Öt éve indult újra a sepsiszentgyörgyi Művész mozi, nemcsak a városban, hanem a régióban is hiánypótló intézményként. A születésnap alkalmából beszélgettünk Lázár-Prezsmer Endrével a kezdetekről, a filmklubos hagyományokról, csalódásokról és filmekről.
Általános jelenségnek bizonyult Romániában, hogy a kétezres évek elején a kisvárosok filmszínház nélkül maradtak. A szentgyörgyi mozi feltámadásáig hosszú út vezetett, például üzemelt itt brassói tulajdonú diszkó – mennyire tűnt túl merész álomnak a mozi újraindítása?
Nem tűnt annyira merész vállalkozásnak, inkább egy igény volt, hogy ismét legyen mozi Szentgyörgyön. A Huszárik Filmklubban (ami a Kónya Ádám Művelődési Házban működött 2005-től 2017-ig, a mozi megnyitásáig) heti rendszerességgel vetítettünk filmeket. Időnként szerveztünk kortárs európai vagy magyar filmnapokat, amire kibéreltük az önkormányzat pénzén a mozi épületét, hogy megfelelő körülmények között vetíthessünk, nagyvászonra. Volt, amit még celluloidról tudtunk vetíteni, vagy videóprojektorral, de megvolt a mozis élmény, és többször is megtöltöttük a termet. Tehát volt előzmény, és aztán az önkormányzat sok per meg huzavona után birtokba vette a mozit, és korszerűen felújította. Az addigi épület egy nagy teremből állt, most a felújításkor három részre osztották: az egyik részben működik előadótérrel és öltözőkkel az Andrei Mureșanu színház, a másik térfélben két moziteremben vannak a vetítések. Ebben a formában hivatalosan 2017. január 27-én volt az első nyilvános vetítés, és onnantól folyamatosan működik a mozi, leszámítva a tavaly és a tavalyelőtti időszakot, amikor a vírus miatt kénytelenek voltunk bezárni. Ez alatt az 5 év alatt több mint 160.000 látogatója volt, és több mint 1000 filmet vetítettünk.
A filmklub-kultúrának nagy hagyománya van itt Szentgyörgyön, már a kilencvenes években elindult a Cabiria filmklub. Te hogy kerültél kapcsolatba a filmekkel? Szenvedélyes rajongóból lettél művelődésszervező?
Ez a filmklubos mozgalom itt Szentgyörgyön igazából egy képzőművész-rajztanártól, Kiss Béla tanár úrtól indult, aki ikebanakört, jazzklubot és filmklubot is vezetett. Elkerültem az ő filmklubjába a kilencvenes évek elején, ahol eleinte teljesen érthetetlenek voltak azok a filmek, amiket néztünk (például Bódy Gábortól a Kutya éji dala vagy Megáll az idő Gothár Pétertől, vagy a Tiszta Amerika, szintén Gothár Pétertől, de Tarkovszkij-filmeket, Bergman-filmeket, Paradzsanov-filmeket is láttunk). Addig is szerettem moziba járni, de a nyolcvanas években itt csak régebbi amerikai filmek voltak, néha egy-egy magyar film is. Ez a filmklubos gondolkodás a tanár úrnál fogant meg, és onnantól erősödött bennem. Aztán 1992-97 között Budapesten éltem, és ott több filmklubba is jártam. Ott még inkább ki tudtam élni ezt a szenvedélyemet, meg tudtam tapasztalni, hogy milyen egy igazán jó filmklub.
Itthon közben elindult – olyan emberek által vezetve, akik a Kiss Béla tanár úr tevékenységeire jártak – egy új filmklubos mozgalom. Az elején még nem Cabiria volt a neve, de aztán felvette a Cabiria Filmklub nevet. 1997-ben, amikor hazaköltöztem Szentgyörgyre, én is csatlakoztam, és 2004-ig a programszervezője, társszervező voltam. Aztán kiváltam, és 2005-ben a kultúrház keretei között, az akkor kialakított pincehelyiségben, elindítottam a Huszárik Filmklubot. 2017-ig heti rendszerességgel voltak vetítések, ami után természetesen mindig megbeszéltük a filmet. Ezekhez a megbeszélésekhez hívtam egyetemi előadótanárokat, vagy más szakterület képviselőit, pszichológusokat, esztétákat.
Egy filmszínház üzemeltetésének igénye ezekből a filmklubos tapasztalatokból született?
A mozinak az európai művészfilmes vonulata inkább. Az, hogy a szórakoztató filmeket is vetítsünk, egy általánosabb emberi igény, és a nagy többség még mindig azokra kíváncsi, azért jár a moziba, és gyakorlatilag ők tartják fenn a mozit. A művészfilmeket kedvelők inkább ennek a nagy tömegnek a farvizén úsznak. Csak művészfilmekből vagy európai filmekből nem lehetne fenntartani mozit, így kisvárosban az túl nagy luxus.
