Több mint múzsa – Thor Klein, Lena Vurma: Leonora in the Morning Light / Leonora reggeli fényben
2026. július 4. – írta Zakariás Ágota
Leonora Carrington szürrealista festőnő élete valóban vászonra kívánkozott – de nem így.
Leonora Carrington szürrealista festőnő élete valóban vászonra kívánkozott – de nem így.
Guillermo del Toro igazságot szolgáltatott Frankenstein teremtményének, és most Maggie Gyllenhaal teszi ugyanezt a lény nem kevésbé legendás menyasszonyával – aki bár Mary Shelley eredeti rémtörténetében pusztán gondolati síkon jelenik meg.
A Két ügyész a sztálini diktatúra legsötétebb éveibe kalauzolva mesél az elnyomó rendszerek erkölcsi kiüresedettségéről, s mindezt egy olyan frissen diplomázott ügyész példáján keresztül, akinek egyetlen bűne, hogy még nem sajátította el a duplagondol képességét.
A Bűnösök 1930-as évekbeli vámpíros gengszter-musicalje olyan, mintha az Alkonyattól pirkadatig elevenedne újra Jordan Peele stílusában. Ryan Coogler azonban nehezen találja a mögöttes társadalmi tartalom és a vérmocskos grindhouse-esztétika közötti egyensúlyt a halmozott zsáner-káoszban.
George Clooney valós eseményeket feldolgozó sportfilmje javarészt bevett történetmesélési és ábrázolási technikákat alkalmaz, a műfaji konvenciókhoz ugyanakkor olyan feszült megvalósításmód társul, aminek köszönhetően az alkotók a történtek ismert végkimenetele ellenére is végig képesek fenntartani a figyelmet.
François Ozon egy igen termékeny és sokszínű rendező: több mint húsz nagyjátékfilm és megannyi műfaji kalandozás után most újra egy vígjátékkal jelentkezik (valamelyest befejezve a 8 nő és a Született feleség által elkezdett „trilógiát”). A Bűnös vagyok egy látszólag habkönnyű műfaji idézet, azonban közelebbről megvizsgálva igen érdekes témát feszeget.
Orosz filmet nézni, miközben épp a szomszédban garázdálkodnak? Nem kognitív disszonancia, hanem hideglelős filmélmény.
Már csupán az idősebb kolozsváriak emlékeznek 2020-ban arra, hogy egykor mozi működött a főtéri Bánffy-palota udvarán, egy „felborult üst” alakú épületben. Alig valamivel több, mint 50 éves fizikai és intézményi léte során különféle cégérek alatt látta el a város közönségét friss(nek számító) filmekkel és nyújtott egyéb szolgáltatásokat; gyűlések, előadások, erőművészi izzadások helyszíne volt. Ez volt a Corso.
A Disney fogta Mary Poppins táskáját, és leporolta. Nem szabatta újra, nem varrt rá új gombokat, a bélését sem cserélte ki, csak némi új fényt kapott. Mégis annyi varázs volt még benne, hogy elhisszük: Londonban 54 év elteltével is csodadadusok hullanak az égből.
Hangulatos látvány-mozi, amelynek minden pillanatából sugárzik a gondos odafigyelés, hogy a képen látható legutolsó mandzsettagomb is korhű legyen. Mindez akkor lett volna érdekes, ha a film a múltidézésen túl korszerű gondolatokat is kínál, a Café Society azonban belefullad a Hollywood aranykora és Woody Allen dicsőséges alkotói fázisa iránti nosztalgiázásba.
18 napja – írta Fazakas Lehel
16 napja – írta Vigh Martin
1 hónapja – írta a szerk.
12 napja – írta Kovács Patrik
13 napja – írta a szerk.
1 hónapja – írta Hegyi Réka
Színes akciófilm, fantasy, képregényfilm, sci-fi, 150 perc, 2026
Rendező: Destin Daniel Cretton
Dokumentumfilm, 49, perc, 2024
Rendező: Fábián Andor
Dokumentumfilm, 74, perc, 2024
Rendező: Szendőfi Balázs
Dokumentumfilm, 20, perc, 2017
Rendező: Dezső Mátyás
Dokumentumfilm, 70, perc, 2005
Rendező: Bálint Arthur
Fikciós film, 24, perc, 2014
Rendező: Visky Ábel
Dokumentumfilm, 43, perc, 2006
Rendező: Ambrus Emese
Fikciós film, 7, perc, 2017
Rendező: Holhos Fanni
Színes akciófilm, fantasy, képregényfilm, sci-fi, 150 perc, 2026
Rendező: Destin Daniel Cretton