Az alábbi szöveg elsősorban arra próbál választ keresni, hogy a Transylvania filmgyárban 1920-as években megrendezett Világrém című filmben milyen kapcsolódásokat találunk azzal a kontextussal, amelyben a film született, illetve hogy milyen szálakon kötődik a film cselekménye és a szereplői jellemrajz a megrendelői szándékhoz. A filmről tehát ezúttal nem mint művészi alkotásról szeretnék szólni, hanem mint kampányfilmről.

A nemzet egészsége

Ahhoz, hogy a Világrémet társadalomtörténetileg értékeljük, meg kell próbálnunk elkülöníteni az egyes, a film körül megragadható értelmezési köröket, kontextusokat. Éppen ezért ezt az értelmezést az orvosi szférában történt változások megfigyelésével indítanám, és arra térnék ki, hogy az első világháborút követően milyen Európa-szerte ismert orvosi trendek, illetve milyen lokális strukturális változások szülik meg az igényt erre a filmre, továbbá hogy milyen helyet foglalt el ez az alkotás az erdélyi orvosi kampányokban.

A 19. századtól a gyógyításról való általános gondolkodás, illetve a beteg testhez való viszonyulás változásnak indult: az elvárás, hogy orvosok ellenőrizzék az élet minden területét, egyre általánosabbá vált, az orvosi higiéniai diskurzus nagy népszerűségre tett szert Európa-szerte. Az első világháború után a népesség egészsége és a nemzet biológiai testének integritása az európai reformprogramok egész sorát eredményezte. Romániában is, az újonnan alakult nemzetállamban a nemzet egészsége kiemelt fontossággal bírt: orvosi intézmények egész sora jött létre, orvosok vettek részt az élet különféle területeit igazgató bizottságokban, sajtóorgánumok főszerkesztői csapataiban stb. A korabeli történelmi irodalom alapján úgy tűnik, hogy ezek a reformok sokkal erőteljesebbek voltak Erdélyben, mint az ország más részein. Ez a teljesség igényével fellépő medikalizálási folyamat szorosan kötődött a korban divatosnak számító eugenikai látásmódhoz, amely egy makulátlanul egészséges nemzeti közösség megalkotásán dolgozott. Az orvosi intézményesülés vezető egyénisége és egyben az eugenika promótere Erdélyben az első világháború után Iuliu Moldovan (1882–1966), a kolozsvári orvosi egyetem professzora volt. Moldovan koncepciójában a romániai eugenikát elsősorban a genetikai tényezők kellett, hogy érdekeljék, és csak másodsorban a fizikai vagy társadalmi környezet hatásai. Moldovan – a galtoni elvekkel rokonszenvező – eugenetikus látásmódjában az egyik fő irányvonalat a nemzetet testének a nemi betegségektől és más fertőzésektől való védelme jelentette. Az Astra orvosi és biopolitikai szakosztálya – amelynek történetesen épp a fentebb említett Iuliu Moldovan volt a vezetője – fontos szerepet töltött be a tömegek tájékoztatását illetően, illetve az eugenika és a nemzeti biológia népszerűsítését is ez vállalta fel, egészségügyi népszerűsítő akciók egész sorát indította az erdélyi román falvakban. Mivel az eugenika egyik nem titkolt fő célja volt, hogy növelje az egészséges születési arányt, illetve a nemzet jövőjét jelentő gyerekek épségét, az emberi test képe ebben az akcióban és az akciót övező nyilvános beszédmódban szorosan kapcsolódott a termékenységhez, és ezáltal a legszigorúbb kísérletekhez vezetett, amelyek a női szexualitásra próbálták hatni, azt irányítani. Így vált a szifilisz és a prostitúció elleni harc a kor egészségügyi gondoskodásának szimbólumává.

