Meghalt Bisztrai Mária Meghalt Bisztrai Mária

Meghalt Bisztrai Mária

Elhunyt a kolozsvári színészlegenda Bisztrai Mária, a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja. A 41 perc a befejezetlen mondatból, a Mephistó és a Szindbád színésznője 97 éves volt.

Bisztrai Mária 1923. május 25-én született Kolozsváron. Apja Petru Groza román miniszterelnök, anyja Kabdebó Duci operettprimadonna volt, aki pesthidegkúti származású lévén egy dévai műkedvelő színielőadás alkalmával ismerkedett meg Grozával, majd mivel kapcsolatukat a szülők tiltották, Kolozsvárra szökött. Leszerződött Janovics Jenő társulatához, amelynek addig volt aktív tagja, amíg a lánya, Bisztrai Mária meg nem született.

Mária örökölte anyja tehetségét: 1951-ben végzett a kincses város Magyar Művészeti Intézetében, majd a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának a tagja lett. 16 éven át – 1969-től 1985-ös nyugdíjazásáig – ő volt a színház igazgatója. „Lírai szerepek sokaságát és karakterszerepeket elevenített meg. Számos előadóesten vett részt, sűrűn szerepelt a rádióban és a román televízió magyar nyelvű adásaiban is” – összegzi a haláláról hírt adó Szabadság napilap. A színpadon legendás szerepeket játszott: ő volt többek közt Natasa és Mása Csehov a Három nővérében, Diana Lope de Vega A kertész kutyája című vígjátékában, Zilia A néma leventében, Rhédey Eszter az Úri muriban, Blanche A vágy villamosában és Gertrudis a Bánk bánban.

A filmvásznon ritkábban bukkant fel, de szerepet kapott a Déry Tibor regényéből készült, Fábri Zoltán rendezte 141 perc a befejezetlen mondatból című filmben (szintén kolozsvári színész kolleganőjével, Orosz Lujzával együtt), a Huszárik Zoltán Szindbádjában, Szabó István Mephistójában, és az Andrei Blaier rendezte Lumini și umbre (Fények és árnyak) című román történelmi drámában.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes