Az egyik albérleti szobám falán Monica Vitti nézett velem szembe a Lány pisztollyal című film plakátjáról. Szépnek – mit szépnek, gyönyörűnek! – láttam, a filmet is kedveltem, kicsit szerelmes lettem bele, ami talán kamaszként megbocsájtható. Láttam már Antonioni Vörös sivatag című remekében is, de a komor környezetben fiával tébláboló vörös hajú nő akkor nem keltett bennem vágyat.
A BBS kezdetekor készült filmeket nézve pár év múlva Szabó István Te című rövidfilmjében Esztergályos Cilibe zúgtam bele, gondolom, nem egyedül. Biztos vagyok benne, hogy a Máriássy osztály fiútagjait sem hagyta hidegen akkoriban a bájos pécsi balerina. Mindez a hetvenes években történt, huszonéves koromban, amikorra már be kellet volna nőnie a fejem lágyának. És akkor szembejött velem Huszárik Zoltán Szindbádja. Nem tudtam ellenállni az újabb csábításnak, olyan véget akartam, mint Latinovits, lehetőleg úgy, ahogy ő, orgonahangra, a fújtatót taposva, attól a lánytól elszakadva, kocsira rakva, a ló farára ráverve utazva tájról-tájra, emlékről-emlékre.
Vagy jó tíz évvel később egy filmes delegáció tagjaként jártam Rómában. Nagyon hivatalos küldetés volt, vagy hatan utaztunk az új magyar filmek bemutatására, a programban egy BBS filmes összeállítás is szerepelt. A Fiumicino reptéren fogadtak bennünket, mindegyikünknek külön autó járt, egyforma sötét Alfa Rómeók vártak, nyitott hátsó ajtók mellett a vezetőik. Annyira elbámultam ezen, hogy a kezem ott felejtettem az ajtórésben, és a sofőr rácsapta. Először voltam Rómában, fájó ujjamat szorongatva néztem a várost a konvojban haladó autó üvegén át. Kötele-ző módon egy rádióbeszélgetésen kellett részt vennem, és a filmek vetítésein is illett megjelenni. Gyarmathy Lívia Egy kicsit én, egy kicsit te című filmjének egyik főszereplője, Esztergályos Cecília is a delegáció tagja volt. Egy szállodában laktunk, talán megsajnált, vigasztalt és egyik nap ellógtunk a protokorális kötelezettségek elől. Esernyője alá bújva jártuk a Trastevere utcáit, nyakmerevedésig bámultuk a Sixtus-kápolna mennyezet freskóit. Elgyávultam: nem vallottam be neki, hogy beleszerettem már egyszer a vásznon.
Vissza Máriássy Félixre, aki több osztályt indított, többek között az 1960-ban végzett rendezőit. A Balázs Béla Stúdió részben ennek az osztálynak köszönhető, Szabó Istvánon kívül ebbe az osztályba járt Kézdi-Kovács Zsolt, Kardos Ferenc, Gyöngyössy Imre, Elek Judit, Singer Éva, Gábor Pál, Rózsa János, Huszárik Zoltán, Zachariev Eduárd. Pár évtizeddel később kiderült, hogy az osztályfőnök a Kádár-rendszer aktív ügynökeként közvetlen munkatársairól jelentéseket írt a belügyminisztériumnak. Valami alku köttethetett a kor kultúrkorifeusával, Aczél Györggyel. Majd az is napvilágot látott, hogy az osztályának két tagja, a magyar film jelesei is hasonlóképpen jártak el. Kézdi-Kovács készített egy rövidfilmet Egy gyávaság története címmel, amiből későbbi eszemmel kiolvastam vívódását, Szabó pedig leforgatta a Mephisto címűt, amiért Oscar-díjat kapott. Megbocsájtatott, bár elsőre gyáván viselkedve tagadott mindent.
Máriássy utolsó osztálya 1975-ben végzett, tagjai Bódy Gábor, Esti János, Felvidéki Judit, Kis Klára, Mihályffy Sándor, Sántha László, Sós Mária, Surányi András, Vészi János voltak. Későb kiderült, hogy az osztály két tagja a Kádár-rendszer ügynökeként jelentést írt a belügyminisztériumnak. Bódy Gábor számomra a Kutya éji dala című filmjében mesélt erről, halálának tragikus, máig megoldatlan rejtélye további titkokat rejt. Esti János nem készített említésre méltó filmet, asszisztensként néhány televíziós- és játékfilmben dolgozott. Egy félbemaradt munkájáról tudok, amit a BBS-ben kezdett el Lilaruhás nő címmel Szinnyei Merse Pál modelljéről. A nagyívűnek szánt film támogatását a BBS vezetősége néhány próbafelvétel után nem vállalta, máshol hiába házalt a tervvel.
Mindez pár percnyi kereséssel megtalálható a világhálón. A BBS-re vonatkozó adatok sajnos nem: valamiért elérhetetlenné vált az archívuma a digitális térben. Emlékeimre tudok csak támaszkodni, lehet, tévedek egyben-másban. Manapság új osztályfőnökök új osztályokat indítanak a ma már alapítványi formában működő egyetemen, az egykori főiskolán. Egyszer érdemes lenne erről is beszélni.