A szifilisz a világháború után gyakori betegség volt. Erdélyben és Romániában az ellene vívott harc nem csupán az orvosi intézmények szintjén volt érezhető és tapasztalható, hanem a társadalom valamennyi rétegét megszólította. Hogy csak egy példát emeljünk ki a sokból: a Kolozs megyei Egészségügyi Felügyelőség utasítására a kolozsvári Női Kórháznak 1921 és 1926 között rendszeres felvilágosító kampányokat kellett szerveznie a „társadalmi betegségek” (vagyis a nemi betegségek, alkoholizmus) ellen, és e kampányokhoz rendszerint különböző felmérések is kapcsolódtak. 1923-ban bevezették a rendszeres és szisztematikus nemibetegség-vizsgálatot a cselédek számára, hogy még inkább szűrhessék azt a réteget, amely véleményük szerint leginkább „a titkos prostitúciót duzzasztotta”, és amelynek kötelező kezelése révén meg lehetett volna szüntetni „azokat a fertőző gócokat, amelyeket ez a társadalmi osztály jelentett”¹. Bevezették a gyárakban dolgozók, az iskolások, egyetemisták rendszeres orvosi vizsgálatát is, beépített értelmiségiek révén viszont további rétegeket is mobilizálhattak: a falusi betegekről a falusi doktorok és bábák kellett, hogy értesítsék a hatóságokat, magyarán mindenkit megmozgattak és mozgósítottak.

Az orvostudomány – és az ezzel kéz a kézben járó eugenika – leglátványosabban a népi orvoslás ellen küzdött és a népnek az egészségről alkotott képét, illetve a nép körében alkalmazott betegségprevenciós gyakorlatokat kezdte ki és próbálta meg átírni. A betegségek közül pedig az egészséges utódnemzést szerintük leginkább fenyegető nemi betegségek problémáját tűzte zászlajára. A szifilisz kezelését illetően, ebben az időszakban Erdélyben még mindig a higanygőzfürdők használata volt a legelterjedtebb, amelyről mindhiába derült ki, hogy nemcsak hogy hatástalan, de a háború utáni legfrissebb kutatási eredmények még az egészségre ártalmasnak is nyilvánították, ennek az információnak nem sikerült eljutnia a lakossághoz. A kenőcs formájában alkalmazott higanykezelés talán kevésbé volt veszélyes, mint belélegzett változata, de orvosi felügyelet nélkül alkalmazva ez is hordozhatott veszélyeket.

„Titkos prostituáltak” Janovics stúdiójában

A némafilmet, amely a világ borzalmait vagy rémeit – azaz a nemi betegségeket – hivatott a széles közönségnek bemutatni, nevelési célzattal rendelte meg a román Egészségügyi Felügyelőség Janovics Jenő Transylvania nevű filmgyárától. A szereplők (Baróti Erzsi Poór Lili, Fekete Mihály, Szakács Andor) a kolozsvári magyar színház színészei voltak, de szerepeltek a filmben nem szakemberek is, orvosok, parasztok, sőt kórházi betegek is részt vettek a forgatáson. A tudományos tanácsadó az a Constantin Levaditi orvosprofesszor volt, aki a háború után Párizsból tért vissza Kolozsvárra. Levaditi inframikrobiológiai kísérleteit a párizsi Pasteur intézetben végezte, és többek között a szifilisz bizmutos kezelését az ő kutatási eredményei alapján vezették be Európa-szerte. A forgatókönyvet Kolozsvár kortárs dramaturgjával, Gyalui Jenővel együtt írták. Különös egybeesés vagy sem, mindenképp érdemes figyelembe venni, amikor a film keletkezési körülményeit boncolgatjuk, hogy a Gyalui személyes életútjában is fontos orvosi miliő (fiatalkorában szintén megjárta az orvosi egyetemet), a Gyalui-dramaturgiákban igencsak jelen van, az orvos ismert főszereplője volt a cselekményeknek.

A film valóban egyedi volt az erdélyi filmgyártás történetében. Bár korábban is történtek hasonló próbálkozások egészségügyi nevelési célú filmek rendezésére, ez volt az első, amelyet tömegek láthattak, és minden nagyobb erdélyi településen levetítettek. Az első világháború idején, Fekete Mihály rendezésében és Gyalui dramaturgiája alapján készült A métely című film is, amelyet hasonló, egészségügyi nevelési célból készítettek, magyar kormánytámogatással, 1919 februárjában mutattak be, és amelyben a szifilisszel való megfertőződés és az orvos profetikus alakja körül forog a cselekmény.

