Nagy Dénes (Együtt, Lágy eső) első nagyjátékfilmjét az idei Magyar Mozgókép Fesztiválon csíptük el, a lassan hömpölygő, orosz télben játszódó film lógott ki talán a leginkább a fesztivál (nagyrészt) közönségfilmes repertoárjából. Az Ezüst Medvét nyert alkotás ugyanis korántsem egy pátoszban, nagy szavakban és derék hőstettekben tobzodó, klasszikus történelmi film, sőt, tulajdonképpen ennek az ellentéte: nyers, szótlan, és szinte minden snittjétől instant szekunder szégyenérzetünk lesz. Ez a szokatlan, arcjátékba kódolt második világháborús tabló igazi csemege a lassú mozi kedvelőinek, de ahogyan a katonaság, ez sem való mindenkinek.
Megszoktuk, hogy a TIFF-en furcsa, merész, felkavaró, nyugtalanító filmekkel is találkozhatunk. A DAU. Natasha is ilyen: merész a naturalizmusa, felkavaróak és nyugtalanítóak a kameramozgásai, mellbeverő a film utolsó fejezete – mégis maradhat bennünk egy erős „mi a fene volt ez?” érzés. A rejtély kulcsa talán az, hogy ezt a filmet nem is filmként kell nézni.
Gorbacsov történelem: neve egybecseng egy korszak lezárulásával. Mint ahogy egybecseng azokkal a diadalittas időkkel is, amikor az emberek számára a biztonságnál fontosabb volt a szabadság. Werner Herzog szokásához híven az embert keresi az ikon mögött, ebben van segítségére korábbi munkatársa, a filmes és antropológus Singer. Persze a kérdéseket ebben a filmben is Herzog teszi fel, és az, hogy ő Gorbacsov beszélgetőpartnere, a dokumentumfilm egyik erénye.
A csernobili atomkatasztrófa nevét viselő sorozat úgy tud a sokszor hallott, (mára) jól dokumentált tények ismeretében is újat mutatni, hogy közben az 1986 után születettek is a bőrükön érezhetik a fontosságát.
Egy szovjet kémnő, aki úgy adta ki az atombomba titkát, hogy senki sem gyanított semmit, ráadásul a történet tiltott románcokkal és árulásokkal van fűszerezve – az ilyen alapanyag moziért kiált. Sajnos Trevor Nunn leültette Judi Denchet az asztal mellé és minden izgalom és feszültség nélkül meséltette el vele a történetet.
Nehéz elsőre elképzelni, hogy az év egyik legjobb filmélménye orosz punkokról fog szólni, akik unott öregasszonyokkal karöltve perdülnek táncra a buszon, és musicaleket megszégyenítő koreográfiával dalolják Iggy Pop Passengerét, pedig így van. És az is biztos, hogy ezt csak egy viszonylag szűk réteg fogja így gondolni.
Már látszik a vége: lejártak a versenyfilmek, javában zajlanak a román napok, és íme, itt egy csokor ajánló/elrettentő a maradék napokra: a francia, illetve román midlife crisis-olók mellett kétféle hosszúhajú, hagyományőrző furcsa csapatról is szó van: hippikről, valamint dákokról.
