Rágalom és imádat között – Janovics Jenő szerepei a dualizmuskori sajtóban

2020. november 9. – írta Ferenczi Szilárd

Janovics Jenő élete és munkássága még legtermékenyebb időszaka után száz évvel is kiapadhatatlan inspirációforrás, részletes arcképét viszont csak mozaikszerűen lehetséges megrajzolni. Íme hát, a Janovics-mozaik egy újabb darabja, ami a rendező-producerről az első világháború előtt és alatt megjelent sajtóvisszhangot vizsgálja.

Amatőr filmesek Erdélyben – Három történet a második világháború előttről

2018. december 30. – írta Blos-Jáni Melinda

Míg Magyarországon a két világháború közötti időszakban valóságos mozgalommá nőtte ki magát az amatőr filmezés, amelyik Pergő Képek címmel még saját folyóiratot is fenntartott, addig Erdélyben a korabeli amatőr filmes ritka, mint a fehér holló. Eddig összesen három filmgyűjtemény került elő, amelyek báró Kemény János, Orbán Lajos és Birnfeld Emil nevéhez köthetők.

Ujjak a felvevőgombon – Az erdélyi magyar gyakorlati filmes oktatás rövid története

2018. december 29. – írta Németh Szabolcs Előd

Erdélyben a 2000-es évek elején alakultak ki mindazok a máig is működő és fejlődő intézmények, amelyek lehetőséget kínálnak arra, hogy az erdélyi fiatalok el tudják sajátítani a filmkészítés (kisjátékfilm, dokumentumfilm, animációs film) különböző ágazatainak (rendezés, forgatókönyvírás, vágás stb.) alapjait.

Az első kolozsvári moziszkeccs nyomában – Szilvássy Carola és Az apacsnő szerelme

2018. december 14. – írta Szebeni Zsuzsa

Honnan vette a bátorságot egy fiatal arisztokrata hölgy 1913-ban, hogy közreműködjön egy akkoriban újdonságnak számító moziszkeccs elkészítésében? Szilvássy Carola, vagyis báró Bornemissza Elemérné nem szokványos életútjának ismeretében választ kapunk a kérdésre.

Állócsillag – az „örök Anikó” – Széles Anna-portré

2018. december 8. – írta Medgyessy Éva

Amikor a sztárt még filmcsillagnak hívták, és a marosvásárhelyi színészképzőt Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolának, járt oda egy lány... Karcsú, szőke, mosolygós, a szeme kék, mint a tiszta égbolt, s az egész jelenség olyan meseszép, mint egy megelevenedett Tündér Ilona. Ő lett a mi állócsillagunk. Széles Anna.

A láttatás mezején – Fischer István rejtett öröksége

2018. január 10. – írta Miklós Szilárd

Fischer István munkássága gazdagon kínálja a lehetőséget történelmi, elméleti és politikai szemléletek konkrét beágyazódásának kutatására. Filmes pályája a 20. század második felének történelmi időszakán keresztül a jelenbe hozza a modernitás minden drámáját és ígéretét, megvalósult, visszafojtott és máig lappangó erőit. Kifejezésre juttatja a fasizmus és a holokauszt okozta traumákat, az ún. „népi demokráciák” gyorsított ütemű modernizációját és bigott cenzúráját, valamint – már napjainkhoz közelebb – a neoliberalizmus piaci etikájának kulturális imperializmusát.

A némafilmektől a híradó- és oktatófilmekig – Janovics Jenő munkássága a két világháború között

2017. december 29. – írta Blos-Jáni Melinda

A Janovics Jenő sokrétű pályájáról írott összefoglalók sosem mulasztják el méltatni a színházi ember kiváló szervezőkészségét és jó vezetői kvalitásait. Művészi ambíciói gyakorlatias érzékkel társultak, ami az 1918-as történelmi fordulat után sem lankadt: próbálta újraéleszteni a színházat, fenntartani a mozis vállalkozásait, és a filmgyártást sem adta fel. Az első világháború utáni korszakról néhány oktatófilm és filmhíradó alapján vonhatunk le következtetéseket.

Kihez szól a Világrém? – Egy egészségügyi kampányfilm a 20. század elejéről

2017. december 25. – írta Bokor Zsuzsa

Az alábbi szöveg elsősorban arra próbál választ keresni, hogy a Transylvania filmgyárban 1920-as években megrendezett Világrém című filmben milyen kapcsolódásokat találunk azzal a kontextussal, amelyben a film született, illetve hogy milyen szálakon kötődik a film cselekménye és a szereplői jellemrajz a megrendelői szándékhoz. A filmről tehát ezúttal nem mint művészi alkotásról szeretnék szólni, hanem mint kampányfilmről.

„Az élet nehéz, de az embernek mindent át kell élnie. Még a saját halálát is” – Csép Sándor-portré

2017. december 21. – írta Kacsó Edith

Csép Sándor a romániai magyar televíziózás egyik „atyja” volt, aki Bodor Pál mellett kezdte a tévés szakmát. Mindig is újságíró szeretett volna lenni, bár papfiúként  teológiát is tanult, majd filozófiát végzett. Nagyratörő, művelt, tájékozott volt, elveihez mindig hűen ragaszkodott, felelősségteljes és céltudatos volt. Mindezek  mellett azonban értelmes és érzelmes volt egyaránt. Ezen tulajdonságai a terepen is megmutatkoztak, megtalálta a hangot a tudóssal, színésszel, íróval éppúgy, mint a piaci kofával, vásárlóval, parasztemberrel. Munkásságával egyértelműen beírta nevét az erdélyi és az egyetemes magyar kultúra történetébe.

Riport, ankét, dokumentumfilm – Tallózás a régi Magyar Adás (1969‒1985) szalagtárából

2017. december 16. – írta Simonffy Katalin

„A hetedik erdélyi magyar hetilap, vagy a hetedik erdélyi magyar színház, vagy a romániai magyar panasziroda, vagy a nép ügyvédje, vagy erdélyi magyar koncertiroda, vagy inkább mindez együtt akart lenni és részben volt is a román tévében 69-től su­gár­zott magyar nyelvű műsor(nekünk és akkor mindenkinek A MAGYAR ADÁS).”¹