Csavaros és zavaros cselekmény, időutazás, vagány akciójelenetek, rengeteg zúzás és sztárok – ezek a hívószavak 2020-ban legtöbbünknek valószínűleg a sokak által várt Tenet című új mozgóképóriást juttatják eszébe. Idén azonban nemcsak Christopher Nolan szállítja ezt a csomagot a filmes berkekben, hanem a '80-as években felnőtt generáció két régi kedvence, Bill és Ted is, akik immár harmadszorra indulnak egy zseniális kalandra, a haláli túra közben pedig azt is bebizonyítják, hogy a külsőjükön talán igen, de az örök idealizmusukon biztos, hogy nem tudott nyomot hagyni az idő vasfoga. Ha a srácok szavajárásával akarnánk élni, úgy is mondhatnánk: a Bill & Ted Face the Music pöpec egy film lett…

Olyan örökbecsű alkotások után, mint a Vissza a jövőbe, vagy a John Hughes-féle Különös kísérlet (Weird Science), talán senkinek sem kell bemutatni, hogy a '80-as években a tinifilm masszívan összefonódott a science fictionnel. Ez az évtized termelte ki magából a később A-listás sztárrá avanzsáló Keanu Reeves és a karrierügyileg nem ennyire szerencsés Alex Winter nevével fémjelzett Bill és Ted zseniális kalandja című mozit is, amely mintha a fent említett két film ötvözete lett volna. Marty McFly-hoz hasonlóan tinédzser srácok utaztak benne az időben, akik legalább olyan geekek voltak, mint John Hughes nőteremtő kamaszai, csak egy kicsit lazábban és dilisebben álltak az élethez. Ez nem is meglepő, hiszen egyetlen vágyuk az volt, hogy híres rocksztárok legyenek, és mit ad Isten, érkezett is a jóslat a jövőből, miszerint az ő zenei tehetségük, egészen pontosan pedig az egyik mindent átütő erejű slágerük fogja elhozni a világbékét, azaz a háborúskodás és a szegénység megszűnését. Bill és Ted ezért a nemes célért, valamint azért, hogy ne húzzák meg őket töriből, '89-ben végigutazták az emberiség nagy korszakait, '91-ben megjárták a túlvilágot, ahol még a Halállal is lepacsiztak, most pedig – csaknem harminc évvel később – középkorú csókákként láthatjuk őket viszont, akiknek válságban a házassága és még mindig várnak arra a bizonyos mindent átütő sikerre.

Bill és Ted maximum annyit változtak, hogy időközben cefetül megöregedtek. Idealizmusukból és olthatatlan kalandvágyukból annak ellenére sem veszítettek semmit, hogy rendes munkát azóta sem kerestek, és felnőtt lányaikkal együtt mindkettőjüket a felesége tartja el. A jövőben viszont ezúttal sem nézhetik tétlenül ezt a lazaságot, ugyanis hőseink az isteni beavatkozás híján talán az idők végezetéig sem készülnének el a nagy slágerükkel, ez pedig szörnyű következményeket vonna maga után. Billnek és Tednek így fel van adva a lecke: mindössze hetvenöt perc alatt össze kellene dobniuk a nótát, különben a világ és vele az általunk ismert valóság megszűnik létezni, a vég pedig már az ajtón kopogtat, ugyanis a szűkös határidőbe kényszerített alkotói tevékenység alatt a történelem különböző idősíkjai szép lassan elkezdenek összekeveredni. És hogy mit csinál ilyenkor a két lökött cimbora? Természetesen nem görcsölik túl a dolgot, és ahelyett, hogy nekiállnának rohamtempóban zenét szerezni, inkább különböző jövőbeni énjeikkel találkoznak, hogy elkérhessék tőlük az addigra már elkészült számot, amellyel aztán helyrebillenthetik a kizökkent világ egyensúlyát.

A Bill & Ted Face the Music ezerrel pakolja a szént a nosztalgiavonatba, igyekezve kiszolgálni a régi filmek rajongóinak minden igényét. Emiatt nagy örömünkre viszontláthatjuk William Sadlert a nagy Kaszásként, Hal Landon Jr-t Ted szigorú és pragmatikus apjaként, de Amy Stoch alakításában a férjvadász Missy is feltűnik, aki azután, hogy előbb Bill, majd pedig Ted apján is végigment, ezúttal Ted öccsét szemelte ki legújabb prédájának. A harmadik zseniális kaland legszebb és legmeghatóbb nosztalgikus húzása azonban minden bizonnyal a 2008-ban elhunyt George Carlin archív felvételes cameo-felbukkanása a srácok mentora, Rufus szerepében. Amíg pedig a megszállott rajongók lelkesen kapkodják a fejüket az ismerős arcok, helyszínek és történetmotívumok között, azoknak sem kell aggódniuk, akik életkoruk révén esetleg erre a Bill és Ted-filmre neveznének be először, és soha nem is hallottak korábban Reeves és Winter dilis duójáról. Egyrészt a korábbi két film cselekményét az alkotók röviden, tömören és szórakoztatóan összefoglalják a harmadik rész elején, másrészt régi motoros írópárosunk (a rejtélyes sci-fi- és horrorsztorijairól ismert Richard Matheson fia, Chris, valamint alkotótársa, Ed Solomon) arról is gondoskodik, hogy a most fiatal generáció is találjon azonosulási pontot magának ebben az alapvetően inkább a szüleiknek készített filmben. Bill és Ted újabb eszement utazásával párhuzamosan ugyanis rebootolt verzióik, azaz a huszonéves lányaik, Billie és Thea is kiveszik a részüket a feladatokból. A lányok a történelem folyamán egymásra inspirálóan ható zenészeket szednek össze az időben Mozarttól Jimi Hendrixen át Kid Cudiig, hogy az ő muzikalitásukkal támogassák meg nagyra hivatott faterjaik mindent eldöntő dobását.

A Bill & Ted Face the Music emellett a két előzményfilmhez hasonlóan színes, eredeti és legalább annyira vicces, mint amennyire nehéz elképzelni, hogy Keanu Reeves és Alex Winter nem nyomják rutinból fullba a kretént, ahogy ötvenpluszosokként felnőni képtelen, lélekben örökre középiskolásnak megmaradó, idétlen mosollyal léggitározó arcokat alakítanak – ráadásul béna frizurával. Márpedig Keanuék ilyet bizony nem tesznek, helyette érezhetően teljes odaadással, szerethetően bújnak újra régi karaktereik bőrébe, ami kiválóan ellensúlyozza azt a tényt, hogy a mindig sármos Neo már kifejezetten nem sármos, ha hiányzik az arcáról a John Wick-szőrzet. Azt meg talán már ellensúlyozni sem kell, hogy a film cselekményének most sincs az égvilágon semmi értelme, hiszen Bill és Ted párosáról annyi remélhetőleg azért mindenkinek eszébe jut, hogy az ő akcióikat csak maximálisan pihent aggyal lehet igazán élvezni.

Aki képes elvonatkoztatni attól, hogy amit lát, az a világ egyik legnagyobb baromsága, garantáltan jól fogja érezni magát a harmadik film alatt is, jutalma pedig egy stáblista utáni jelenet, valamint a trilógiának méltó lezárást adó látványos és hangulatos gigakoncert lesz a Vad Csődöröktől, akik még a Halállal is újra összeállnak. Ennél több pedig nem is kell, hiszen jól ismerjük Bill és Ted bölcs tanítását az élet értelméről: „Legyetek jók egymáshoz és bulizzunk, fiatalok!”.