Privát filmtörténet X.: Kerti történetek Privát filmtörténet X.: Kerti történetek

Privát filmtörténet X.

Kerti történetek

A legjobbak csak fejben maradnak meg.

Pintér Georg egyszer egy meleg májusi délutánon a kertünkben, a még ki nem száradt fűzfa alatt, némi borozgatás közben mesélt néhány kalandjáról, és azt találta mondani az emlékezéssel kapcsolatban, hogy a legjobbak úgyis csak fejben maradnak meg. Filmrendezőként végzett valamikor a múlt század, mit század, ezred! hatvanas éveinek a végén. Néhány rövidfilm és asszisztenskedés után Peruban kötött ki, később dolgozott Coppola Zoetrope stúdiójában. Egy legenda volt számomra, különösen, amikor Gödrös Frici mesélt együtt töltött HDF-es múltjukról. Személyesen csak jóval később, Magyarországra való vissza-térésekor találkoztunk, egy szkeccsfilm (Váratlan halál) egyik részét készítette, A kakas és a hordó címmel. A Duna Műhelyben dolgozva koprodukciós társként vettem részt a filmben. Valahogy összeismerkedett vele a lányom is, és néhány barátnőjével együtt Dzsordzsi bácsiként emlegették, öregedő Dun Juanként. A nagy hatvannyolcas generációhoz tartozott, nekem, tíz évvel fiatalabbnak valahol példaképem is volt. Élete, humora töretlen volt, mostanában nem tudom mi van vele, nyolcvan éves múlt nemrég.

Ott, akkor a kertben, körbeülve az asztalt hangzott el ez a mondat, hozzátéve, hogy filmesként gyakran érte meg azt a helyzetet, hogy pont akkor hangzottak el a legjobb dolgok, amikor lemerült az akkkumulátor, kifutott a film, vagy éppen bedöglött a hang. Akkortájt híradózott is, az ú.n. zörgős Arriflexszel operatőrködött. A társaság tagja volt Dávid, a tangóharmónikás akkori szerelmével, egy ujgur festő, aki a Mediawave vendégeként nálunk is töltött néhány napot, valamint Nándi, a zenész és képzőművész, mára az underground filmezés kultikus alakjaivá vált Buharov testvérek egyike. A kezemben valami képfelvevő eszköz volt, talán videó, vagy csak egy okosnak mondott telefon, azzal próbáltam a jövő számára üzenetet készíteni, gyakran lemaradva a jobb dolgokról, amik akkor hangzottak el, amikor éppen nem volt a kezem ügyében. Szétspriccelt a társaság azóta, szanaszét élünk, de ez a délután jó emlékként maradt meg bennem – és Georg mondata, hogy a jó dolgok úgyis csak a fejünkben maradnak meg!  Igaznak bizonyult, bár lám, néhány kép is beragadt.

Abban a kertben sokan megfordultak, forgatókönyvek, filmfelvételek készültek és néha, nyárvégi estéken az udvarra telepített projektorral vetítve a kapura erősített vásznon életre keltek a dobozba zárt árnyak. Talán legtöbbször az Amarcord ment, kedvenc Fellini-filmem. A romagnai tájnyelvi „a m'arcord” kissé pongyola fordításban azt jelenti, hogy „emlékszem”.

A kertek sok titkot rejtenek, egyszer Gödrös Fricivel beszélgetve derült ki, hogy volt egy filmötlete, aminek a címe Kertek. Sok ötlete volt, sziporkázott, de filmet keveset csinált, ebből sem készült film. Valamiért talán félt, hogy nem sikerül visszaadni azt a szelíd humort, amit szóban olyan jól meg tudott jeleníteni. A BBS-ben Kornai Péterrel közösen készítette a Da capo címűt, nem tudom, hogy melyikük fogalmazta meg a bennem élénken megmaradt mondatot, amivel az Apa figura bocsájtja az élet útjára fiát: „Az egyik kezükkel átölelnek, a másikkal hátbaszúrnak, vigyázz, rókakisfiú!” Pár évvel később készült  Dr.Horváth Putyival Privát Horváth és Wolframbarát, majd Glamour című filmje, sok-sok életrajzi elemmel. Ez a film is felidézi bennem az Amarcordot.

A kertről Hajdu Szabolcs Délibáb című filmje jutott még eszembe, Tar Sándor novellája alapján készült, a főszerepben Isaach De Bankoléval, akit Jim Jarmusch filmjeiből ismerhetünk. Egyféle lázadástörténet az Alföldön most is meglévő szegénységről, a helyi kiskirályoknak kiszolgáltatott nincstelenekről. A kertben találkoztam Jim Starkkal, Jarmusch producerével, aki Bankolét szervezte be a filmbe. Szabolcsékkal érkezett, nyársonsült szalonnát eszegettünk, hideg borokat kortyolgattunk. A Vajna-féle filmtámogatási rendszert kritizáltuk, nem sejtve, hogy pár év múlva még azt is jobbnak tarthatjuk, mint a mostanit. A szabadságról, a műalkotás létrejöttének legfontosabb feltételéről beszélgettünk, ami mostanság délibábként sejlik csak fel.

A május 10. és 15. között zajlott Freeszemle – a művészet szabad című eseményen Hajdu Szabolcs Békeidő, Csillag Ádám Dunaszaurusz, Forgács Péter Bibó brevirárium és Kemény 80, Szimler Bálint Balaton Method, a Buharov testvérek Az itt élő lelkek nagy része, valamint Pálfi György Mindörökké című filmjét is bemutatták. Számomra friss élményt Pálfi György filmje jelentett, a többit már korábbról ismertem. Nagyon megrendültem, ilyen sokkoló pontosságú látleletet a háborúról régen láttam. Theo Angelopoulos Odüsszeusz tekintete, Szergej Loznica Doneyeci történetek című filmjei jutottak eszembe és persze Valentin Vaszjanovics ukrajnai rendező Atlantis című munkája. Ebbe a sorba illeszkedőenk érzem Pálfi hat-hét éve készült filmjét, amely semilyen közpénzt nem kapott, talán nem is kért. Forgalmazási támogatásban sem részesülhetett, a Vertigo Media plakátján a korlátozott ideig a kiválasztott mozikban felirat szerepel.

Ez a film is Tar Sándor novellája felhasználásával készült, a folyamatos kiszolgáltatottságot sugalló, célkeresztben mozgó alakjaival hideglelős képet adva az orosz hadsereg által megtámadott Ukrajnáról. Néhány jelenet ugyan számomra túlzóan hatásvadásznak tűnik (pl. a szentképre fröccsenő agyvelő, a bizonytalan eredetű alkohol felnyalása az utca porából, a szétlőtt fejű gólya) de a dokumentum erejével ható miniinterjú-félék a szerencsétlen sorsú emberekkel helyrebillentik az egyensúlyt. Szociográfiai pontosággal beszél a film arról a borzalomról, ami a kifosztott háborús hátországot jellemzi. Azok a hírek, amelyek a világhálón érkeznek a Kelet-Ukrajnában dúló embertelenségről, a filmben színészi bravúrral, művészi eszközzel szólalnak meg, nyers kegyetlenségük nyomasztóan vetíti elénk a lehetséges jövőt. Ezek a képek megmaradnak a fejemben, helyre teszik a kizökkent időt, amelyet a vidám termelési, és a múltba merengő, történelminek nevezett kosztümös-romantikus filmek garmadája jellemez napjainkban. Egyenetlenségeivel is fontos filmnek érzem Pálfi életművében.

A képek megmaradnak, az emlékek gyűlnek, amelyek segítenek megérteni a múltat, elviselhetővé tenni a jelent és megsejteni a jövőt. Ülünk a kertben Tar Sándor, Móricz Zsigmond vagy Borbély Szilárd írásait olvasgatva és bizakodva nézünk a jövőbe! – mint ahogy az Örkény egypercesében meg van írva, lám a jövő itt van, mehetünk magyarni.

A kertet nemrég eladtam, messzire kerültem, nem tudom, lesz-e még hely, ahol összegyűlhetünk.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Friss film és sorozat

  • Ők (Men)

    Színes filmdráma, horror, sci-fi, 100 perc, 2022

    Rendező: Alex Garland

  • Háromezer év vágyakozás

    Színes fantasy, filmdráma, romantikus, 108 perc, 2022

    Rendező: George Miller

Szavazó

Melyik a kedvenc Hans Zimmer-filmzenéd?

Szavazó

Melyik a kedvenc Hans Zimmer-filmzenéd?

Friss film és sorozat

  • Ők (Men)

    Színes filmdráma, horror, sci-fi, 100 perc, 2022

    Rendező: Alex Garland

  • Háromezer év vágyakozás

    Színes fantasy, filmdráma, romantikus, 108 perc, 2022

    Rendező: George Miller