A mozit működtető Kónya Ádám Művelődési Ház a filmforgalmazásra a Cityplex mozihálózattal kötött szerződést.
A Cityplex már a kezdetektől segített az eszközvásárlás, befektetés, kialakítás terén. Mivel nekik volt meg a tapasztalatuk, ők voltak a szakmai tanácsadók a termek, a felszerelés kialakítása tekintetében. És azóta is ők tartják a kapcsolatot a forgalmazókkal, ők a mozizás szakmai képviselői. Ehhez jön hozzá a mi helyi igényünk, a helyi megfigyeléseken, tapasztalatokon alapuló szervezés, ami így találkozik a romániai mozis vérkeringéssel.
Ilyen szempontból több párhuzamos tendencia jelenik meg, a nemzetközi művészfilmek, rendezvények mellett jelen vannak a hollywoodi popcornos szuperprodukciók. Hogy férnek meg ezek egymás mellett?
Abszolút megférnek, mert elfogadjuk azt, hogy a művészfilmekre jóval kisebb a közönség, és a program kialakításában is elsősorban a blockbusterekre, az akciófilmekre, amire a nagytömegnek van igénye, arra helyezzük a hangsúlyt. De persze úgy, hogy azért kapjanak fontos idősávokat a művész vagy európai filmek is, és az erre érzékeny és igényt tartó közönség is megfelelő vetítésszámban láthassa ezeket.
A mozitermek neve is ezt a két irányvonalat mutatja: van egy mainstream vonal, ezt Chaplin neve jelzi, aki egy nagyobb közönség által ismert, ebben vetítünk mindent, ami a szórakoztatást célozza meg. Fellini, az olasz nagy filmrendezőegyéniség neve meg az európai, illetve a művészfilmes törekvést szimbolizálja. Ez jóval kevesebb (25-30%), de nagyon fontosnak tartjuk ezt a vonalat is, és egyre inkább erősítjük. Ennek a koncepciónak köszönhetően – és hogy ilyen százalékban vetítünk európai, illetve művészfilmeket – felvételt nyertünk 2018-ban az Europa Cinemas mozihálózatba, és így innen is kapunk támogatást.
A filmklubban voltak tematikus vetítések. A moziban szervezett rendezvények ezeknek egyfajta átalakulásai?
Nekem a vesszőparipám a tematikus filmvetítések, vagy tematikus sorozatok, események. Itt a moziban kevésbé tudjuk megvalósítani, mert a régi filmek – ahogy az újabbak is – például egy év után egy másfajta jogrendszerbe kerülnek, és onnan lehetne megvásárolni őket bonyolult procedúrákon keresztül. Úgyhogy itt a moziban kevésbé működnek ezek a tematikus filmvetítések, kivéve amikor nemzeti alapon válogatunk. Magyar, román, spanyol, dán, lengyel filmnapok viszont voltak, amikor az adott nemzetnek vagy országnak akár a koprodukióban készült egy-egy filmjét elhoztuk.
A filmklubban rendezői illetve tematikus sorozatok is voltak, például a „halálos vég” vagy „férjek és feleségek”, és akkor amit úgy gondoltunk, hogy a sorozatba beleillik, azokat összegyűjtöttük, meghívtunk hozzá előadókat. Az egyik legjobban sikerült ilyen szempontból az a Tarkovszkij-sorozat volt, az utolsók egyike, ugyanis Tarkovszkij összes filmjét levetítettük, és minden filmhez mindig más előadót hívtunk. Volt egy másik sorozat ezt megelőzően, aminek az volt a címe, hogy „Ajánlok egy filmet”, akkor nem én szerkesztettem a sorozatot, hanem felkértem személyiségeket, és ők ajánlottak egy-egy filmet, amit elhoztak, bemutattak, utána beszélgetést vezettek. Számomra is sokszor meglepő vagy nem ismert filmeket hoztak, és egy kicsit ki tudtam lépni a saját világomból, amibe bizonyos kedvenc rendezőimet vagy általam fontosnak tartott rendezők filmjeit mutattuk be.
Az állandó rendezvények mellett néhány a régióban is hiánypótló eseményre is került sor Szentgyörgyön. Idén nyáron először rendeztétek meg a kizárólag női alkotóknak dedikált filmfesztivált, az EVA Filmmakers Festet. Honnan jött az ötlet?