Arra a kérdésre, hogy miért születik néhány év múlva egy újabb forgatókönyv, ugyanabban a filmgyárban, ugyanazokkal a közreműködőkkel, ugyanabban a témában, nem tudjuk a magyarázatot. A megrendelő különböző hatalmi eredete önmagában még nem ad választ a miértekre. Ugyanígy a tematikai hangsúlyeltolódások is csak részleges választ jelentenek ezekre (a prostitúció problémája, a házasságon kívüli kapcsolatok és az orvosi analízis megelőző szerepe a Világrémben sokkal hangsúlyozottabb, mint a Mételyben). És az sem világos, hogy az impozáns színházából a román hatalom által nemrég kiebrudált Janovics milyen meggondolásból vállalt el egy ilyen megbízatást, csak a román kormány anyagi hozzájárulása kecsegtette vagy azért vállalta, mert valami teljesen újat – kihívást – jelentett a Transilvania filmpalettáján?

Hogy a forgatókönyvírás és a rendezés során milyen típusú együttműködés jellemezte a film készítését, erről keveset tudunk. A vetítésről annál többet. A filmek vetítését teljes mértékben az Egészségügyi Felügyelőség tartotta kézben, miután a gyártást követően Janovics filmgyára teljesen lemondott a szerzői jogokról. A helyi orvosok feladata volt a mozik és vetítési helyszínek bérlése.² Az ülésrendet is szabályozták: a helyi városi elitet meghívták az első vetítésre, nekik belépőjegyet kellett fizetniük, ám ezért cserébe elfoglalhatják helyüket az első sorban. A tömegek, a katonák, a parasztok, az iskolás gyerekek ingyen tekinthették meg a filmet. A vetítés előtt a közönségnek orvosi előadást kellett hallgatnia a nemi betegségről és azok megelőzéséről. A közönség etnikai összetételétől függően a filmeket románul, magyarul és németül feliratozták.

„Első és legfontosabb követelmény tehát a prostitució elleni ádáz küzdelem. Ha gátat lehet vetni a prostitució terjedésének, nagyon természetes, hogy szifiliszes megbetegedés is kevesebb volna.”³ Cél tehát „minél gyorsabban, minél radikálisabban gátat vetni a prostituciónak s a vérbajnak, amely mint félelmetes »világrém« akar gyilkoló csápjaival belefurakodni az emberiség husa-vérébe” – mondta Levaditi a premieren.

Az 1922. márciusi vetítésen Lazar Popovici szebeni orvosfelügyelő szintén megadta a film értelmezési kulcsát: teljes szexuális önmegtartóztatást javasolt „mindenkinek, de főleg a pubertáskorba lépő fiataloknak”, a tisztességes nők megbecsülésére szólított fel, „hogy ne úgy tekintsünk a nőkre, mint testi vágyaink kielégítőjére, hanem mint munkatársra és élettársra”, ugyanakkor a lejtőre csúszott nőktől való tartózkodásra, végül a pornográf és izgató irodalom elkerülésére intett (1922 Conferinţă despre combaterea boalelor venerice (lumeşti) ţinută la 6 Martie 1922 ora 6 ½ p.m. în sala „Urania” şi împreună cu rularea filmului dramatic „Din Grozăviile lumei”. Sănătatea publică 3. 14–17.)

A korabeli sajtó és az orvosi szakirodalom helyenként beszámolt a sikerről, a teltházas vetítésről, és voltak orvosok, akik azt állították, hogy ez a módszer ténylegesen hatékony volt a nemi betegségek elleni harcban. (Dr. Cucu rövid beszámolója az aradi vetítésről: Sănătatea Publică 1922. 3. 13.old.)

