Ulrich Seidl filmjeiben az egyén elmagányosodását kutatja, miközben arra is jut ideje, hogy a maga provokatív megközelítésével tükröt tartson korunk társadalmának. Nézőinek felajánlja a látás, illetve a szembenézés kényelmetlen lehetőségeit, hogy ők a szereplőkben találjanak rá saját devianciájuk rég elfeledett képmásaira. Az így megfogalmazott kritika célpontja az önhazugságukban fürdőző osztrák középosztály képviselői mellett a mindenkori néző lesz.
Joe Wright, a kosztümös románcok hű szerelmese az utóbbi évek más műfajokban tett szárnypróbálgatásai után visszatért oda, ahol kezdte, a néző pedig azt hinné, hogy az idő teltével képes lesz a műfajt a kritikusok számára is relevánssá tenni – a Cyrano viszont nem több, mint egy cukormázzal bevont példa arra, hogy Hollywood még mindig odavan a másságért.
Az azonos című dán filmből készült Rohammentő szteroidokkal pumpálja tele a kölcsönzött alaphelyzetet, a bankrabló testvérek mentőautós menekülését a Los Angeles-i utakra tereli át, hogy a fejre húzott harisnyák helyét golyóálló maszkok, kocsizó kamerák, levegőben piruettező drónok és beazonosíthatatlan szemszögek vegyék át.
„I’m from the future. You should go to China” – hangzik el A jövő gyilkosa (Looper, 2012) című filmben. Tekintve, hogy Kína a világ legnagyobb filmpiaca, és nagyban befolyásolja a nemzetközi filmek által termelt profitot, ez a mondat nemcsak a film főszereplőjének szemszögéből, hanem a hollywoodi filmstúdiókéból is jó tanácsként értelmezhető, amit utóbbiak készségesen meg is fogadnak.
A Pig előzetese, amelyben a véres, meggyötört arcú Nicolas Cage ellopott malaca nyomába szegődik, bosszúfilmet ígér, de az első nagyjátékfilmjét jegyző Michael Sarnoski valami egészen mással rukkol elő. Leszámolástörténet helyett súlyos traumafeldolgozást kapunk, a remélt akciójelenetek helyét pedig elragadó lírai betétek veszik át. Ezúttal Cage lesz az, aki a pofonokat kapja, hol ellenfelétől, hol pedig elhunyt feleségének szorongató hiányától – és ez utóbbi az, amelyiktől sokadszorra is a földre kerül.
Bemutatás előtt áll Csibi László legújabb dokumentumfilmje, a Szocializmus hátsó bejárata, amely az 1965-1989 közötti romániai magyar sajtó és média helyzetét vizsgálja. A rendezőt erről és korábbi filmjeiről is kérdeztük.