Az Andrei Mureșanu színház igazgatónőjével, Popa Anna Máriával közösen észrevettük, hogy ebből a típusú fesztiválból van kevesebb, sőt azt hiszem Romániában nincs is. Persze sokan először a feminizmusra gondolnak, mint törekvésre – hogy ez akár egy feminista propaganda ha úgy tetszik –, de csak annyi ezzel a célkitűzésünk, hogy azok felé a női alkotók felé forduljunk, akik kevésszer kapnak kitüntetett figyelmet az alkotásaik bemutatására. Azért találtuk ki, hogy egy kicsit népszerűsítsük a női alkotók filmjeit, csokorba gyűjtsük ezeket. Az első kiadásban magyarországi és romániai alkotókat hívtunk meg, többek között a magyarországi esztétát, Vincze Terézt, aki a női filmes „vonalnak” egy pártfogója. Ő is elmondta, hogy szeretnének már évek óta Magyarországon egy ilyen filmfesztivált összehozni, de eddig még nem sikerült. Ezért bizonyos értelemben sikeresnek könyveltük el, hogy ennyi alkotót ide tudtunk hozni, voltak beszélgetések meg műhelymunkák.
A mozi újranyitását a sajtóban a korai mozgókép csodájának megjelenéséhez hasonlították, az egész város izgalommal várta. Változott az érdeklődés a mozi újraindítása óta?
Hát persze, egyenesen ívelt fölfele a nézőszám a kezdetektől. 2017-ben 38.000 nézője volt, aztán 2018-ben már 40.000-es határt túlléptük, és ez 2019-ben csúcsosodott ki, amikor már közel 46.000 volt a nézőszám. És ívelt volna tovább is, ha nem jött volna a vírus, ami nagyon visszadobta a nézőszámot. Ezért például 2020-ban 13.000 néző volt, kiegészülve a szabadtéri vetítésekkel, ami kicsit mentette a helyzetet. Most 2021-ben ismét növekedett, már 20.000 néző volt. Persze nem voltunk annyi ideig bezárva, de folyamatosan van igény rá, és új arcok is érkeznek. (A tegnap például egy házaspár megkérdezte, hogy merre van a mosdó, tehát valószínű, hogy most voltak először.)
Ebben a 160.000-es nézőszámban más városokból is vannak jelentősen idelátogató vagy visszatérő nézőink. Kovászna, Kézdivásárhely, Barót, ami közelebb van, azok rendszeresen, de Csíkszeredából is érkeznek, sőt Udvarhelyről is, például a Caritastól több alkalommal jött egy-egy busznyi idős személy, akik az élmény miatt érkeztek. A környékről, 200-250 kilométeres körzetből járnak ide nézők, egy kicsit itt valósítjuk meg a székelyföldi mozizást.
Mit jelent akkor a szentgyörgyi mozi Székelyföld viszonylatában?
Székelyföldi viszonylatban a mozizást jelenti. Csíkszeredában van még mozi hasonló felszereltséggel, de ott csak alkalomszerűen vetítenek filmeket, nem heti rendszerességgel, mint mi. Más mozi nincs. Brassó még mindig egy konkurenciát jelent, de ugyanakkor ki is egészítjük egymást. Volt néha olyan film, amit bizonyos forgalmazói összetűzések miatt a brassói mozi nem vetített, és akkor az emberek ide jártak Szentgyörgyre megnézni. Vagy voltak olyan román ajkú nézőink is Brassóból, akik egyszer idejöttek, és úgy megszerették a családias hangulatot, hogy visszajártak, azt mondva, hogy olyan filmeket tudnak megnézni, amit a multiplex nem vetít. Bizonyos értelemben tehát tudunk olyant nyújtani, ami a nagyvárosban nem található meg.
A mozi hároméves szülinapján megjelent egy toplista a legnézettebb filmekkel. Akkor a 15 filmből 6 magyar volt. Egy 5. születésnapi toplista hogy nézne ki?
Folyamatosan vezetem ezt a toplistát, és most is ugyanúgy a Kincsem és a Viszkis vezeti. A Kincsem überelhetetlen 4600 nézővel, a Viszkis jön utána 4100 nézővel. Az első négy hely az továbbra is változatlan, következik a Bohém Rapszódia (2700), Jumanji – Vár a dzsungel (1600). Viszont a három évvel ezelőtti toplistához képest feljött az 5. helyre a Valan – Az angyalok völgye (1600). A 11. helyen van a Brazilok, 14. helyen a Valami Amerika 3, most viszont 16. helyre csúszott a Testről és lélekről. Tehát most 5 magyar film van a 15-ös listán.
A kezdeti lendületet követték csalódások? Mit sikerült megvalósítani a korai tervekből?