„Nem szégyen a vérbaj... és gyógyítható”

Anélkül, hogy a film cselekményét részleteiben tárgyalnám, a következőkben azokat az epizódokat emelném ki, amelyek a fentiekben vázolt kontextusra hangolódtak, és amelyek a hatalom felfogása és eredeti szándéka szerint az egészséges testről, illetve a nemzet egészségét szolgáló egészséges erkölcsről való másként gondolkodást szolgálták. A film az orvos alakjával indít – hogy a néző számára több mint bizonyos legyen már az első színből: ez az ember fontos szereplője lesz a történteknek. Georges Pradel jellemvonásainak kiemelésén már ez a szín dolgozik: ő egy barátságos figura, a család barátja, (mindez nem elhanyagolható jellemző, hiszen a bizalom, amely az orvos-páciens kapcsolat, és ezáltal a gyógyítás előfeltétele, a figura barátságossága lévén még inkább megvalósulhat). A második színből az is kiderül, hogy Pradel a  promiszkuus szexuális életet élő színésznő (a rettegett titkos prostituált), Shiva kezelőorvosa is. Az orvosnak a nőhöz intézett feddő beszédéből megtudjuk, hogy Shiva szifiliszes. Hogy Shiva prostituált, csak a kontextusból, illetve azokból az elemekből derül ki, amelyeket a prostituált személyéhez fűztek: erős sminkje, kivágott dekoltázsa sejtetik, hogy „nem tisztességes” nő. Az orvos ebben a színben a szifilisz elleni kampányok legerőteljesebb (és legtöbbet hangoztatott) jelmondatát hangsúlyozza Shivának „megmondtam, hogy nem szégyen a vérbaj... és gyógyítható”. Azokat az üzeneteket, amelyek kulcsfontosságúak voltak az orvosi propaganda szempontjából, nem bízták a színészi interpretációra, sem a nézői asszociációkra, hanem képközi feliratozással hangsúlyozták. Shiva által megmutatkozik a titkos prostituált, a hatóságok „réme”, akinek a kezelése csak akkor folyhatott titokban a századfordulón és a háborút követő évtizedben, amennyiben a prostitúcióban részt vevő nő hajlandó volt együttműködni az orvossal (erre utal Pradel, amikor a titoktartás megszegésével fenyegeti Shivát, amennyiben nem veti alá magát az orvosi kezelésnek, és nem szakít a családos férfival).

Az orvosi rendelő kulcsfontosságú helyszíne a filmnek. Az orvos itt mutatja be Shivának a Wassermann-teszt eredményét. Ez a kép – ahogy az orvos rámutat a fertőzött vérre és a fertőzött meg az egészséges vér közötti különbségre – lehetne akár a film metaforája, de az egész nemibetegség-ellenes akció képletes üzenete egyaránt. Ehhez a képhez pedig az alábbi, ugyancsak emblematikus értékű üzenet tartozik: „Magától a vérbaj nem gyógyul soha, még ha olyan jól érzi is magát... Egy gyógyszere van: a rendszeres és pontos orvosi kezelés... Jőjjön el holnap az injekciók folytatására” – mondja az orvos Shivának. A következő jelenetből tudjuk meg, hogy Pradel nemcsak barátja, hanem kezelője is a főhősnek, a polgári családapának, Pierre Sylvain-nek, aki titkos viszonyt folytat Shivával.

Ugyanitt, az orvosi szobában helyezkedik el a mikroszkóp, amely az orvos új szerepkörének emblémája is, amely a láthatatlant teszi láthatóvá, az orvos általa méginkább egy speciális szaktudás birtokosává válik. Sylvan mikroszkóp alá helyezett leletéről hamarosan beigazolódik, hogy szifilisszel fertőzött. A betegség gyanúja ebben a pillanatban válik valósággá, bizonyossággá. A spirochaeta pallida dokumentumfilmszerű, reális felvételét láthatja nemcsak Sylvain, hanem immár a néző is, „ezerszeres nagyítással”, ráadásul kétszer: egyszer az orvos, következőkor a beteg szemén át.

A valóság, a betegség oka azonban nemcsak megmutatható, megnézhető, hanem gyógyítható is. A család egészségének megelőzéséért a beteg maga felelős. Sylvain-nek nem szabad érintkeznie a családjával, ha nem akarja, hogy az eset végzetes kimenetelű legyen, ugyanakkor rendszeresen konzultálnia kell orvosával.

