem is csoda, hogy Volkonogov lázálmaiban a „Kölyök” tér vissza, ő testesíti meg kapitányunk föld- és vérszagú lelkiismeretét. Aki, ha fejlettebb érzelmi intelligenciával rendelkezne, akkor ráérezne, hogy kanossza-járása hiábavaló: úgysem fog neki senki megbocsátani. Itt a szavak annyit érnek, mint a kisagy ellenállása a Tokarevből takarékosan kilőtt golyó ellen.
A filmben ábrázolt harmincas évekbeli Szentpétervár, pardon, Leningrád úgy van kivitelezve – némi rafinált CGI segítségével –, hogy korhű helyett kicsit korszakokfölöttinek tűnjön. Ez, plusz a szintén lehelletfinom anakronizmussal operáló díszlet- és jelmeztervezés (pl. Volkogonov feletteseinek már-már sci-fi-be illő ballonkabátja) elemeltté teszi a filmet, univerzálissá, így biztosítva azt a hideglelősséget, ami a jelen politikai helyzet tükrében jogosan uralkodhat el a nézőben. A rendszer neve változott, a módszerek nem. Ha ez nem lenne elég, a komor, sokszor thrillerbe hajló témát ritkán és váratlanul érkező éjfekete humor tarkítja. Ilyen például a tavaly novemberben elhunyt, zseniális Igor Szavocskin jutalomjátéka a kivégzéseket egyetlen golyóval megoldó Misa bátyuska szerepében.
A többi színészre sem lehet panasz, de nem véletlen, hogy a filmet a mostanában egyre felkapottabb Jurij Boriszov viszi el a hátán. Az még hagyján, hogy arcra Rutger Hauer és James McAvoy szerelemgyerekének tűnik, de a mindössze harmincéves színész frenetikusat alakít: a menekülős akciójelenetekben is nagyszerű, de a film érzelmi csúcspontját jelentő, csendes Piéta-rekonstrukcióban is remekel. Az őt üldöző, tödőbeteg Golovnya őrnagyot alakító Timofej Tribuncev is kitűnő, de a prímet az egyik mellékszereplő viszi el: az egyik ártatlanul kivégzett ember apját alakító Jurij Kuznyecov rövid jelenetétől garantáltan annyira fogja rázni a hideg minden 1989 előtt született nézőt, hogy az idei TIFF-et szerencsésen megtisztelő, kegyes júniusvégi napsütés sem enyhítheti a remegést.
Stílusos, nagyszerű ritmusú film a Volkonogov százados szökésben, hátborzongató megváltástörténet és üldözős thriller egyben. Versenyfutás, de nem az idő, hanem a moralitás ellen. Nyolcvan évnyi múltból visszhangzó sztoriján keresztül sikeresen szegezi a ma emberének nyugtalanító kérdéseit: ki- és bekapcsolható-e a lelkiismeret? Meddig megyünk el, hogy furdalását csillapítsuk?
