Sötét, sokkoló thrillert ígér Bagota Béla első nagyjátékfilmjében, amelynek a forgatását február közepén kezdték el Balánbányán. Pont mint egy skandináv krimi: havas, misztikus. Vagy mint a transzszilván krimi: szintén havas és még inkább misztikus.
„Na, akkor még egy-egy ugyanilyet? – Legyen szíves...!” – int oda a pultos nőnek egy hatvanas férfi a hideg és rideg kocsmában. Akárcsak ő maga, asztaltársasága is kabátban üldögél a fél deci mellett, de a szomszédos asztaloknál várakozó vendégek is éppen csak finoman kigombolkoztak. Pedig most melegedőnek hívják a balánbányai római katolikus templommal szemközti cementpadlós-linóleumszőnyeges bárt, amelyben két jelenet közötti szünetben pihenhetnek az Egyes-kő lábánál elnyúló bányavárosban forgatott film vallásos híveit alakító helyi statisztái. Odakint, a mínusz 10 fokban éppen fahrtsíneket építenek a műszaki stáb tagjai, mások állványokat emelnek át az útszéli hótorlasz fölött, a templom kerítése mellett betlehemes jelmezbe öltözött kisiskolások gyakorolják az éneket, a másik sarkon két színésszel egyeztet a rendező.
– Tudjátok, mennyi idő egy ilyen filmet megcsinálni? – zavarja meg a melegedő ablakán kifelé bámészkodó társait az aktuális kört fizető férfi. – Megkérdeztem, azt mondták, még egy év. De kell is ennyi biztosan, megfigyeltem, nagyon alapos a rendező: volt a rendőrök között egy szóváltás, ami nem tetszett neki, és már mondta is, hogy újra az egészet.
– Azok nem igazi rendőrök voltak, te! Hanem színészek – oktatja ki kollégája, de mint a reakcióból kiderül, fölöslegesen: tudja jól a másik is. Nekik mára lejárt a munka, és mint mondják, nem is volt nehéz. „Az üdőnkből kitelik, szívesen jövünk. Meg hát a városunkat mutassa meg, hogy élünk, meg hogy bányaváros, mikortól működött, egészen a béfejezésig...”
– Neeeem, nem, nem erről szól! Egy leánykáról szól, amelyik el van veszve, s odale kerestük az ötös aknánál. Tudom, mert ez nekem már a harmadik napom” – szólal meg egy harmadik, fiatalabb statiszta.
– De osztán megkapják-e?
– A végin még többen el lesznek tűnve!
Borzongó Balánbánya
Hogy valami titokzatos film készül a fenyőerdők által szorosan övezett felfüstölt falú tömbházak árnyékában, azt már mindenki tudja Hargita megye talán legelmaradottabb városának lakói közül. Ötödik napja tartózkodik itt a mintegy hetventagú stáb, amelynek munkáját kíváncsi tekintetek kísérik reggeltől estig. Meg tengernyi türelem: az egyes jelenetekhez szükséges forgalomlezárás ugyanis olykor azt jelenti, hogy a várost átszelő egyetlen út akár 2-3 órán keresztül használhatatlanná válik az autósok számára.
„Szerencsére maximálisan segítőkész mindenki, eddig semmilyen problémánk nem volt” – magyarázza Kántor László, akinek már a rendőrautóból integetnek a járőrök, vagy köszön a tűzoltótól a polgármesterig mindenki. A film producere amúgy sem ismeretlen Balánbányán: 1996-ban itt forgatta rendezői diplomafilmjét, Az álombányát többek között Maia Morgensternnel, a település hangulata pedig annyira megtetszett neki, hogy amikor tavaly megtudta, milyen forgatókönyvön dolgozik az elsőfilmes Bagota Béla, rögtön ajánlotta is neki mint potenciális helyszínt. „Ez a magas hegyek közé ékelt zárt völgy, ahol a tömbházak mögött közvetlenül kezdődnek a fenyőerdők, látványban rengeteget hozzáad ehhez a titkokkal teli thrillerhez” – érvel Kántor, miért bizonyult jó választásnak a kis bányaváros, amely azonban nem beazonosítható a filmben, még a neve is fiktív: Valan. Jelenetek egyébként nemcsak itt forognak: az április közepéig tartó filmezés Sepsiszentgyörgyön, Brassóban, majd Budapesten folytatódik.
„Ez a film a skandináv krimik nyomvonalán haladó sötét thriller. De mivel nem az északi nagy fehérségben, hanem az erdélyi hóban játszódik, akár transzszilván thrillernek is nevezhetjük ezentúl” – teremt viccesen új műfajt Bagota filmjének Kántor.
A történet szerint a romániai forradalom káoszában egy 13 éves kislány nyomtalanul eltűnik Valanból, a hólepte erdélyi bányavárosból. Huszonkét évvel később az eltűnt lány bátyja, Péter (Krisztik Csaba) rendőrként nyomoz gyerekkereskedelmi ügyekben Brassóban. Amikor egy veszélyes bevetés után megtudja, hogy szülővárosa környékén egy holttestre bukkantak, felmerül benne, hogy a húgát találták meg. Péter hosszú idő után visszatér Valanba, ahol szembe kell néznie a gyerekkora óta kísértő múlt árnyaival. A mindentől elzárt helyen, a hegyek között az emlékei mellett egy kegyetlen gyilkosság is kirajzolódik.
