Javában zajlik a Szeretföld és A másik érintése rendezője új filmjének a forgatása, az egyik helyszín Kolozsvár volt.
Koradélután érkeztem a számomra oly ismerős helyszínre, a Kolozsvári Állami Magyar Színház udvarára, konkrétabban a Szamos-parti felére, ahol már javában folyt Buvári Tamás legújabb, Föld és vas című nagyjátékfilmjének a forgatása. Lassan két éve dolgozom a színháznál jegyszedőként, így nehéz volt hozzászoktatni magam a gondolathoz, hogy ezúttal a jól begyakorolt „Jó estét kívánok!”, „Jó szórakozást kívánok!” (és ezek román változatainak) már-már gépies ismétlésén kívül más feladatom lesz. Ezúttal ugyanis forgatási beszámolót készíteni mentem, bimbódzóban lévő filmes újságírói karrierem során először. Tapasztalatlanságomat nem sikerült sokáig rejtegetnem: érkezésem után nem sokkal máris azzal sikerült megörvendeztetnem Lovasi Zoltán operatőrt, hogy kis híján beleálltam a képbe. „Épp a képhatáron voltál” – mondta elnéző mosollyal, én pedig kissé sután, de annál megkönnyebbültebben mosolyogtam vissza. Örültem, hogy mégsem lógtam bele, és onnantól kezdve nagyon figyeltem, hogy hová állok.

A veszprémi Szeretfilm Stúdiónál készülő, a forgatás idején még Anyaföld munkacímen futó Föld és vas egy megtörtént eseményekből inspirálódó történelmi dráma, amelynek cselekménye három különböző időben és helyszínen fut, és fő témája a szülőföld elhagyása. Az egyik cselekményszál – amely a rendező feleségének, Turós-Máté Kingának a családi történetén alapszik – egy kolozsvári magyar család Magyarországra való kitelepedését meséli el. A Szamos-parton felvett jelenetben a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Trill Zsolt által alakított fényképész, Zoltán, valamint felesége, Anna, akit a kolozsvári színház színésznője és a Shoshin Színházi Egyesület alapító tagja, Györgyjakab Enikő alakít, épp a kiszökést tárgyalják a család barátjával, Leventével, akit a szintén kolozsvári Váróterem Projekt színésze, Imecs-Magdó Levente játszik.
A rendező, aki egy eldugott helyről figyeli a jelenetet, nem először dolgozik együtt Trill Zsolttal, a kárpátaljai színész többek közt Buvári legutóbbi, A másik érintése című filmjében is feltűnik, melynek főszereplője az ugyancsak erdélyi, csíkszeredai Orbán Levente. A jelenetet, amelyben Zoltán és Levente cigarettáznak, hol a Szamos túlpartjáról érkező autózaj, hol a felhők mögül a film szempontjából épp rosszkor előbúvó nap fénye miatt többször is újra kell venni, és a felvételek ismétlésével a két színésznek egyre kevésbé esik jól rágyújtani. Közben én is kapok egy kis füstöt, mert a hangmérnök megkér, hogy fogjam meg egy pillanatra a cigijét – de egyáltalán nem bánom, örülök, hogy hasznossá tehetem magam.

A jelenet felvétele és a cigaretták letétele után sikerül elkapnom Imecs-Magdó Leventét, akinek filmbeli karakterét szintén Leventének hívják. „Kérdezte Tamás, hogy zavarna-e, ha a filmben is Leventének hívnának, és mondtam, hogy nem” – nyilatkozik könnyedén, mosolyogva. Az ő karaktere a román és magyar, de a tág értelemben vett balkáni filmekből és életből is jól ismert ügyeskedőé, aki elintézi Zoltán családja számára az illegális határátkelést. „Amolyan – helyi kifejezéssel élve – descurcăreț típus, aki bárhol boldogul, a jég hátán is megél. Meg tudja oldani a helyzeteket, amelyeket a rendszer folyamatosan akadályként támaszt eléjük” – foglalja össze Levente karaktere lényegét.

A színház udvarán felvett jeleneteknél már az egész stáb fáradt kissé, ami nem csoda, tekintve, hogy hajnali fél hatkor kezdték a forgatást a Kolozsvártól nem messze található Tárnica-tó gátjánál – itt vették fel a zöldhatáron való átszökés jeleneteit. A fáradtság dacára azonban mindenki kitartóan és fegyelmezetten dolgozott, sőt, a hangulat is remeknek bizonyult, még az én képbe belelógós bakimon is mindenki jót nevetett. A vidám, oldott és közvetlen légkörnek egyébként több oka is van. Egyik közülük a jókedvű és dinamikus Trill Zsolt, aki Zoltán szerepén kívül a hangulatfelelősét is magára vállalta. Az otthonosság érzését fokozza az is, hogy nem csak a színészek, de a tizenegy-tizenkét emberből álló stáb tagjai közt is akadnak ismerős, kolozsvári arcok. A csapat viszont nem csak a kis létszám miatt nevezhető családiasnak, ugyanis a film rendezőasszisztense, kellékese és sminkese egy személyben Buvári Tamás egyik lánya, Buvári Lilla színésznő. Zoltán és Anna gyerekeit pedig a rendező kisebbik fia, Csege és egy osztálytársa játsszák. Jól összeszokott csapatról van tehát szó, ami meg is látszik a közös munkán: minden gördülékenyen halad, még az idővel is sikerül takarékoskodni, így a stáb magyarországi része örömmel veszi tudomásul, hogy még belefér egy kávé a hosszú hazaút előtt.

Györgyjakab Enikőt a forgatás befejeztével az általa alakított szerepről, annak megformálásáról és a közös munkáról kérdeztem. „Anna a ma forgatott jelenetben szembesül azzal, hogy a kivándorláshoz szükséges papírokat nem fogadták el. Most merül fel lehetőségként, hogy illegálisan keljenek át a határon, a gyerekeikkel együtt. A jelenetben sok feszültség van. A színészi játékban kevés volt az előre tervezett elem, szinte minden a helyszínen, improvizatív módon alakult ki a partnerek játékából és a Tamástól kapott instrukciókból kiindulva.” Arról, hogy milyen érzés ismerős terepen dolgozni, így nyilatkozik: „Itt, a színház udvarán forgatni nagyon jó érzés volt. Mivel most a színházban nyári szünet miatt nincsen tevékenység, kicsit olyan köztes állapotot szült: a színházba is jöttem, és nem is. Izgalmas volt. Ezeket a tereket régóta járom be, otthonosan mozgok bennük.”
Két beszélgetés közt megint csak örülök, hogy hasznossá tehetem magam: elkészítem a stábfotót Tamás telefonjával. Az operatőr beállítja a telefon kamerájának szögét, én pedig megnyomom a gombot.

A Kolozsvári Rádió egyik riporterével közösen ostromoljuk a színészeket – ő jobbról, én balról, majd a következőnél cserélünk. Trill Zsolt, aki korábban már forgatott Erdélyben –például a Dolina című Bodor Ádám-adaptációt – elmondja, hogy bár nem ismerte ezelőtt a kolozsvári színészeket, a velük való közös munka „szuper volt”, és csak ráerősített a korábbi tapasztalatára, miszerint „az egész közeg fantasztikus.” A Buvári Tamással való közös munkáról pedig így nyilatkozott: „Azért szeretek vele dolgozni, mert soha nincs nagyon keményen lefixálva minden dolog, hanem amikor kimegyünk a forgatásra, ott dől el egy csomó minden. Ő nagyon rugalmas, meghallgatja a véleményt, és ha az belefér az ő koncepciójába, akkor abszolút elfogadja, és én ezt nagyon tisztelem benne.”
A stáb fegyelmezettségének és a gördülékeny munkának köszönhetően délután ötkor már sikerül is befejezni a forgatás kolozsvári részét. Pakolnak, és közben tanakodnak, hogy hol fogyasszák el azt a jól megérdemelt kávét. Én gyorsan megkérdezem még Buvári Tamást, hogy mikorra várható a Föld és vas premierje. A jövő év második felében – hangzik a válasz. Ezzel el is köszönök, majd lassan a Szeretfilm stúdió stábja is elvándorol a Szamos-parti forgatási helyszínről.