Bár nem reformálja meg az időutazásra építő fantasy műfaját, és fogalmazásmódja sem különösebben izgalmas, Az Adam-projekt a maga módján mégis hiánypótló dolgozat. Azt a fajta eszképizmust testesíti meg, mely lassan, de biztosan a múlt ködébe vész Hollywoodban.
A Rick és Morty ötödik évada június 20-án startolt, az évadfinálé pedig, kis hatásszünet után, szeptember 5-én látott napvilágot (rendhagyó módon dupla epizóddal), és máris felkúszott a legnépszerűbb részek ezüstérmes helyére az IMDb oldalán. Az új évad bizonyítja, hogy a sorozat öt szezon (nyolc naptári év) alatt sem fáradt el, továbbra is tele van eszement ötletekkel és képtelen kalandokkal, időtálló társadalomkritikával és műfaji kísérletekkel; miközben az évadokon átívelő drámai vonalat is tartalmasan építi tovább a széria, mindenekelőtt Rick eredettörténetében alámerülve.
Minél nagyobbra duzzad egy franchise, annál kérdésesebbé válik, hogy meddig bírja még fenntartani az érdeklődést, tud-e újat mutatni és meddig képes elbírni a saját, óriási szerkezetét. Míg a nagyvászonra készülő MCU-filmek, néhány kivétellel, ugyanarra az unalmassá váló (de a bevételek alapján még mindig bőven eladható) formulára épülnek, addig a sorozatok látványosan merészebbek, kreatívabbak – és ha nem is újítóak, de MCU-kontextusban mindenképp üdítőek. Ilyen a WandaVízió okos formai és konceptuális megoldásaival, és valami hasonlóval próbálkozik a Loki is.
Csavaros és zavaros cselekmény, időutazás, vagány akciójelenetek, rengeteg zúzás és sztárok – ezek a hívószavak 2020-ban legtöbbünknek valószínűleg a sokak által várt Tenet című új mozgóképóriást juttatják eszébe. Idén azonban nemcsak Christopher Nolan szállítja ezt a csomagot a filmes berkekben, hanem a '80-as években felnőtt generáció két régi kedvence, Bill és Ted is, akik immár harmadszorra indulnak egy zseniális kalandra, a haláli túra közben pedig azt is bebizonyítják, hogy a külsőjükön talán igen, de az örök idealizmusukon biztos, hogy nem tudott nyomot hagyni az idő vasfoga. Ha a srácok szavajárásával akarnánk élni, úgy is mondhatnánk: a Bill & Ted Face the Music pöpec egy film lett…
A hónapok óta a rajongók élénk fantáziáját csigázó, több mint 200 millió dolláros költségvetéssel, hét különböző országban, speciális IMAX kamerákkal forgatott futurisztikus kémtörténet Christopher Nolan saját bevallása szerinti eddigi legambíciózusabb vállalkozása. Az újszerű fűszerezésű, hamisítatlan Nolan-recept alapján gyártott Tenet koronavírus nélkül is a 2020-as év egyik legjobban várt filmje lett volna, a csaknem másfél hónappal elodázott premiernek köszönhetően azonban egy bizonytalan várakozással telt nyár igazán méltó megkoronázásává vált.
Egyre nehezebb feladat a sokasodó és sokszínűsödő sorozatok korában kitűnni egy-egy új címmel, ahogy még a streaming-szolgáltatóknak sem lehet könnyű felvenni a versenyt a Netflix, a Disney+ és a többiek uralmával a nézői piacon. De szerencsére születnek még olyan sorozatok is, amik nem görcsölnek a nézőszám-versenyre, és csak a maguk kicsi világával törődve, sokszor igen kevés vizet zavarva bukkannak fel és mesélik el a történetüket.
Egyszer volt, hol nem volt egy sorozat, ami egyszerűen nem akart véget érni. Sem a készítői, sem a rajongói nem akarták igazán elengedni, így aztán kisebb-nagyobb megszakításokkal ugyan, de töretlen népszerűségnek örvendve uralta a (főleg brit, de nemcsak) tévék képernyőit. Na de miről, illetve főleg kiről is lehet szó?
Mennyire tudnánk megoldani a problémáinkat, ha a múltból tekintenénk a jelenre? Van-e gyakorlati haszna mesterségesen rekreálni múltbéli élethelyzeteket? Hol a határ valóság és káprázat között? Nicolas Bedos második filmje ilyen sokat vitatott kérdésekre keresi választ. Kiábrándult hőseit egy Westworld-szerű időutazásnak veti alá, ezt keveri Charlie Kaufman filmjeinek formai jegyeivel, rátesz némi francia sikket, fanyar humort, és voilá, a néző két órán keresztül egy percig sem unatkozik.
A magyar filmtörténet egy kevéssé ismert metszetét mutatjuk be két részben: a mai szemmel is meglepően gazdag némafilmes termés fantasztikus oldalait. Az első részben a „fehér” zsánerekről (high fantasy, sci-fi és társai) lesz szó, a sötétebb műfajok a jövő hétvégén következnek.
