Buvári Tamás: „A remény hal meg közvetlen előttünk” Buvári Tamás: „A remény hal meg közvetlen előttünk”

„A remény hal meg közvetlen előttünk”

Interjú Buvári Tamás filmkészítővel

A Szeretföld és a Magdolna függetlenfilmes író-rendezőjével új alkotása, A másik érintése kapcsán beszélgettünk.

Kezdjük a legfrissebb filmeddel. A másik érintését éppen nemrég mutatták be a Magyar Mozgókép Fesztiválon. Milyen volt a fogadtatása „hazatérőként” (hiszen számos balatoni helyszín felbukkan benne)?

Szerencsés helyzetben vagyunk, mivel a stúdiónk veszprémi, így ezen a fesztiválon mindig nagy az érdeklődés a filmjeink iránt. Most is teltház volt. A nézők nagyrésze az utolsó pillanatban érkezett, így tömegjelenet alakult ki, mintha mindenki be akart volna jutni, úgy tűnt, ami megalapozta a hangulatot. Ez az első vetítés volt nézők előtt, de még izgulni sem volt időm az előbbiek miatt. Már az elejétől kezdve, és végig a 90 percen keresztül feszült csend volt, figyelem, úgy éreztem, jó értelemben letaglózta az embereket. Többeknek okozott katarzist, mint mondták, és láttam is. A helyieken kívül sokan voltak a Pestről érkező nézők, szakmabeliek, kritikusok, és tőlük is jó visszajelzéseket kaptunk, úgyhogy egyelőre boldogok vagyunk, boldog volt az egész alkotói stáb. Komoly leveleket is kaptam, amiben azt írják, hogy megérintette őket ez a családi dráma, sokan találtak benne olyan részleteket, amelyek az ő életükre is vonatkoznak.

Miért éppen az erdélyi Orbán Leventét választottad a film főszerepére? Hogyan állt össze az egészen „eklektikus” szereplőgárda, a más filmesek által keveset használt karakteres arcoktól, táncosokon keresztül sok évtizedes veteránokig?

Általában eklektikus a szereplőgárda a filmjeinkben. Nem feltétlen az határozza meg, hogy kit választok, hogy színész legyen mindenképpen. Nyilván a színészi játéknak egyenletesnek, egy stílusúnak kell lennie. A civil nem lehet nagyon civil, át kell éreznie a karaktert, a színésznek pedig érzékenyen, finoman kell játszania, főképp, amikor együtt vannak jeleneteik. Nagy kihívás a színészvezetés ilyenkor, és van, amikor sikerül is. Szeretek együtt dolgozni olyan színészekkel, akikkel már több filmben forgattam – Nagy Zsolt, Trill Zsolt, Danis Lídia, Trokán Anna, Nagy Katica. Emellett új inspirációkat is keresek, így került a filmbe Levente, Kálid Artúr vagy Epres Attila, velük is szerettem volna már együtt dolgozni, még ha röviden is. Fontos említenem, hogy a feleségem, Turós-Máté Kinga táncművész, és a gyerekeim is szerepelnek a filmben, Leventével kapcsolatban pedig azt tudom mondani, ki szerettem volna próbálni, hogy más karaktert játsszon, mint amilyeneket szokott – itt egy értelmiségi, orvos, visszafogott, inkább introvertált férfit alakít. Szerintem ezért is érdekelte a szerep, izgalmas volt a közös munka, és erős lett a végeredmény. 

A másik érintése korántsem egy nyilvánvaló műfajú film, hiszen keveredik benne a disztópia, a családi dráma, helyenként szürrealista, kísérleti jegyeket is hordoz magán. Mennyire volt tudatos ez a „műfajközöttiség”?

Szerzői filmnek gondolom, a fenti műfaji jegyekkel. Legerősebb benne a dráma és a disztópia. Az eredeti sci-fi forgatókönyvet – amit a Filmalap kb. nyolc éve nem támogatott – úgy írtam át, hogy a dráma erősödjön fel benne, illetve a disztópián belül is a jelen idejű családi történetszálra koncentráljunk. Egyrészt tudtam, hogy a megvalósíthatóság miatt szűkíteni kell, mintegy kamaradarabbá tenni a szereplői kört, másrészt igazán úgy tudunk mélyre menni – gondoltam – ha nagyon a főszereplőkkel vagyunk és épp hogy csak érzékeljük a külvilágot, legyen az a jelen vagy a flashbackekben megjelenő múlt. Épp az a jó a szerzői filmben, hogy nem kell konkrét műfaji szabályokat követni, hanem a belülről jónak gondolt történetmesélés magad által fontos építőkockáit kell izgalmasan egymásra rakosgatnod. Amibe beleférhetnek így aztán bizonyos zsánerekre jellemző formanyelvi megoldások. Akció, álom, félelemteremtés, ijesztés, titok, apránként csepegtetett válaszok, amik a néző érdeklődését, izgalmát fenntartják. 

A te alkotói világodra amúgy is jellemző a mindenféle műfajban és médiumban való alkotás, hiszen van olyan történeted, ami filmterv is volt már, forgatókönyv is, aztán végül regény lett belőle. Mikor dől el számodra, hogy egy-egy sztori milyen formát kap végül?

Alapvetően filmes érdeklődésem van, úgy szeretek alkotni, ha lehet. Amikor az említett sci-fi terv dugába dőlt, akkor a forgatókönyvet, mint a jövőben játszódó részt, és anyai nagyapám életrajzát két további generációval lazán összekötöttem, és írtam belőle egy kétrészes családregényt. Nagyapa, apa, elbeszélő, elbeszélő fia. Ebből lett aztán A másik érintése forgatókönyve, az elbeszélő és a fia történetéből, amelynek lényeges elemei az apa-fiú kapcsolat, a férfi és a nő szerelme, a fogantatás nehézségei, illetve a kialakuló érintésképtelenség, amelynek okai valójában belső, lelki eredetűek. Amikor low- vagy no budget kategóriában kénytelen gondolkodni az alkotó, valahogy szűkíti a teret, az időt, egyhelyszínes, egyidőben játszódó, valamilyen dramaturgiai szabályt állít fel magának, amihez igazodni tud, és azon belül akarja a leghatásosabb eredményt elérni. Erős képalkotással, mint a Saul, nagyon jó dialógokkal és helyzettel, mint az Ernelláék, nyomasztó hangulattal, témával, mint a Rengeteg 2. Na, most itt nálam ez nem annyira volt érvényes, mert több helyszín és idő volt, maximum az volt a szabály, hogy a jelenben egy road movie-ban vagyunk, nagyjából, apa-fiú dialógokkal, illetve vannak a visszaemlékezések, ezeket kellett aztán ízlésesen, pont a kívánt mértékben keverni, szép lassan csöpögtetve az információt. Ezen keretek még kezelhetőek voltak, színészvezetésben, maszkban, jelmezben, hiszen azért a filmidőben eléggé összevissza kellett forgatnunk, például épp az alacsony költségvetés miatt.

Miben segít a rövidfilmes és dokumentumfilmes háttered egy nagyjátékfilm elkészítésénél? Mennyire nehéz átlendülni dokfilmességből játékfilmességbe? Van egyáltalán ilyen számodra?

Sajnos a dokumentumfilmes kifejezés téves, a sajtó hibásan írta le ezt valamikor, életemben egy rendes doksit nem készítettem, csak egyszer egy kísérletit Ima címmel, amiben lassított arcközelik szerepeltek, amelyeket a 2002-es kárpátaljai árvíz során vettem fel sajátkezűleg – végre ezt is tisztázhatom például Almási Tamás, Varga Ágota vagy Lakatos Robi előtt tisztelegve. A 2000-es évek Inforg stúdiójában egy televíziófilmet, egy játékfilmet, és négy kisjátékfilmet rendeztem, ezt megelőzően pedig az Életbevágó című televíziófilm volt az elsőfilmem, ami még nem az Inforgban készült. A pontosság kedvéért a Projekció című játékfilm végül dobozban maradt, mert nem volt pénzünk elkészíteni a 35mm-es kópiát, ami akkor még a moziforgalmazáshoz kellett. Parádés szereposztása volt a filmnek: Danis Lídia, Pető Kata, László Zsolt, Znamenák István, Seress Zoltán, Rába Roland, Horváth Lajos Ottó – és még sokan mások.

A kérdésre visszatérve: azt tudom mondani, hogy mi annak idején az Inforgban halálosan komolyan vettük a kisjátékfilmek készítését. Úgy dolgoztunk rajta, mintha nagyjátékfilmet készítenénk. Olyan gondossággal, szereplőgárdával, képi és hangi igényességgel. Többször celluloidra forgatva, vagy amikor bejött a HD technika, a végső kópiát 35mm-re felnagyítva. Elképesztő munkát végzett a producerünk, Muhi András, számos fontos alkotó készített ott filmeket professzionális hozzáállással és végeredménnyel. Innen talán a gondosság, figyelem, ami a mai napig áthat a filmkészítésben: mint egy saját gyerekhez, úgy állok a filmekhez, miközben nem sajátítom ki őket, mert mindig is azt gondoltam, hogy filmjeink az alkotótársaimmal közös gyerekek. Még sosem írtam ki egy főcímre vagy plakátra sem, hogy „BT filmje”. Egyébként lehet, hogy ennél azért egoistábbnak kell lennie egy filmrendezőnek, ha sikert akar elérni, de én akkor sem leszek az.

A másik érintése, a Magdolna című filmjeid, de még előtte a Szeretföld is jórészt közösségi finanszírozásból készültek. Miben látod az előnyét ennek a mára egyre inkább elérhetővé váló megoldásnak? Mennyiben adták meg számodra, a stáb számára az alkotói szabadságot, vagy éppen helyezett rátok nyomást?

Az „elérhetővé váló”-t lehetne másképp is fogalmazni, de ami a lényeg: amennyiben a rendezőnek, aki mindenképp meg szeretne csinálni egy filmet, van produceri vénája, és/vagy meg tud győzni kollégákat, hogy mindenkinek szívügyévé váljon a filmben részt venni, úgy nagyon jó hangulatú tud lenni ez a fajta filmkészítés. De az anyagiak miatti stressz azért ott van a háttérben. Általában több etapban szoktuk leforgatni a filmeket, egyrészt a kollégákat így könnyebb rávenni, hogy pár napokra jöjjenek el dolgozni kisebb honoráriumért, de még a kisebb honor előteremtése is hosszabb időt vesz igénybe, ezért a több etap. Mivel egy filmnek több fontos alkotója van, sokat kell egyeztetni, előkészíteni, tartalmi kérdésekbe pedig sok mindenkit be szoktam vonni amúgy is. Mostanában hiányzik az összefogás a filmes szakmában, mindenki a saját szempontjait próbálja érvényesíteni, miközben fontos lenne valahogy azt is elérni, hogy minden alkotói oldalnak legyen egy függetlenfilmes, low budget kreditje, vállalása a magyar film védelmében. Nekem szerencsém volt eddig, mert van pofám könyörögni, de amint a kérdésben is benne, van, egyre többen készítünk ezen a módon filmeket, így talán össze lehetne hangolni az erőket is. Az alkotói szabadság rendben van, azt én alapnak gondolom, nem volt rossz tapasztalatom más producerekkel való munkákkal. Az NFI-nél egy forgatókönyvfejlesztésben vettem részt eddig, korrekt munka volt, minden észrevétel a könyv előnyére vált, úgy éreztem, hogy azt erősítette.

A Szeretföldben mintha csak megérezted volna a mostani háborús hangulatot. Mennyiben érzed aktuálisabbnak ma, mint 6 évvel ezelőtt?

Épp ma került elém a 2002-es Posztkatona című filmünk leírása. Az a film is háborúellenes film volt, és ugyanúgy aktuális ma, mint akkor volt. Az ukrán háború már 2014-ben elkezdődött, most a helyzet fokozódott. Nagyon szomorú, ami történik. A Szeretföldben menekültek érkeznek Ukrajnából – igen, megéreztünk valamit. Sajnos a mostani, érintéssel kapcsolatos mozi is szinte forgott már, amikor kialakult a covid – ha nem is épp ugyanaz a téma, de azért vannak átfedések. Néha sajnos egyik utolsóként filmezek le helyszíneket, 2000 végén forgattunk a World Trade Centernél New Yorkban, 2002-ben pedig Erdélyben Bözödújfalu templomát, ami azóta szintén összedőlt. Szóval vannak valahogy megérzéseim, én is ezt gondolom. A témaválasztást illetően pedig nagyon érdekel a családok működése és a háború következményeiből, tehát a testi lelki összeomlásból való kilábalás – amennyiben ez lehetséges.

Nehezebb, vagy éppen könnyebb „vidéki” filmkészítőnek lenni Magyarországon? Gondolok itt arra, hogy talán jobban „kiesel a pixisből”, ha nem vagy folyton a fővárosban, de talán azzal, hogy nem vagy része egyik szekértábornak sem, illetve hogy olyan helyszíneket, színészeket is észreveszel, amelyek elkerülhetik a budapesti alkotók figyelmét, akár még előnyben is lehetsz.

A tapasztalatom szerint itt szép lehetsz, de okos nem. A szekértáboros felvetésnek pedig egyetlen rendkívüli előnye van, hogy akár Magyar Mozgókép Közalapítványnak, akár Nemzeti Filmintézetnek hívják a pénzosztó szervet, te nem kapsz pénzt. Vagyis hát én. Ami nem teljesen igaz, mert többször, több pályázaton nyertünk kisebb támogatásokat, de egy rendes költségvetésű játékfilmet még soha nem sikerült készítenem. Legutóbb a Pajtás sétahajó balatoni katasztrófájáról szóló forgatókönyvünk előkészítését nem támogatta a bizottság. Legalább a témafelvetést elértük, és a forgatókönyvfejlesztés remek munka volt: vérzik a szívem, ugyanakkor remélem, hogy egy, az anyagi források előteremtésében ügyesebb kollégának valamikor majd eszébe jut feldolgozni a témát, mert megérdemelné a közönség.

Igen, ez a téma is itt hevert előttünk a balatonfüredi partoknál. És tényleg nagy ajándék, hogy ilyen tájban, a Bakonyban élhetek, itt alkothatok, valóban sok a helyhez köthető történet, érdekes, izgalmas a környezet. A környéken nagyszerű alkotótársakra, barátokra találtam, tehetséges színészek, zenészek, írók, költők, táncművészek, koreográfusok, rendezők társaságában dolgozhatunk, vagy éppen figyelhetem meg a munkáikat. Szoros kapcsolatom van a fővárosban élő filmesek közül néhány kollégával, beszélgetünk, együttműködünk, és új szakmai kapcsolatok is alakulnak. Egyszóval igen, itt vidéken alapvetően nyugodtabb mederben folyik az életem minden tekintetben, ugyanakkor szép és izgalmas feladatokat kapok vagy tűzök ki magam elé. Azt szoktam mondani, hogy a remény hal meg közvetlen előttünk.

Mennyire foglakoztatnak az újabb médiumok? Forgatnál-e filmet például mobiltelefonnal vagy VR-ban?

Nem igazán, de nem zárom ki. Van egy filmtervem a veszprémi középiskolás korosztállyal, az ők városban való éjszakai létezésükkel, azt mondjuk lehetne telefonnal forgatni – a fiatalok bevonásával, mondjuk egy filmes workshop alkalmából. A bevonást úgy értem, hogy nem csak szereplői, hanem alkotói is lehetnének a filmnek: rendezők, operatőrök. Azért érzek némi ellentmondást ebben, mert fényképezni mégiscsak meg kell tanulnia annak, aki filmet szeretne készíteni. Ne legyen már mindegy, hogy hogyan néz ki egy mozi. Ezen viszont lehetne dolgozni, a filmes workshopok iránt szerintem van nyitottság a fiatalok körében, magam is tartottam már néhány foglalkozást. Végeredményben azért ez is pénzkérdés. Önerőből nem futja mindenre.

Mennyire szoktál foglalkozni a filmjeid utóéletével (fesztiválok, szemlék, stb)? Vagy inkább rögtön a következő felé fordulsz, amint dobozban az aktuális? És egyúttal: mi a következő projekted? Vagy most, egy frissen befejezett filmmel a hátad mögött, egy ideig a jól megérdemelt pihenés következik?

Természetesen foglalkozom a nézőhöz juttatással, hiszen azért készítjük a filmet, hogy megnézzék. Nemsokára lesz a filmnek egy lengyelországi bemutatója – ezért köszönet illeti a Filmunió munkatársait –, ezenkívül más fesztiválok is hívták, úgy tudom, a Filmtettfeszten is szerepelni fog. Szeptemberben lesz a pesti díszbemutató, majd utána az artmozi-hálózatba kerül. Mi magunk, tehát a gyártó cég fogja forgalmazni. Nincsenek illúzióim, a marketing pénzbe kerül, nem is kevésbe, meglátjuk, lesz-e erre pályázati kiírás. Azért a legtöbb nagyvárosba közönségtalálkozóval egybekötve elvisszük. Utána pedig elhelyezzük két streaming-szolgáltatónál és a televízióba is megpróbáljuk bejuttatni. Pihenésre nincs idő.

Év elejétől dolgozunk az új játékfilmen, amelynek a munkacíme Anyaföld – érdekességképpen mondom, a filmnek egy fontos része Kolozsváron játszódik, 1983-ban. A tél végén már forgattunk néhány napot külsőben, most szervezzük a második forgatási etapot. Komoly vállalásunk, hogy ezúttal celluloidra forgatunk, S16mm-re, amit nem tehetnék meg a Filmlaboratórium, a Visionteam és az Origo Fimstúdió támogató hozzáállása nélkül. Hálás vagyok Ruzsinszki Ádám, Rajna Gábor koproducereknek, Győri Márk és Tóth Zsolt operatőröknek, továbbá Hargittai László, Nemes Tímea, Turós-Máté Kinga és Ladányi János kreatív munkatársaknak, hogy ezen az új úton elindulhattunk.  Van egy nagyon izgalmas forgatókönyvünk, amelyet több szomszédos országban kell leforgatni, így most épp további külföldi partnerek keresésénél tartok. A trieszti koprodukciós piacon megismerkedtem néhány osztrák és német producerrel, megpróbálom őket meggyőzni a társulásról, hogy ez az új projekt is megvalósulhasson.

 

Kapcsolódó filmek

  • Szeretföld

    Színes filmdráma, háborús, 109 perc, 2017

    Rendező: Buvári Tamás

  • Magdolna

    Színes filmdráma, történelmi, 97 perc, 2020

    Rendező: Buvári Tamás

  • A másik érintése

    Színes filmdráma, sci-fi, 96 perc, 2023

    Rendező: Buvári Tamás

Friss film és sorozat

  • Jeanne du Barry - A szerető

    Színes életrajzi, történelmi, 113 perc, 2023

    Rendező: Maïwenn Le Besco

  • Hidegvér

    Színes bűnügyi, thriller, 134 perc, 2023

    Rendező: Grant Singer

  • A gyilkos (The Killer)

    Színes bűnügyi, thriller, 113 perc, 2023

    Rendező: David Fincher

  • Elfogy a levegő

    Színes filmdráma, 105 perc, 2023

    Rendező: Moldovai Katalin

  • Marvelek

    Színes akciófilm, fantasy, kalandfilm, sci-fi, 105 perc, 2023

    Rendező: Nia DaCosta

  • Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, thriller, 165 perc, 2023

    Rendező: Francis Lawrence

  • Nyad

    Színes életrajzi, filmdráma, sportfilm, 121 perc, 2023

    Rendező: Jimmy Chin, Elizabeth Chai Vasarhelyi

  • MMXX

    Színes filmdráma, vígjáték, 160 perc, 2023

    Rendező: Cristi Puiu

  • Warboy

    Színes filmdráma, történelmi, 88 perc, 2023

    Rendező: Marian Crişan

  • Kívánság

    Színes animációs film, fantasy, musical, 95 perc, 2023

    Rendező: Chris Buck, Fawn Veerasunthorn

  • Napóleon

    Színes életrajzi, háborús, 158 perc, 2023

    Rendező: Ridley Scott

  • Repülés kezdőknek

    Színes vígjáték, 97 perc, 2023

    Rendező: Hafsteinn Gunnar Sigurðsson

Szavazó

Ki a kedvenc Napóleonod?

Szavazó

Ki a kedvenc Napóleonod?

Friss film és sorozat

  • Jeanne du Barry - A szerető

    Színes életrajzi, történelmi, 113 perc, 2023

    Rendező: Maïwenn Le Besco

  • Hidegvér

    Színes bűnügyi, thriller, 134 perc, 2023

    Rendező: Grant Singer

  • A gyilkos (The Killer)

    Színes bűnügyi, thriller, 113 perc, 2023

    Rendező: David Fincher

  • Elfogy a levegő

    Színes filmdráma, 105 perc, 2023

    Rendező: Moldovai Katalin

  • Marvelek

    Színes akciófilm, fantasy, kalandfilm, sci-fi, 105 perc, 2023

    Rendező: Nia DaCosta

  • Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, thriller, 165 perc, 2023

    Rendező: Francis Lawrence

  • Nyad

    Színes életrajzi, filmdráma, sportfilm, 121 perc, 2023

    Rendező: Jimmy Chin, Elizabeth Chai Vasarhelyi

  • MMXX

    Színes filmdráma, vígjáték, 160 perc, 2023

    Rendező: Cristi Puiu

  • Warboy

    Színes filmdráma, történelmi, 88 perc, 2023

    Rendező: Marian Crişan

  • Kívánság

    Színes animációs film, fantasy, musical, 95 perc, 2023

    Rendező: Chris Buck, Fawn Veerasunthorn

  • Napóleon

    Színes életrajzi, háborús, 158 perc, 2023

    Rendező: Ridley Scott

  • Repülés kezdőknek

    Színes vígjáték, 97 perc, 2023

    Rendező: Hafsteinn Gunnar Sigurðsson