Varsóban lesz az Erdélyben játszódó lélektani krimi világpremierje Varsóban lesz az Erdélyben játszódó lélektani krimi világpremierje

Varsóban lesz az Erdélyben játszódó lélektani krimi világpremierje

A Varsó Nemzetközi Filmfesztiválon lesz Bagota Béla első mozifilmje, a Valan - Az angyalok völgye világpremierje. A 35. Varsó Nemzetközi Filmfesztivált október 11. és 20. között rendezik meg. A seregszemle a berlini, a cannes-i, a Karlovy Vary-i és a velencei mustra mellett egyike a tizenöt A-kategóriás filmfesztiválnak.

A filmet támogató Magyar Nemzeti Filmalap közleménye szerint a Valan - Az angyalok völgye az első és második filmeket felvonultató versenybe (1-2 Competition) kapott meghívást. A premieren Bagota Béla forgatókönyvíró-rendező, Krisztik Csaba főszereplő és Kántor László producer személyesen részt vesz.

Bagota Béla első mozifilmje feszült és szívszorító lélektani krimi, fő helyszíne Valan, a hólepte erdélyi bányaváros. Péter (Krisztik Csaba) nagyvárosi rendőrként emberkereskedők után nyomoz. Az életét annak szenteli, hogy eltűnt lányokat találjon meg. Minden megmentett lányban valahol a saját húgát, Julit látja - írja a közlemény. Julinak huszonkét évvel ezelőtt nyoma veszett szülővárosukban, a romániai forradalom káoszában felbolydult Valanban. Péter egy telefonhívás miatt kénytelen visszatérni az erdélyi bányavárosba, amikor felmerül a gyanú, hogy testvére holtteste került elő a hófödte fenyvesek között. A múltba vezető nyomozás útvesztőjében a férfinak nemcsak a várost fojtogató bűnözéssel kell megküzdenie, hanem a saját démonaival is.

Bagota Béla 2010-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE), majd számos nagyszabású magyar és nemzetközi produkcióban dolgozott. Első mozifilmje, a Valan - Az angyalok völgye a filmalap 292 millió forintos gyártási támogatásával készült a Mátrix Film produkciójában Kántor László producer vezetésével.

A Valan - Az angyalok völgye november 21-től lesz látható a magyarországi mozikban, november 29-től pedig az erdélyi mozikban is.

(MTI)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold