A yorkshire-i Rylston és Vidéke Nőegylet tagjai számára a csütörtöki nap az együttlétet jelenti, meghitt közös énekeket és építő jellegű előadásokat. Az utóbbi időben például a brokkoli termesztéséről esett szó, emellett az érdeklődők diafilmen követhették végig egy idős házaspár nyaralásának főbb momentumait, kezdve a két repülőjegy közeli fényképével. Annié (Julie Walters – Billy Elliot) is részt vesz ezeken az összejöveteleken, és barátnőjével, Chrissel (Helen Mirren – A Szakács, a Tolvaj, a Feleség és a Szeretője; Gosford Park) hol végigaludva, hol végignevetve ülik végig az érdekfeszítőnek nem mondható estéket.

Annie számára azonban hamar szertefoszlik az angol hétköznapok nyugalma, amikor megtudja, hogy férje rákos, ráadásul a betegség előrehaladott állapotában van. Nem telik el sok idő a temetésig, amelyet követően a nőegylet gyűlésén felolvassák az elhunyt búcsúlevélnek is beillő előadását. A napraforgóról és a női lélek virágzásáról szóló szöveg igen megható, ennek kapcsán támad Chrisnek az az ötlete, hogy valamilyen módon adózzanak az elhunyt emlékének. Véleménye szerint ennek legmegfelelőbb módja, ha egy kanapét vesznek a kórház várótermébe, az ehhez szükséges pénzt pedig egy általuk összeállított naptár eladásából próbálják összehozni. Egyedüli gond az ötlettel, hogy egy nőegylet által készített, például hidakat ábrázoló naptár már önmagában nem ígér nagy bevételt, így sokkal jövedelmezőbbnek tűnt, hogyha a naptár oldalain ezúttal nem Yorkshire gótikus templomait jelenítik meg, hanem a nőegylet tagjait természet adta ruhátlanságukban.

Nigel Cole (Fűbenjáró bűn) legutóbbi alkotása leginkább egy újabban divatos brit filmzsánerbe, a „megélhetési vígjátékba" sorolható be. A cím magyar fordítása, Felül semmi is ezt támasztja alá, hiszen Peter Cattaneo The Full Monty című filmjét magyarul Alul semmi-ként forgalmazták. Aki látta mindkét filmet, akár arra a következtetésre is juthat, hogy a britek könnyen levetkőzik előítéleteiket (meg más, akadályt jelentő kellékeket is), amennyiben egy nemes cél érdekében kell cselekedniük. Az acélgyári munkások történetétől eltérően azonban Nigel Cole nem csak azokra a helyzetekre koncentrált, amelyekben a többé-kevésbé szemérmes öreghölgyek megpróbálnak eleget tenni a szokatlan kihívásnak, hanem a különböző családtagok viszonyulásait, reakcióit is megjeleníti, ezzel is komolyabbá téve a film hangvételét.

Ilyen szálak Chris viszonya a fiával és férjével, vagy Ruth reménytelen házassága. Igaz, itt nagyjából le is zárhatnám a történet drámaiságát hangsúlyozni hivatott mellékszálak felsorolását, mert a Tim Firth és Juliette Towhidi által írt forgatókönyv nem sok és nem túl váratlan fordulatot tartalmaz. Erénye azonban a filmnek, hogy a történet nem ér véget a naptár sikerének pillanatában, hanem a cselekmény tovább folytatódik ott, ahol egy magára valamit adó amerikai produkció már a stáblistát vetítené. Szerencsés a színészek kiválasztása is, hiszen Helen Mirren meggyőzően játssza az energikus, nonkonformista asszony szerepét, mely kiegyensúlyozza a Julie Walters által alakított visszahúzódó, melankolikusabb karaktert. Azon a kevés helyen pedig, ahol vontatottnak tűnik a cselekmény, ott a vadregényes angol tájról adagolt nagytotál pótolja a nézőt.

Összegezve: egy édeskeserű filmet nézhetünk meg, melyben az autentikus angol humor az egyszerű ember drámájával ötvözve biztosít számunkra egy kellemes délutánt. Vagy estét.