Az akcióműfaj egykori doyenje, Walter Hill a western kismestere, Budd Boetticher emlékének ajánlotta legújabb vadnyugati filmjét. De vajon a Dead for a Dollar képes felnőni a felejthetetlen Ranown-ciklus csúcsdarabjaihoz?
Rég tovatűntek már azok az idők, amikor Walter Hill neve még az igényes, nagystílű akciófilmek szinonimájaként tételeződött (A lápvidék harcosai / Southern Comfort, 48 óra, Megint 48 óra, Trespass), de tudjuk jól: a fogatlan oroszlán is oroszlán, s végeredményben miért ne lehetne képes a megújulásra az immáron nyolcvanegyedik életévét taposó direktor? Kétségtelen: legutóbbi munkái (Vitathatatlan / Undisputed, Fejlövés / Bullet to the Head, Mindenáron gyilkos / The Assignment) enervált, krónikus ötlethiányban szenvedő alkotót sejtetnek, ám melengető reménysugár lehetett a rajongóknak, hogy hat esztendőnyi hallgatás után Hill visszatért egyik kedves műfajához, a westernhez.
A Dead for a Dollar középpontjában egy lelkiismeretes, munkáját kíméletlen profizmussal végző fejvadász, Max Borlund (Christoph Waltz) áll. Hősünk rizikós megbízatást kap egy nagy politikai befolyással rendelkező üzletembertől, Martin Kiddtől (Hamish Linklater): vissza kell juttatnia a férfihoz annak elbitangolt feleségét, Rachelt (Rachel Boshanan), aki egy, a hadseregből frissen dezertált afroamerikai (Brandon Scott) társaságában vágott neki Új-Mexikó kietlen vidékének. Max missziója sikerrel jár, hiszen rátalál a merész ábrándokat dédelgető párocskára, ám mindeközben egy helyi kiskirály, Tiberio Vargas (Benjamin Bratt) célkeresztjébe kerül. A szedett-vetett kis csapat – élén a cinikus, életunt fejvadásszal – egy útmenti városkában ragad, amit Vargas tart ellenőrzése alatt. Nemcsak a véreskezű zsarnok haragja üldözi őket, de Kidd is a település felé veszi az irányt, hogy visszakapja a nejét, s ha ez még mindig nem lenne elég, feltűnik a színen egy levitézlett rablógyilkos (Willem Dafoe) is, akinek személyes elszámolnivalója van Borlunddal.
Jelzésértékű, hogy – a záróinzert tanulsága szerint – Hill a western kismestere, Budd Boetticher emlékének ajánlotta a Dead for a Dollart. Boetticher és alkotótársai – Burt Kennedy forgatókönyvíró, Harry Joe Brown producer és Randolph Scott, minden idők egyik leghíresebb westernszínésze – az ötvenes évek derekán, második felében egészen új irányt szabtak a zsánernek szikár, egzisztencialista indíttatású mozikból álló szériájukkal, melyet az utókor csak Ranown-ciklusként emleget. E művek fő sajátossága, hogy világba vetett, a társadalomtól elidegenedett hősöket szerepeltetnek, többnyire a civilizációtól távol eső, lepusztult kisvárosokban – még gyakrabban a végtelen prérin – játszódnak, centrumukban pedig alkalmilag szerveződött kiscsoportot találunk, melyet csupán egyetlen közös cél fog össze, felbomlása ezért elkerülhetetlen. A Dead for a Dollarban nem nehéz a Ranown-opusok jellegzetes narratív- és stílusfogásainak nyomára bukkanni, ugyanakkor szembetűnő, hogy Hill az ötvenes évek szűk térre redukált „pszichológiai westernjeit” (A pisztolyhős, Délidő, Utolsó vonat Gun Hillből) is mintának tekintette, csakúgy, mint Randolph Scott Tóth Endrével forgatott, cselekmény-ökonómiájukat és stíljüket tekintve hasonló munkáit (kiváltképp a beszédes című The Bounty Huntert).
Azt várnánk, hogy Hill biztos kézzel navigálja el üldözött sorsú figuráit a nyitánytól a végpontig, ám nem egyszer kifejezetten bosszantó üresjáratok tarkítják a Dead for a Dollart (miután a csoport berendezkedik a városkában, szinte „megdermed” az idő: a cselekmény ólomlábakon halad előre, a karakterek motivációja pedig elmosódottá válik). Problematikus továbbá, hogy a rendező – aki forgatókönyvíróként is jegyzi a produkciót – túlságosan sok cselekményszállal és – olykor céltalannak tetsző – figurával zsonglőrködik. A látványosan túlbonyolított karakterviszonyok – melyeket megannyi cselszövés, árulás, titkos játszma kísér – egy idő után nem csigázzák az érdeklődésünket, inkább kétségbeejtenek. Szerencsére azonban bebizonyosodik, hogy rendezőnk még mindig ügyeskezű mesterember: a Dead for a Dollar némely pörölycsapásszerű fordulatával a western avatott ismerőinek is képes újat mutatni (a feleségszöktető dezertőr végzete például egyenesen mellbevágó pillanat), és az illusztris színészgárda sem okoz csalódást. Waltz akkor is a kisujjából rázza ki a dubiózus erkölcsű, de a szíve mélyén tisztességes fejvadászt, ha e szerepkörben az „egy tömbből faragott”, szerényebb tehetségű, ám alkatilag rátermettebb Randolph Scott tudott igazán tündökölni. Rachel Boshanan is fantasztikus Kidd megtört, eltékozolt életű feleségének szerepében: a vállait nyomó világfájdalom olykor kínosan átélhetővé válik. Willem Dafoe teljesítménye pedig igazi színészi mesterkurzussal ér fel: kevéske vászonideje ellenére is képes sátáni karizmával felvértezni unalmas sablonokból összegyúrt figuráját.
A Dead for a Dollar összességében mégis csalódás – és nemcsak azért, mert Hillt a cselekményszervezés során többször is cserben hagyja a tempóérzéke, hanem a kurta, bátortalan, s stilárisan is érdektelen akciójelenetek miatt is. A fakó, homokszínű, néhol már-már monokróm képek pedig mintha vészjósló ígéretet hordoznának: lehet, hogy szebb napokat is látott rendezőnk karrierjére örök szürkület ereszkedett?
