Michael Mann szerelemprojektje átélhetővé teszi a szenvedélyt az autóversenyzés iránt, miközben önreflexív gesztussal legalább ennyire mesél a mozi iránti rajongásról is.
Archív, némafilmes felvételeken száguldoznak a versenyautók a Ferrari első képein. Vagy mégsem? Lassan kiderül, hogy a szemcsés tekercseken Adam Driver ül a vezetőülésben. Az illúzió mégsem törik meg – mozi és autó, a modernitás emblematikus termékei, a technika csodái olvadnak össze. Rajongást támasztanak és csak rajongással érdemes közeledni hozzájuk. Michael Mann autókról beszél, de közben saját magáról és a szakmájáról is – a munkamánia, a közös alkotás köré szerveződő közösség egy karakteres vezetővel az élen, a versengés egy életen át nemcsak az autó-, hanem a filmgyártásra is illik. Férfiszenvedélyek ezek, a nők csak elvonják a figyelmet a koncentrált munkáról – ez pedig tragédiákhoz is vezethet.
A Ferrari évtizedek óta várt a megvalósitásra: Mann már a kilencvenes években is beszélt róla, az elmúlt bő húsz évben újra és újra napirendre került a szerelemprojekt, színészek váltották egymást a főbb szerepekben. A film elkészültét két írója meg sem élhette: Brock Yates sportújságíró, az 1991-es Ferrari-életrajz szerzője (és egyben a valódi Ágyúgolyó futam kiötlője) és Troy Kennedy Martin forgatókönyvíró (az 1969-es Az olasz munka / The Italian Job szerzője) is elhunyt már, Mann pedig idén lett 80 éves. Látva az elkészült darabot, tökéletesen érthető, hogy a hallgatag, elszánt, vérprofi férfihősök krónikása miért ragaszkodott hozzá: a Ferrari akár a Szemtől szemben vagy Az erőszak utcái mellé is kerülhet a polcra gyönyörű kivitelezésével, komplex mondanivalójával, mégis könnyen befogadható stílusával.
Életrajzi film a Ferrari, de sokkal több is annál – karrier- és családi dráma sűrűsödik egy tökéletesen elkapott időpillanatba. Enzo Ferrari 1957-ben határhelyzetben van: nagyobbik fia halála óta belülről emészti a gyász és a megkeseredettség, döntenie kellene felesége és szeretője, egyben törvénytelen kisfia eltitkolása vagy felvállalása között, miközben a feleségével közösen alapított luxusmárkája üzleti problémákkal szembesül. Az őszülő gyártulajdonos remek karakter: önfejű, zárkózott, mégis szenvedélyes, porszáraz humorát páncélként viseli. Precíz és szigorú, a munkatársai mégis tisztelik és szeretik. A Ferrari tétje az, hogy képes-e felengedni, hallgatni a környezete tanácsaira és kilábalni a magánéleti és üzleti hullámvölgyből – és hogy mindez milyen áron valósulhat meg.
A film elején elhangzik, hogy Enzo Ferrari azért árul autókat, hogy anyagilag lehetővé tegye, hogy versenyezhessen (míg a konkurens Jaguar fordítva működik). Őt nem a lakosság kiszolgálása érdekli, hanem a határok feszegetése. A leggyorsabb akar lenni, tehát a legjobb. Erős önreflexív gondolat. A Ferrari utolsó hányada egyetlen fékevesztett verseny, a Mille Miglia alatt játszódik, amely során ékszer szépségű, apró versenyautók szelik az észak-olasz hegyi szerpentineket és a középkori kisvárosok kanyargós utcáit. A borzongatóan festői képeknek villámcsapásszerű, brutális fordulat vet véget: a Ferrari nem romantizálja, hogy amit ezek a versenyzők művelnek, az mennyire veszélyes. Úttörők, akik az életüket áldozzák azért, amit szeretnek. Amit pedig ekkor lefektettek, azóta sem igazán meghaladható. A film nagysága abban rejlik, hogy tökéletesen átérezhetővé teszi ezt a megszállottságot, amely mindent felülír a versenyzők életében. Enzo Ferrari el is várja a pilótáitól, hogy soha ne hátráljanak meg: vetkőzzék le az arisztokrata gálánsságot, és ők legyenek azok, akik utoljára lépnek a fékre.
A néhány évvel később játszódó Az aszfalt királyaiban a Ferrari volt a gőgös rosszfiú, akit az alulról érkező Ford leiskoláz. Az amerikai iparos szemlélet mérkőzött meg az európai kézművességgel, a tömeggyártás és a népautó bebizonyította, hogy felnőhet a kisszériás luxusélményhez, Hollywood legyőzte az európai szerzőiséget. A Ferrari mást üzen: az autósport a csúcskategória játszótere, fő ellenfelük a hasonlóan anyagi nehézségekkel küzdő, de nemes ellenfélnek és egyenrangú szereplőnek bizonyuló Maserati, amelynek székhelye a Ferrarihoz hasonlóan Modenában van. Mint a film végén elhangzik, a Ferrari nemzeti kincs, amit érdemes megmenteni a csődtől: szimbólum, amire büszkék lehetünk.
Szóval ezért rajonganak ennyien az autóversenyért! – James Mangold: Le Mans '66 / Ford v Ferrari / Az aszfalt királyai
James Mangold Christian Bale és Matt Damon főszereplésével készített Az aszfalt királyai címmel a Le Mans-i 24 órás autóverseny egyik leghíresebb eseményéről filmet, amely még a laikusok számára is izgalmas lehet.
A Ferrari alig két évvel A Gucci-ház után érkezett, amelyben szintén Adam Driver alakitotta egy olasz luxusmárka vezetőjét, ám Ridley Scott kaotikus akcentusparádéjával szemben a Ferrari jóval kevésbé érződik kulturális kisajátításnak. Shailene Woodleyról ugyan egy pillanatig sem lehet elhinni, hogy olasz, a Penelope Cruz alakította Laura Ferrari pedig inkább a sablonok szintjén marad, a Ferrari történetének íve és drámája mégis sokkal jobban működik. Különösen szép, amikor egyértelművé válik: a Ferrari egyik legfontosabb kérdése az örökösödés. Ki viszi tovább a családi vállalkozást? Ki viszi tovább Michael Mann művészetét?
