„Bányászvárosi pszichothrillert” forgatnak jövő év elején Erdélyben „Bányászvárosi pszichothrillert” forgatnak jövő év elején Erdélyben

„Bányászvárosi pszichothrillert” forgatnak jövő év elején Erdélyben

Az elsőfilmes Bagota Béla Valan című filmjének forgatása Balánbányán, Sepsiszentgyörgyön, Brassóban, valamint Budapesten fog zajlani.

A Valan egy erdélyi bányavárosban játszódó lélektani krimi, melyben a harmincas főszereplő a múlt démonaival küzdve, huszonkét évvel ezelőtt nyomtalanul eltűnt húga ügyében nyomoz – közölte a filmalap.

A forgatás februárban kezdődik. A főszerepet Krisztik Csaba kapta, aki nemrég elnyerte a a magyar nyelven játszó színművészek rangos szakmai elismerését, a Kaszás Attila-díjat. A női főszereplő kiválasztása még folyamatban van. Az operatőr Garas Dániel (Mázli, Moszkva tér, Szezon), a zeneszerző Márkos Albert (Taxidermia, Utolsó idők, Mancs, Zero) lesz. A film Kántor László producer vezetésével a Mátrix Film gyártásában készül.

A pszichothrillernek 292 millió forintos támogatást ítélt meg a filmalap.

Bagota Béla a Tiszta kézzel című filmmel diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Grunwalsky Ferenc és Kende János osztályában. A diplomafilm Podmaniczky Szilárd C-dúr című novellája nyomán készült, a főbb szerepeket Keresztes Tamás, Rezes Judit és Törőcsik Franciska játszotta.

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Csongor és Tünde

    Színes animációs film, fantasy, romantikus, 82 perc, 2025

    Rendező: Máli Csaba, Pálfi Zsolt

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

  • Paradise

    Színes akciófilm, sci-fi, tévésorozat, thriller, 2025

    Rendező: Glenn Ficarra, John Requa, Hanelle M. Culpepper, Gandja Monteiro

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?