Baywatch, 2017. Két dolog, aminek semmi köze nem kellene legyen egymáshoz. Az eredeti, a tévé „hőskorából” származó sorozat a mai szemmel nézve enyhén nevetséges buta primi-(primitív krimi)történeteivel, és nem titkolt mozgatórugójával, a parton slo-móban futó, széptestű életmentőivel. Komolyan venni ezt az alapanyagot a mai filmes palettán (neadjisten, a mai sorozatok között) nem lehetett, de a készítők „becsületére” legyen mondva, nem is próbálta meg senki a lehetetlent.
Ígéretesen indul a Baywatch: gyönyörű tengerparti képek, repdeső sirályok és szörfösök, fürdőruhás, széptestű vízimentők, egyszercsak az egyik szörfös sziklának üti a fejét. Sebaj, Dwayne „A Szikla” Johnson háromméteres ugrás után már a vízben is terem, odatempózik a pórul járt szörföshöz, majd epikus zene kíséretében megjelenik a háta mögött a főcím, amint a szilatestű hős karjában tartva a megmentett szörföst lazán kisétál a vízből. Tudatosan nevetséges és eltúlzott az egész szekvencia, és a filmnek ezen a pontján még reménykedik az egyszeri mozinéző, hogy itt valami kellemesen önreflexív, harsány komédiával van dolga, ahol pellengérre kerül az eredeti sorozat minden vicces (de nem annak szánt) eleme, á la 21 Jump Street.
A történetnek szánt valami a következő: a parti életmentők jól összeszokott csapatába bekényszerítik a kétszeres olimpiai bajnok úszót, Matt Brodyt (a High School Musicalből ismert, iszonyatosan kigyúrt Zac Efron), hogy a csapatnak jobb legyen a PR-ja. Az alkoholista és botrányhős srác azonban nem igazán nézi jó szemmel, hogy a csapat többi tagja, a Johnson által játszott Mitch Buchanannon vezetésével a rájuk nem tartozó rendőri munkát is el akarják végezni, amikor egy veszélyes drogkartell vezetője, Victoria Leeds (a bollywoodi sztár Priyanka Chopra) egyre-másra öli az embereket, akiknek tudomására jut a titkos drog-operáció.
A történet tehát kellően idióta, és valóban elmenne egy hosszabb Baywatch-résznek is. A gond csak ott van, amikor kiderül, hogy a film dialógusainak nagyjából felét a „ti életmentők vagytok, nem rendőrök” frázis ismételgetése teszi ki, arról nem is beszélve, hogy nagyjából a huszadik percben elérünk a lehető legmetább „poénig”, amikor a csapat legújabb tagja kijelenti a többieknek: ez az egész olyan, mintha egy eltúlzott tévésorozat sztorija lene. Innen tovább sajnos nincs, amikor egy film kijelenti magáról, hogy a létezése megmagyarázhatatlan, akkor hogy várja el a nézőtől, hogy ne lássa másnak?
Egy halott ember szőrös farka.
Ó, bocsánat, ha ez a kép hirtelen jött és felkészületlenül ér, de nagyjából hasonló hatása van, amikor a Baywatch nagyjából felénél a két főszereplő beszökik egy hullaházba, ahol többek között egy halott pasi farkának premier plánja társaságában igyekeznek lefülelni a bűnözőket. Az egész szekvencia kellemetlen, a lehető legprimitívebb poénkodásokra ad okot, és legfőképpen teljességel érthetetlen döntés döntés volt a rendező részéről, hogy az R-besorolást (kb. 18-as karika) erre az egy, hullarablós és -meggyalázós képsorra használja. Ja, meg a film végén még előkerül még egy lerobbantott lábfej is.
Ezt leszámítva az egész Baywatch infantilis humorral átszőtt, idióta és sok sebből vérző primi-történet, de az előzetestől eltérően egyáltalán nem a poénokra van kihegyezve. Nagyjából tízpercenként történik egy-egy hangvétel-váltás, a komolynak szánt bűnügyi sztoriból átváltunk a leszerepelt, de dicsőséges visszatérésre vágyó Brody teljességel inkoherens drámájába (egy ponton ő maga védi a Baywatch-csapat pandúr-szereplését, majd egy jelenetre rá már keményen vitáznak Buchannonnel arról, hogy ez mennyire a rendőrség dolga), majd jöhet egy kis láthatólag imprózott verbális komédiarész, megfűszerezve néhány iszonyatosan kiszámítható szerelmi szállal és pár farkas poénnal (nagyjából tíz fájdalmas perc szól arról, hogy a sztereotipikus geek Ronnie felálló pénisze beszorul egy strandszék deszkái közé). Az egészet leönti egy irritáló, pocsék ízléssel összeválogatott zenei máz, amitől az akciójelenetknél az lesz az érzésünk, hogy még mindig a film előzetesét nézzük.
Hogy némi pozitívumról is beszéljünk, „A Szikla” továbbra is egy nagyszerű szorakoztatóipari dolgozó, az ő poénjai helyenként működnek, és az egész lényéből áradó magabiztosságot és karizmát (és dagadó karizmát – bocs, nem tudtam kihagyni) nem tudja teljesen megölni a film többi, szörnyűre sikerült része.
Pamela Anderson! David Hasselhof!
Ó, bocs, hogy csak így odavetem ezt a két nevet, de annak ellenére, hogy a kezdő stáblistán a főszereplők után az ő nevük is szerepel, utóbbi egy nagyjából félperces monológot kap, előbbi pedig csak úgy besétál a film legvégén, és egyetlen szót sem ejt ki a száján. Mondjuk ez esetben talán jobb is volt kihagyni a nem éppen színészi képességeiről híres egykori tévésztárokat a bikinis gárdából. Ja, és a stáblista előtt még kapunk egy rövid jelenetet (bocsánat, ha szpojlerezésnek tűnik, de higyjétek el, semmi meglepő vagy vicces nincs ebben a jelenetben) amikor a két Mitch Buchannon, azaz nem is, hanem Hasselhof és Johnson söröznek a parton (merthogy Hasselhof kijelenti, hogy akkor a te karakteredet is pont úgy hívják, mint az enyémet?) és arról áradoznak, hogy milyen jó lesz visszatérni a folytatásra.
A Baywatch-reboot megpróbál jó helyekről összelopdosni egy komédiára valót, de érződik a készítőkön (az alkotók szót itt nem használnám), hogy nemhogy nem tisztelik az eredeti sorozatot, de még csak nem is szeretik, teljesen tisztában vannak vele, hogy mennyire idióta filmen is dolgoztak, azonban ezt felszólításnak értékelték arra, hogy a lehető leglustábban összerakott (még a filmben használt tűz-CGI is az egyik legrondább, amit ekkora produkciónál láthatunk), agyatlan, helyenként pedig kifejezetten rosszindulatú, gusztustalan komédiává degradálják azt. Ha mindenáron egy pártízéves kultsorozat vígjátéki feldolgázását akarjuk megnézni, mindenkinek csak ajánlani tudom a Baywatch helyett a már említett 21 Jump Street-et, ami megmutatta, hogy lehet ezt úgy is, hogy az nézőnek és alkotónak is kellemes legyen. Vagy akár még a Hasselhoff-féle sorozatot is inkább ajánlanám, esetleg a The Rock rajongói számára bármelyik másik alakítását.
Mert (hogy egy igazán nem ideillő poénnal fejezzem be a szöveget, ahogy a Baywatch is körülbelül tette): a víz szalad, de A Szikla marad.
