A Netflix a kellőképpen sikeres Vaják után újabb fantasy-adaptációval rukkolt elő, ezúttal Leigh Bardugo népszerű young adult regényeit, a Shadow and Bone-t, illetve a Six Crows-t gyúrták össze egy sorozattá, az írói munkát pedig az Érkezés (Arrival) Oscar-jelölt forgatókönyvírója, Eric Heisserer végezte, végeredményként pedig egy kellemes-kedves, de nem különösebben letaglózó sorozatot kapunk.

Az ilyen high fantasy produkciók esetében mindig az a legfontosabb kérdés, hogy milyen a világ. A Shadow and Bone – Árnyék és csont esetében koherens és működőképes, de nem túl eredeti vagy kiemelkedő. Adott egy Ravka nevű, többé-kevésbé a cári Oroszország által inspirált ország, amit kb. száz éve egy mágikus, nagy, fekete ködfal, az Árnyzóna („The Fold”) választ ketté, amiben szárnyas, az emberre veszélyes szörnyűségek laknak. Északon és délen is ellenséges népek élnek, így Ravka lakói időről időre kénytelenek átkelni ezen a zónán kommunikáció, ellátmány, miegymás végett, ami vagy sikerül, vagy nem, illetve komoly politikai következményei is vannak, hiszen az egyik oldal függetlenedni szeretne a másiktól. Vannak varázslószerű, grisának nevezett emberek, akiknek a megítélése mindig is kettős volt: jelenleg a hadsereg kitüntetett és értékes tagjai, de sokáig kitaszítottak és üldözöttek voltak, főleg azért, mert a fekete ködképződmény minden bizonnyal egy grisa műve. Van természetesen ehhez tartozó prófécia is (bár szerencsére a sorozatban nem használják a szót, inkább amolyan spekulációként van előadva), miszerint egy grisák között is kiemelkedő képességű, napidézőnek („Sun Summoner”) nevezett valaki lesz csak képes megsemmisíteni az Árnyzónát és újra egyesíteni a szakadó országot. Szóval van egy átgondolt, kidolgozott, de ismerős elemekből építkező világ, ami a történet előrehaladtával azért tartogat meglepetéseket.

Hősünk egy térképész, Alina Starkov (Jessie Mei Li), aki a hadseregben szolgál, gyerekkori barátjával, Mallal (Archie Renaux) együtt. Egy zónán való átkelés során természetesen felszínre törnek a számára is rejtett képességei és kiderül, hogy ő a napidéző, aki képes a fény erejét irányítani. Rögvest a királyi udvarba szállítják, ahol elkezdődik a kiképzése és közeli viszonyba kerül a rejtélyes, de szemmel láthatóan gyanús Kirigan ezredessel (Ben Barnes), aki a jelenleg élő legerősebb grisa, és nem mellesleg az egyetlen árnyidéző („Shadow Summoner”). Mindeközben a zóna túloldalán is értesülnek az eseményekről és többen szeretnék különféle okok miatt megkaparintani a szinte szentként kezelt Alinát. A Kaz Brekker (Freddy Carter) nevű kaszinótulajdonos és alvilági figura kis csapatot verbuvál magának és rengeteg pénz fejében úgy dönt, hogy átkel a zónán és elrabolja Alinát.

Sajnos vagy szerencsére, de a fejvadászos-heistos, távolról az Ocean’s Eleven-t idéző történetszál jóval izgalmasabb és fordulatosabb, mint a fő történetszál. Alina Starkov nem épp annyira lapos karakter, mint amennyire sok young adult produkciótól megszokhattuk, de igazán érdekessé így sem válik, és a szokásos „nem akarom ezt a hatalmat, de aztán mégis elfogadom, hogy én vagyok a kiválasztott és felnövök a szerephez” narratíván megy végig (apróbb csavarokkal és egyébként korrektül felépített jellemfejlődéssel). Ezzel szemben az Alina keresésére induló brancs története pörgősebb, humorosabb, és a szereplői is megkapóbb figurák. Látszólag mindannyiukat a pénz motiválja, de útközben világossá válik az egyes karakterek személyes indíttatása is, kivéve talán a főnök Kaz Brekkerét, akiről végig nehéz eldönteni, hogy pontosan mi is hajtja őt, de pont emiatt majdhogynem ellopja a show-t. Emellett az Alinától elszakadt Malt is követjük, aki mindent megtesz, hogy valahogy eljusson az egyébként nehezen megközelíthető királyi udvarba, illetve egy negyedik, kevesebb játékidőt kapó szálon is fut a történet, aminek feltehetően az elkövetkező évadban lesz majd jelentősége. Kirigan ezredesről nem nehéz megállapítani, hogy sántikál valamiben, egyelőre nem sikerült elég markáns jellemet adni neki, de a szándék mindenképp érződik.

Nehéz eldönteni, hogy a fekete sötétség által megosztott ország metaforaként értendő-e a mi aktuális, politikailag megosztott társadalmunkra vonatkozóan – ha igen, akár egy mélyebb koncepció is kikerekedhet a későbbiekben, de egyelőre nem tűnik elég merésznek és elmésnek a sorozat, hogy ezt értelmezési lehetőségként kezeljük. Végsősoron a történet helyenként kiszámítható, de időről időre tud meglepetést okozni, és bőven elég a nyolc epizód kitöltésére. Mindenképp írói ügyeskedésről árulkodik, hogy az ugyanabban az univerzumban, de teljesen más idősíkokon játszódó könyvek történeteit sikerült összefésülni egy koherens egésszé.

A világ bemutatása és felépítése is működőképes, bár tény, hogy az első egy-két epizódban még nehéz követni, hogy ki kivel, és főleg hol van, mert annak ellenére, hogy egy térképész a főhős, sajnos egy térképet sem látunk, ami segítene a tájékozódásban – később azonban összeáll előttünk is a világ, működési szabályaival együtt, többnyire a szereplőkön, és nem expozíciós-narrálós jeleneteken keresztül. Látvány tekintetében sincs szégyellnivalója a sorozatnak, a grisák jellegzetes ruhája, az enyhe steampunk beütés, a királyi udvarként szolgáló Festetics-kastély (a sorozat oroszlánrésze Magyarországon forgott) mind jól mutatnak és szépen keltik életre a világot. Grandiózus, hatalmas fantasy-látványra és díszletekre nem kell számítani, de ez a visszafogottság mindenképp jót tesz a sorozatnak. Az operatőri munka többnyire átlagos, de Brekker történetszála jellegzetesen dinamikusabban fényképezett, gyakori a whip pan, és gyorsabban van vágva, óvatosan megidézve a heistfilmek hangulatát.

Sajnos a young adult műfaji közhelyeit nem igazán tudja meghaladni a sorozat (de az alapul szolgáló regény sem): kissé kitaszított főhős, aki elvesztette a szüleit, később kiválasztottá válik, és így tovább (legalábbis az első évadban, hisz borítékolható a következő). A szerelmi szálat illetően azonban határozottan kellemes csalódás, mert amellett, hogy megússzuk a butácska szerelmi háromszöget, a fő románcnak szánt viszony is végig inkább a barátság és a vonzalom között egyensúlyozik, nem lesz egyértelmű, hogy szentimentális vagy szexualizált. Emellett a kidolgozott high-fantasy világ is mindenképp dob egyet az összképen. A Shadow and Bone semmiképp sem válik egy új, minőségi fantasy-etalonná, de igényes, kellemes, „rendben van” kategória, ami minden bizonnyal a regények rajongóira vagy a műfaj kedvelőire lesz igazán hatással.