Mel Brooks A producerek című darabja (amelyből 1968-ben Oscar-díjas film is készült) úgy tűnik, reneszánszát éli. A Broadwayen nagy sikere volt, de eljutott a budapesti Madách Színházba is. Nem késlekedhetett tehát filmre való átültetése sem. Mel Brooks a rendezést ezúttal Susan Stromanra bízta, aki a színpadi változat koreográfusa is egyben.
A 2005-ben elkészült film ennek ellenére a kevésbé sikerült remake-ek közé tartozik: meg sem próbál valamiféle hozzáállást kiépíteni az eredetihez, mindent egyszerűen átemel, hogy végül egy teljesen hagyományos műfajfilm legyen a végeredmény. Stroman nem a technikai korszerűsítést tartotta szem előtt, nem próbálta megtömni a filmet digitális effektusokkal, klipszerű vágásokkal – szerencsére, vagy sajnos, hiszen videoklipekhez szokott szemünknek a középszerű plánozású és vágású film színpadiasnak hat. Annál is inkább, hogy a színészek (Nathan Lane és Matthew Broderick – a színpadon is ők alakítják a két producert) mindent túljátszanak, bár ez egy musicalbarát néző számára talán nem annyira zavaró.
A két broadwayi „ellenproducer” biztos csőddel, a Springtime for Hitler című darabbal akar pénzhez jutni. A csak egy napot futó darabok költségvetését úgysem ellenőrzi senki… Mindent megtesznek a bukás érdekében: a neonáci darabhoz egy tehetségtelen, homoszexuális rendezőt kérnek fel, aki kompániájával a Keep it Gay című kétértelmű dalt énekli, Hitler szerepére pedig magát az elvakult forgatókönyvírót, aki az árja fajhoz méltóan, győzedelmesen énekli a náci dalokat. Az időpont az 50-es évek, ennek megfelelően a korabeli Hollywood motívumaival találkozunk: gyermekkori frusztrációk, Freud tanait idéző szexuális aberrációk (az egyik producer pl. öreg nénikék szexuális kielégítésével szerzi a pénzt darabjaihoz…).
A film koreográfiája megpróbál alkalmazkodni a visszájára fordított történethez: az öreg hölgyikék például járókereteikkel táncolnak, de túl sok eredeti elemet nem tudunk felfedezni benne, a jelenetek egyáltalán nem sikerültek frenetikusra. A színészek sem kápráztatnak el tánctudományukkal, megmaradnak a karaktereik megrajzolásához szükséges mozdulatoknál. Az egyetlen megragadó rész a könyvelők dala: egy teremnyi napellenzős, szemüveges kishivatalnok pötyög mechanikus számológépén, miközben a ritmus beépül a dalba.
A többé-kevésbé élvonalbeli hollywoodi sztárok közül Uma Thurman jelenik meg egy svéd szépség szerepében, kétségtelenül légiesebben, mint a színpadi változat Ullája, Cady Huffman. A szőke szépség egyoldalú szerepköre azonban némi hiányérzetet hagyhat a nézőben a Kill Bill után.
A Producerek színpadon valószínűleg nagyobb élményt fog nyújtani továbbra is, filmként ugyanis megmarad kissé poros és középszerű komédiának.