„Muszáj megtenned!... Nézzed meg, különben mi vár rájuk. Jöjj... Bemutatom neked a szifiliszt.” Nemcsak Sylvainnek szól ez a mondat, hanem minden nézőnek, a következő, dokumentumfilm-képsorok pedig még személetesebbé teszik a szifilisz okozta kárt. Kórházi betegek pózolnak a kamerának, sebhelyes arcú öreget, orr nélküli kisfiút, fogyatékos gyereket mutatnak meg nekünk. Majd egy megvakult katona emlékszik vissza arra, hogyan kapta meg a betegséget, és miként akart abból kigyógyulni, orvosi segítség nélkül. A vérbajt hordozó nő egy újabb alakját, a bordélyházi prostituáltat ismerjük meg ezúttal. Ezt követően pedig egy másik rettegett személyt, a népi gyógyító groteszk alakját rajzolják meg a filmben. A megbetegedett férfi ugyanis egy „tudós banyához” fordul segítségért, és ez lesz egyébként a veszte, ugyanis a kuruzsló nő szere megvakítja a férfit. „Kórházba kellett volna mennem” – mondja ki a megvakult férfi a szentenciát, amely aláhúzza azt az orvosi higiéniai tételt, miszerint az orvosi tudással semmi nem képes versenybe szállni.

A feszültséget tovább növeli a boncterem és az őrültek cellájának – ezúttal már nem ennyire részletes – megmutatása.

A kampányfilm hatása

Egy mozizási gyakorlattal rendelkező polgári városnak⁴ valóban lehetett hatékonyan üzenni a film által, az európai és amerikai orvosi propagandafilm-gyártás sikere jól mutatja ezt. A 20. század első két évtizedében több mint 1300 film készült Amerikában az orvosról, az egészségről, és általában a medicínáról. Az orvosi szervezetek Európában és Amerikában már a 20. század elejétől tudatában voltak a film érdeklődéskeltő hatásának, éppen ezért különféle – nevelési, pénzgyűjtési stb. – célzattal gyakran folyamodtak ehhez a módszerhez. Kolozsvár a századfordulót követően és a két háború között a mozizás fénykorát élte. Janovics műhelye kapcsolódott ezekhez a nemzetközi trendekhez, ráadásul kapcsolatban állt francia és dán filmműhelyekkel, például a Sárga csikó című filmet 1913-ban a párizsi Pathé filmgyárral közösen készítették, sőt, Janovics filmjét a szifiliszről 1921-ben Misère humaine címmel Franciaországban is vetítették (vö. Thierry Lefebvre: Représentations cinématographiques de la syphilis entre les deux guerres: séropositivité, traitement et charlatanisme. Revue d'histoire de la pharmacie (XLII) 306, 1995,267–278.).

Kutatásom során többször is felmerült bennem az a kérdés, hogy a romániai, túlnyomórészt rurális szociális közegben milyen üzenetet tudott közvetíteni egy olyan teljesen új médium, mint a film? Minden bizonnyal a film megértéséhez hozzájárult a vetítéseket megelőző orvosi magyarázat a nemi betegségekről, olyan kulcsfogalmakra hívva fel a figyelmet, amelyek köré az egész kampány épült: bizalom az orvosban, a népi orvoslás mellőzése, a prostitúció káros hatásai stb. A mozgóképek révén pedig kétségtelenül a történet élethűbbé vált, ezáltal pedig még ebben a környezetben is a ráhatás eszközeként tudott funkcionálni. Ezt a kérdést továbbgondolva, az is felmerülhet, hogy egy alapvetően városi, polgári környezetben zajló eseményeket (polgári családi mindennapok, színházi események stb.) hogyan tudott értelmezni a paraszti réteg, aki eredetileg a kampány célközönségét jelentette? Miért nem választott a dramaturg (rendező?) egy a széles közönség számára ismert terepet, ismertebb alakokkal?

Akkor is, ha ezek a kérdések egyelőre megválaszolhatatlannak tűnnek, az világos lehet számunkra, hogy ez az alkotás sokkal több lett egy orvosi kampányfilmnél. Janovics realizmusa, Fekete Mihály profizmusa és Gyalui mélyreható társadalomismerete a korszak legprofibb egészségügyi filmjét emelte művészi szintre. De erről, nyilván, egy másik helyen, másként kell majd szólni.