Az ősök hagyatéka – Az andoki országok filmtörténete

2024. július 13. – írta Lénárt András

Dél-Amerikában az Andok hegyláncai alapvető befolyással bírnak a kontinens nyugati részén fekvő országok történelmére, kultúrájára, gazdaságára és az itt élő társadalmak mindennapjaira. Mindegyik állam igyekszik a rendelkezésére álló kulturális lehetőségeken keresztül is kifejezni saját nemzeti identitását, e téren pedig a film, bár változó intenzitással, de minden esetben fontos szerepet tölt be.

A Narcos véget ért, a drogháború viszont nem – Narcos és Narcos: Mexikó

2021. december 16. – írta Szabó Gergely

Véget ért a Narcos franchise, amely kérlelhetetlenül beírta magát a kortárs nyugati popkultúra legjelentősebb alkotásai közé azzal, amilyen színvonalon meg tudta jeleníteni a bűn természetét és a bűnüldözés vétkességét, Latin-Amerika társadalmi és politikai kontextusait, valamint a szövevényes és kiegyenlítetlen viszonyokat az Egyesült Államokkal. A kérdés csak az volt, hogy a záró évadban is fenn lehet-e tartani a patikamérlegen kimért arányokat az erőszakábrázolás, az emberi motivációk elbeszélése és a politikai üzenet között.

Bűn és bűnhődtetés – Marcela Said: Los perros / Kutyák és titkok

2018. január 15. – írta Dobi Ferenc

A januári moziműsort böngészve a mostanában befutó rengeteg Oscar-várományosnak köszönhetően talán hajlamosak leszünk átugorni a Kutyák és titkok címe felett, pedig a chilei alkotásra érdemes odafigyelni: nem a Goldon Globe-jelölt Egy fantasztikus nő (Una mujer fantástica) az egyetlen érdekes film, amelyet a dél-amerikai ország kitermelt idén.

Díszköltészet és unalom – Pablo Larraín: Neruda

2017. augusztus 30. – írta Szabó R. Ádám

Történelmi szereplőkről életrajzi filmet készíteni rizikós dolog, az ilyesfajta filmek sokszor abba a hibába esnek, hogy túlságosan ragaszkodnak a saját maguk által gondolt mondanivalójukhoz, és teszik mindezt adott történelmi személy valós életrajzának a kárára (pl. Oliver Stone szinte bármelyik biopicje, de leginkább a Nixon), és legtöbbször ömlengős, saját fontosságában arrogánsan magabiztos, háromórás eposzok születnek belőlük.

Hétköznapi maffiózók – Pablo Trapero: El clan / A klán

2016. július 20. – írta Rácz Viktória

A legjobb történeteket még mindig az élet írja. Nincs ez másképp Pablo Trapero megtörtént eseményeket feldolgozó thrillerje esetében sem, amely fikció nélkül meséli el a 80-as évek hírhedt bűnöző családjának hátborzongató történetét. Trapero filmjéért megkapta a legjobb rendezőnek járó Ezüst Oroszlánt a 2015-ös velencei filmfesztiválon.

A muzsika hatalma – Sérgio Machado: Tudo que aprendemos juntos / A hegedűtanár

2016. július 13. – írta Petz Anna

Sérgio Machado filmje az Isten városához hasonló érzékenységgel beszél a brazil nyomornegyedekről és a kitörés lehethetetlenségéről, csak ezúttal nem egy fotós, hanem egy hegedűművész szemszögéből.

Ha egyszer borul a bili – Damián Szifrón: Relatos salvajes / Wild Tales / Eszeveszett mesék

2015. január 7. – írta Jankovics Márton

Kiskorom óta szeretem a békességet, sőt, sokak szerint konfliktuskerülő típus vagyok. Mégsem tudok szórakoztatóbb dolgot elképzelni, mint amikor Tom egy baltával üldözi azt a genyó kis Jerryt, aki persze végül úgyis mindig elgáncsolja a túlbuzgó macsekot. Nyilván ezért szerettem bele első látásra az Eszeveszett mesékbe is. Damián Szifrón szkeccsfilmje ugyanis nem más, mint Tom és Jerry felnőtteknek – veszettül szórakoztató és tempósan előadott történetfüzér a pillanatok alatt elszabaduló konfliktusokról. Nem éri meg kihagyni.

Ereszd el a hajamat – Mariana Rondón: Pelo malo / Göndör fürtök

2014. április 24. – írta Farkas Péter

A 21. Titanic Filmfesztivál egyik legkellemesebb meglepetése volt a venezuelai rendezőnő harmadik nagyjátékfilmje. A szinopszis és a plakát könnyed latin-amerikai képeslapot ígért, a film viszont kemény, nyomasztó társadalomképet nyújt, 90 füllesztő percen keresztül.

Világvége az esőerdőben – Mel Gibson: Apocalypto

2007. február 15. – írta Buzogány Klára

Ha interjút kellene készítenem Mel Gibsonnal, egész biztosan megkérdezném tőle, miért szereti annyira a már-már mesterkélten véres filmeket. Miért a brutalitást hozza ki egy olyan témából, ami priccoló vér látványa nélkül is drámai és erős lehetne? Valószínűleg a szemembe nevetne, és azt mondaná: ez kell a nézőnek, ez jobban eladható – de az is lehet, hogy valami nagyon mély értelmet magyarázna el, ami sem A passió, sem Golden Globe-ra jelölt új filmjének, az Apocalypto nézőiben nem tudatosult.

Éneklő producerek – Susan Stroman: The Producers / Producerek

2006. október 15. – írta Zsizsmann Erika

Mel Brooks A producerek című darabja (amelyből 1968-ben Oscar-díjas film is készült) úgy tűnik, reneszánszát éli. A Broadwayen nagy sikere volt, de eljutott a budapesti Madách Színházba is. Nem késlekedhetett tehát filmre való átültetése sem. Mel Brooks a rendezést ezúttal Susan Stromanra bízta, aki a színpadi változat koreográfusa is egyben.