Ízlelgessük ezt a mondatot: hatvanéves a Lolita. Ha nem címként – tehát nem dőlttel és névelővel – szerepelne a név, akkor pont lolitasága lenne okafogyott ilyen idősen… a filmet magát viszont csak jobbá, ha nem is kevésbé botrányossá érlelték a korok által rárakott értelmezési lehetőségek.
- Ez Stanley Kubrick hatodik filmje (az ezt megelőző Spartacusról ide kattintva lehet triviacsokrot olvasni), de ez az első, amit az Egyesült Királyságban forgatott, ahová a hollywoodi stúdiómorál elől „menekült” 1961-ben. A forgatókönyv Vladimir Nabokov orosz-amerikai író pár évvel azelőtti azonos című regényéből „lett adaptálva” maga a szerző által – csakhogy az eredeti regénytől egyébként is meglehetősen eltérő forgatókönyvet Kubrick csak nyomokban tartotta meg. A stáblistán csak Nabokov neve tűnik fel forgatókönyvíróként, sem Kubrick, sem James B. Harris producer neve nincs ott íróként – holott ketten feleltek a változtatásokért.
- A film elvileg a negyvenes években játszódik Amerikában, de a forgatási helyszínek miatt akár úgy is tűnhet, mintha a hatvanas évekbeli Nagy-Britanniában játszódna – mivelhogy ott forgatták. A benti felvételek az Elstree stúdióban készültek, sajnos, azóta azokat a hangárokat lebontották, hogy Tescót építsenek a helyére. Kubrick itt indult el az auteurösödés rögös útján, hiszen végre nem kellett az amerikai producerek hegedűjére táncolnia. Előző filmjét és ezáltal a hollywoodi stúdiórabiga levetését is megidézi a Lolita elején, amikor az ittas Clare Quilty így válaszol a személyazonosságát firtató kérdésre: „Nem, Spartacus vagyok. Azért jöttél, hogy felszabadítsd a rabszolgákat?”
- Kubrick a premier előtt tartott egy privát vetítést Nabokovnak, az író csak itt tudta meg, hogy a forgatókönyvéből végül pontosan mennyi is maradt benne a filmben. Kicsit szomorú volt, hogy potyára dolgozott, de a végeredmény tetszett neki. Később, 1974-ben kiadta az általa adaptált verziót Lolita: a Screenplay címen. Az eredeti Lolitát egyébként már 1953-ban befejezte, de nem talált neki kiadót – a téma rizikósnak tűnt a nagy kiadóházak számára. Végül egy párizsi kiadónál jelent meg, akik egyébként is erotikus ponyvában utaztak. Később még készült belőle egy film 1997-ben, de operának, balettnak és Broadway-musicalnek is átírták.
- A címszerepre vagy 800 lányt hallgattak meg, végül a forgatás idején mindössze 14 éves Sue Lyon lett a befutó. Kubrick egy tévésorozatban látta meg a lányt, és azért döntött mellette, mert a korához képest igencsak fejlettnek tűnt, khm, fizikailag, ráadásul pont egy hasonló szerepet játszott: fiatal lány, aki „elcsavarja” a tanárja fejét. Sue minden nap lovagolni ment a forgatás után – Kubrick megkérte, hogy ha a ló levetné magáról, próbáljon ne az arcára esni.
- A lány befutott a szereppel – nemcsak az 1963-as Golden Globe a „Legígéretesebb női debüt” díját kapta meg, hanem még a toplistára is felkerült a Yah yah Lolita című, a film zenéjéből átírt dallal. Nabokovnak is tetszett Kubrick választása, de évekkel később azt nyilatkozta, hogy Catherine Demongeot találóbb lett volna a szerepre – őt a Zazie a metrón-ból ismerhetjük gyerekként.
- Ahogy az lenni szokott, a férfi főszerepre is sok változatt született, amíg meg nem állapodtak James Masonben: még Errol Flynn is szóbajött, de ő közben elhunyt. Cary Grant is megkapta a forgatókönyvet, de megbotránkozva utasította vissza. Laurence Olivier és David Niven a rossz hírnévtől félve dobták vissza a megkeresést, Charles Boyer már el is vállalta, de végül mégis visszalépett. Mason végül egy Broadway-darabról mondott le, hogy eljátszhasa az effektíve Nabokov-alteregó Humbert Humbertet.
- A Clare Quilty-t alakító színész kiléte viszont nem volt kérdéses: Kubrick azonnal belezúgott Peter Sellersbe, ahogy meglátta a Ki az erősebb? (The Battle of the Sexes) című vígjátékban. Sőt, a regényben eredetileg némileg jelentéktelenebb szerepet alaposan kibővítette, több álruhával ellátta, hogy Sellers brillírozhasson benne. Aki brillírozott is: nem elég, hogy a színész a karakter a hangját a rendezőről mintázta, de végigimprovizálta a forgatást. Ezért Kubrick az akkoriban bevett szokástól eltérően több kamerával rögzítette, hogy több szögből is meglegyen a felvétel, de ne veszítse el az egyszuszra előadott Sellers-imprók spontaneitását. James Mason kissé morcosan vette tudomásul, hogy noha elvileg ő a főszereplő, Sellers gyakorlatilag lejátssza őt a vászonról.
- Ez volt Oswald Morris (Navarrone ágyúi, Twist Olivér etc.) legendás brit operatőr első és utolsó filmje Kubrickkal. Hogy miért? Nos, felbukkantak a helyi napisajtóban képek a filmből, amik láthatóan a 35 mm-es negatívból lettek kimásolva, ezért Kubrick durván leteremtette az operatőrt, hiszen az ő feladata volt, hogy életével védje a nyersanyagot. Később kiderült, hogy a filmlabor egyik fiatal asszisztense lopogatott kockákat. De Kubrick nem kért bocsánatot a Morristól, így többé nem dolgoztak együtt.
- Film a filmben: a szereplők az autósmoziban épp a Hammer-féle Frankenstein átkát (The Curse of Frankenstein, 1957) nézik Peter Cushinggel. Kubrick más zenét vágatott a drive-in mozi alá, hogy az még ijesztőbb legyen.
- A filmet, talán mondani sem kell, rengeteg támadás érte a témája miatt. Pedig Kubricknak még így is nagyon sok engedményt kellet tennie, hogy kielégítse a cenzorokat. Valószínűleg ezért tűnik ennyire lightosnak és vígjátéki hangulatúnak, főleg a könyvhoz képest. Később be is vallotta a Newsweeknek: ha tudta volna, hogy ennyi baj van, talán bele sem fog az adaptálásba. Az amerikai katolikus cenzorbizottság pl. 18-as plecsnit rakott a filmre, így az akkor még kiskorú Sue Lyon nem is mehetett el az amerikai premierre – végül a londonin nézhette meg a filmet.
- A film plakátján és reklámanyagain látható ikonikus, szív formájú napszemüveg? Nincs benne a filmben. Egy lengyel plakátművész viszont csinált a filmhez egy másik, elképesztően jó plakátot.
