„Úgy képzelem, Budapesten sárga villamosok járnak,
sárga bőrűeknek külön sárga járat,
persze mindenki azon utazik,
és büntetnek az ellenőrök.
A szerelem örök.”*
A hetvenes évek közepére a BBS tagsága oly mértékben felduzzadt, hogy az már az alapszabályban rögzített működést veszélyeztette. Érkeztek a végzős rendező hallgatók és a kezdeti tíz-tizenöt fős létszám már közel kétszáznál tartott. A kétévente tartott vezetőségválasztó gyűléseken nehezen jött össze a szavazáshoz szükséges kétharmados taglétszám. A távollévők írásos szavazatának beszámolása, és az a napirendi pont, amely szerint ha nincs meg az adott időpontra meghirdetett ülésen a kellő létszám, akkor öt perc múlva a megjelentek kétharmada is elegendő, vitathatóvá tette az ülés jogszerűségét.
A BBS a Magyar Filmművész Szövetség szekciójaként, a Szövetség vezetésének felügyelete alá tartozott, évente beszámolt a tevékenységéről, bemutatta filmjeit a vezetésnek. A filmek elkészítéséhez szükséges pénzt, ami az elvek szerint egy mindenkori játékfilm összegével volt azonos, a Művelődési Minisztérium filmfőosztálya a Filmgyáron keresztül biztosította. Ez a hármas függőség elegendőnek bizonyult egy ideig, az elkészült filmeket szűk körben mutatták be. Az első komolyabb gondot a később Kósa Ferenchez kötött Tízezer nap című film okozta, ami eredetileg a stúdió kollektív filmjeként indult a hatvanas évek elején. A megrendelő, az Aczél György nevével fémjelezhető kultúrpolitika szándéka a TSZ-be kényszerített parasztság életében bekövetkezett pozitív változás bemutatása lett volna. A fiatal stúdiósok – Kósa Ferenc, Gyöngyössy Imre, Sára Sándor, és Csoóri Sándor – filmje valós ismereteik miatt nem találkozott a politikai elvárással. A film elkészülte után vagy öt évig dobozban maradt, végül a Cannes-i Filmfesztiválra kijutva – az eredetihez képest némiképp megváltoztatva – rendezői díjat kapott.
A papíron felduzzadt, ám a valóságban hiányzó tagság és az újonnan érkezők szociológiai érdeklődése, a valóság filmes bemutatásának szándéka lépéskényszerbe hozta a fenntartókat, a szövetség tagrevíziót követelt. A viták során megszűnt a főiskolát végzettek primátusa, az új, kísérletező filmes formanyelv hívei és a szociológiai irányzat képviselőivel két markáns csoport alakult. Ekkor, a termékeny vitákkal övezett időben kerültem szervező titkárként a stúdióba. A filmek nyilvánosságra kerülésének szintje ekkoriban vált szigorúbbá: a Művelődési Minisztérium filmfőigazgatósági munkatársa az ún. cenzúralapon határozta meg, hogy milyen közönség láthatja az elkészült alkotást. Ízlése, politikai elfogultsága, a központi kulturális elképzelésekhez való idomulása, az aczéli három T (tilt, tűr, támogat) szellemének megfelelő – a hatalomhoz hű elvtárs lehetett.
Praktikusan ezek lebonyolítása rám tartozott: az elkészült kópiák beszállítása, a cenzúralap kitöltése a film adataival, cím, hossz, formátum stb. A kópiát a Báthory utcai irodaház vetítőjébe kellett bevinnem és onnan visszahoznom a BBS filmraktárába. Amelyik a „tilt” kategóriába került, azt csak külön engedéllyel lehetett kölcsönözni. Ezek főként dokumentumfilmek voltak, vagy néhány olyan film, amelynek alkotóját nemkívánatos személynek nyilvánították. Az elsőre példaként Ember Judit és Gazdag Gyula Határozat, a másodikra pedig Magyar Dezső Büntetőexpedíció című filmjét hoznám fel.
Az utolsó, politikai szempontok alapján meghozott tiltás 1987-88 körül született Erdélyi János és Zsigmond Dezső Ez zárkózott ügy című filmje kapcsán. Kőhalmi Ferenc, az akkori filmfőigazgató a pártközpontnak írt levelében olvashatunk erről Gervai András A tanúk című könyvében:
„A Balázs Béla Stúdió működésének felülvizsgálata megindult. Ezt mind a Stúdió, mint a Szövetség, mind a Filmfőigazgatóság időszerűnek tartja, különös tekintettel a filmgyártás terén tett átszervezési lépésekre. Jelenleg az elképzelések még nincsenek közös nevezőn, azok összeegyeztetése folyik. [Megjegyzem, hogy a stúdió a pénzügyi bizonytalanság megszüntetését kívánta elérni.] A Filmfőigazgatóság arra törekszik, hogy a BBS-t felügyelő szervek (Szövetség, Filmfőigazgatóság) – a műhely önállóságának megtartása mellett – a jelenleginél hatásosabb intézményes lehetőséget kapjanak a Stúdió tevékenységének figyelemmel kísérésére, szellemi befolyásolására. Ennek érdekében az a döntés született, hogy a BBS gazdasági, szervezeti értelemben továbbra is a MAFILM keretében működik. Ez az alapvető feltétele annak hogy rálátásunk legyen a stúdió munkájára és szabályozhassuk az ott zajló folyamatokat.”
A BBS megszűnését mégsem a politikai keretek megváltozása, hanem pénzügyi ellehetetlenülése okozta, igaz, ehhez kellett a szűk látókörű kulturális vezetés közönye is. Ma, harmincöt évvel később, a levelet olvasva eszembe jut a SzFE két éve indult átalakítása, amely alapvetően politikai indíttatású: kívánatos mederbe terelni, szabályozni az ott zajló folyamatokat.
* (Ujj Zsuzsi szövege Cs. Nagy Sándor Képzelt kínai című filmjéből.)