Ez folyamatosan változó, folyamatosan szerezzük mi is a tapasztalatokat. Most a vírus okozta helyzetek újabb kihívások elé állítanak. De a törekvés az az, hogy minél több olyan rendezvényt szervezzünk, ami bevonzza az embereket. Például ilyen sikeres rendezvény volt a tavalyi évben a dán filmnapok, ami nagy népszerűségnek örvendett. Annyira, hogy az egyhetes vetítések után még több filmet is meg kellett ismételjünk. Vannak bizonyos filmnapok, amik nem működnek, például a francia filmfesztivál, ami országos szintű – de lengyel filmnapokkal is próbálkoztunk. A spanyol az már megint egy népszerűbb volt, a toplistát természetesen a magyar viszi, a román filmnapok megintcsak nem működnek annyira. Tehát ez teljesen változó. Továbbra is törekszünk újabb tematikus összeállításokat is létrehozni, ilyen jellegű rendezvényeket felmutatni. Fontosnak tartjuk a helyi alkotók filmjeit, többnyire dokumentum-, rövid- vagy kísérleti jellegű filmeknek a bemutatását, vagy olyan alkotásokét, aminek helyi vonatkozása van. Például a Valannak többszörösen volt helyi vonatkozása, úgy a helyszínek, mint az alkotók, színészek tekintetében. Ilyenkor természetesen meghívjuk az alkotókat, beszélgetések vannak velük.
Aztán nagyon jól működnek a külön vetítések. Ez azt jelenti hogy iskolákból, óvodákból, akár cégektől megkeresnek, hogy bizonyos filmet délelőtti órákban, amikor amúgy nincsenek vetítések, számukra levetítsünk. Nyitottak vagyunk bármire, voltak pl. zenés filmekkel összekapcsolható koncertek is. Mindig próbálunk új, különleges dolgokat hozni, és ezáltal éltetni a mozit, a mozis élményt visszaadni az embereknek. Hogy ez hogyan alakult az évek során? Mivel évekig nem volt mozi, nem volt igény rá. De ahogy pár emberben megszületett ez a szükséglet, és meglett a mozi, generáltuk is ezt az igényt, és arra törekszünk, hogy folyamatosan tápláljuk: jöjjenek az emberek, és a filmeket moziban nézzék meg, ne otthon, tabletre letöltve, számítógépen vagy legrosszabb esetben telefonon. Ez a legfőbb törekvésünk.
És mit nem sikerült megvalósítani?
Nincs olyan, ami nem sikerült volna. Persze folyamatosan találunk ki új dolgokat, mindig izgat, hogy valami különlegeset hozzunk létre. Például szívesen szerveznék filmzenés koncerteket, amire felkérnénk az élő filmzenei alkotókat, hogy játszák el a saját zenéjüket, a háttérben pedig megfelelő zenékhez a megfelelő képsorok vagy filmjelenetek társulnának. Ebből így egész sorozatot fel lehetne építeni. De ugyanúgy különféle filmes események, filmfesztiválok kitalálása, közreműködés azokban – ezek a vágyak.
Mik a további célok?
Új fesztiválok, most például ennek a női fesztiválnak a megerősítése. Aztán volt már egy előző kezdeményezésünk, azt is jó lenne, ha fesztiválszinten össze lehetne hozni és működtetni. Ez a mobiltelefonnal készített filmek fesztiválja. 2019-ben a rendőrség korrupcióellenes osztálya jött az ötlettel, hogy ebben a témában fiatalokat szólítsunk meg, készítsenek mobiltelefonnal alkotásokat. Akkor beérkezett 10 ilyen filmecske. Például ezt a vonalat lehetne erősíteni, különféle témákban, buzdítani a fiatalokat, hogy ha már ott van kéznél a technika. Ez sokszor nem elég: a filmes látásmód, a műveltség, ami ezzel jár, az elengedhetetlen. De bátorítani őket, mint annak idején Godardék és Truffaut-ék a Cahiers du Cinéma köré szerveződve, amikor azt mondták, hogy úgy használjuk a kamerát mint a töltőtollat, írjunk naplókat, készítsünk filmeket. Valami hasonló jellegűt, mert azért biztosan többen vannak, akik kipróbálnák vagy lenne jó ötletük, amit meg tudnának mutatni így, telefonos applikációkkal filmet készítve. Most ami még a közeljövő, az egy podcast elindítása, beszélgetések filmekről – mert hiányzik ez a filmklubos élmény.
Persze az én személyes vágyam az, hogy én is valamikor kis rövid filmecskét rendezzek, és arról az oldalról is kipróbáljam a filmezést. Ahogy a Kónya Ádám Művelődési Háznál lettem művelődésszervező, nem tudtam részt venni ilyen filmek alkotásában, mivel ez egy kötött állás. De aztán úgy alakult, hogy két évi szabadságomat kivéve fel tudtam szabadulni, hogy tudjak dolgozni a Valan forgatásán. Volt időszak, amikor filmrendezőnek vagy színházrendezőnek készültem. És aztán a színház visszajött pár éve, búvópatakként, egy amatőr társulatnak rendezhettem két előadást, tudtam foglalkozni konkrétan is a színházzal. És ugyanezt szeretném a filmmel is kipróbálni: hogy készíthessek saját filmet.