Saját magát pörgető történet
„A havas terep nekem első perctől be volt kattanva, viszont egy teljesen lokalizálatlan helyen, valahol Magyarországon. Inkább a misztikum miatt, azt gondolom – meséli Bagota Béla. – Szeretem a skandináv motívumokat és a havat, a Valan egyik központi motívuma pedig egy hóangyal, ami köré szervesen felépül a történet. A tájon kívül ez a kulcsmotívum fontos volt, és Kántor Lacival arra jöttünk rá, hogy a kiszámíthatatlan magyarországi hóhelyzet miatt ez ott nem tudna működni, ezért elkezdtünk itteni helyszínen gondolkodni. Több várost megnéztünk Baróttól kezdve Szentkeresztbányán keresztül, és amikor megérkeztünk ide, egyből tudtam, hogy itt kell forgatnunk. Már kapcsoltam is a jeleneteket a különböző helyekhez.” [A rendezővel bővebben ebben az interjúban beszéltünk a filmről - szerk.]
A történet pedig ettől kezdve önállóan kezdett élni: „áthajlítottuk a sztorit, szinte azonnal megvolt, hogy ki erdélyi magyar szereplő, ki vegyes házasságból származó szereplő, és ki román karakter”. A film 30 százaléka ugyanis románul forog, és mint Bagota mondja, ez sok mindent átszínez a történetben, ami karakterisztikailag meg térben jobban érvényesül ezen a településen.
A skandináv krimik sajátossága, miszerint a szereplők alapos jellemrajza mellett a társadalompolitikai kérdésekkel tálalt környezetrajz is fontos szerepet kap, a Valanra is jellemző. Ezen a helyszínen ráadásul az olyan kérdésfelvetések is jobban érvényesülnek, mint hogy a statisztikák szerint Románia a gyerekkereskedelem szempontjából az európai top 5-ben foglal helyet.
„A Valan azokra a gyerekekre, fiatalkorúakra fókuszál, akik egyik pillanatról a másikra nyomtalanul eltűnnek. Lehet, hogy találkozunk a fényképükkel a hírekben, a tejesdobozokon, vagy a statisztikákban, de lehet, hogy még ennyit sem tudunk róluk. Sóhajtunk egy nagyot a rettenes szörnyűségen, majd megpróbáljuk elfordítani a fejünket és menni tovább, de ezek a gyerekek attól még ott vannak valahol – valahol a sötétben. A Valanban Péter ebből a sötétből próbálja kimenteni a gyerekeket, miközben ő maga is majdnem elveszik benne” – mondja Bagota, miközben az egyik forgatási helyszínről a sminkszoba felé rohan. Minden apró részletet követ, a szereplők egy-egy hajtincse vagy anyajegye részletkérdésnek tűnhet ugyan, de fontos a filmben. Viszont ahogy a stábtagokkal egyeztet, egyből kiderül, profi csapattal dolgozik és maximálisan megbízik szakértelmükben – valószínűleg azért is, mert ugyan Bagotának ez az első saját rendezésű filmje, korábban már számos produkcióban dolgozott együtt ezekkel az emberekkel.
Ettől függetlenül, mint bevallja, „nagyon izgulok, de attól, hogy az alapokat jól letettük Garas Dani operatőrrel, Kántor Lacival, Damokos Csaba látványtervezővel, valamint a színészekkel és a stábbal, már van bennem egy nyugalom. Ugyanakkor izgulok is, mert bármikor bekavarhat bármi.”
Az épület előtt rágyújt egy cigire, de ezalatt is szervez, pörög – nem a lazító füstölés percei ezek. Aztán hozzáteszi: „Alapvetően olyan film készül el, ami remélem, hogy nem lesz teljesen rideg. Minimális szinten, pont ahol kell, van kézzelfogható kibillenés a merev thriller koncepcióból, azért, hogy ne azt érezze az ember: baltával van szétverve a tarkója, hanem legyen életszerű.”
Ezen mit kellett dolgozni?
Közben besötétedett, az új jelenethelyszínként szolgáló diszkóban kisminkelt, belőtt frizurájú fiatalok várakoznak a nagy kanapékon. Körülöttük sürgés-forgás, a technikusok még egy-egy fényt szerelnek be, letakarnak néhány reklámot a bárpult mellett, a helyiség előtt kaszkadőr instruálja az egyik színészt, hogyan essen rá az X5-ös szélvédőjére. „Ez jó lesz így, Mackó?” – kiált valaki a sötétben, és érkezik is a jóváhagyás: Damokos Csaba látványtervező dönt mindenről, amit a kamera lát.
„Az a jó díszlet, ami fel sem tűnik a nézőnek. Vagy amikor megkérdezik tőled: Ezen meg mit kellett dolgoznod? Hiszen ez ilyen” – mondja a sepsiszentgyörgyi dizájner, belsőépítész, aki szintén nem először alkot Balánbányán: ő is együtt dolgozott Kántorral ’96-ban. Láthatóan élvezi a munkáját, a kihívásokat – például megoldást kellett találnia a felújított helyi iskola „visszaöregítésére”, barakkot építeni a hegyen, méteres hóban, vagy beszereznie az egyik jelenethez egy 30 éves korabeli autóbuszt. „Itt nincs olyan, hogy lehetetlen. Jó csapat kell, és bármit meg lehet csinálni” – mondja büszkén.
Hirtelen csendre intenek mindenkit, vége a készülődésnek. „Figyelem, felvétel... kész... hang forog... és tessék!” – hallatszik a walkie-talkien a rendezőasszisztens hangja, és Valanban újból elkezdődik a misztikus szálak kibogozása.
