A Hundreds of Beavers egy féktelen és agyament stílusbravúr, ami egyetlen groteszk mozdulattal ölti magára és forgatja ki a burleszk eszköztárát, pont ahogy egy félbolond prémvadász varr magának gúnyát az első kizsigerelt mosómedvéből.
Mike Cheslik és Ryland Brickson Cole Tews hibbant-szürreális filmjei úgy ötvözik az animációt az élőszereplős filmek látványvilágával, hogy a túlhajtott infantilis humort meglepően kreatív formai önreflexióval ellenpontozzák. A pár perces epizódokból álló L.I.P.S. című animációs sorozatuk, amiben Tews egy Flash Gordon-szerű interplanetáris ügynököt alakít, egyszerre öleli keblére a Cartoon Network és az Adult Swim képi esztétikáját és bárgyú karaktereit, míg első közös filmjük, a Lake Michigan Monster már a Verne Gyula, valamint a gótikus szörny- és kalandregények ihlette filmek aranykorát és formanyelvét parodizálta. Ennek szerves folytatása a Hundreds of Beavers, ami a Bolondos dallamok (Looney Tunes) és a slapstick comedy hagyományának abszurd fizikai brutalitását és vizuális nyelvjárását beszéli megdöbbentő hitelességgel, ugyanakkor a nonszensz határáig fokozott komikum szélsőséges halmozásával túlstimulálja a megidézett klasszikus műfajt.
A film egy a havas vadon közepén almapálinkát főző és áruló fickó, Jean Kayak (a forgatókönyvet is társszerző Tews) megpróbáltatásait, pontosabban sorozatos vadonbeli szenvedését meséli el, miután a hódoknak köszönhetően felrobban a szeszfőzdéje. A cselekmény gyakorlatilag egy végeláthatatlan gegfüzér, amely során Kayak megpróbál eleinte élelemhez jutni, majd pedig elsajátítva a prémvadászok módszereit, változatos csapdákkal igyekszik megtorolni a hódkolónián kisüzemének elvesztését, ezáltal pedig egy füst alatt elnyerve a helyi szatócsboltos lányának a kezét is. A film karakterkészlete és alapkonfliktusa remek zsánerismeretről és stílusérzékről tanúskodva mondja fel a burleszk alaptoposzait, úgy mint a saját sorsát nem uraló, inkompetens, de tisztaszívű kisember küzdelmeit, az új, idegen és a főhős számára kiismerhetetlen szabályok mentén működő világban való elveszettség érzését, végül mégis az elmaradhatatlan happy enddel.
Cheslik rendezése eleinte egy burleszkes beavatás- vagy túlélőfilmként indul, nagyjából az Aranyláz nyomvonalán és modorában, a végére viszont a hasraesős helyzetkozmikumtól jócskán elrugaszkodva a film páros lábbal beleszáll az Adult Swim által fémjelzett szadista, plüssbelekben és hódfekáliában tobzódó hentelésbe. Tews ihletett alakítása gyönyörűen hozza a szerencsétlenkedő Prérifarkas repetitív szivatás-kálváriáját, azonban karaktere nem merül ki a mindig más trükkel próbálkozó, de ugyanazt a hibát vétő, reménytelen körpályán rekedt tipikus félnótás figurában. A filmvégi nagy leszámolásban már a 80-as évek bosszúfilmjeit idéző, sebezhetetlen főhőssé átvedlett Kayakot látjuk, így a Hundreds of Beavers bravúros módon képes összefésülni teljesen különböző filmművészeti és kulturális korok hőseszményeit, az egymással inkompatibilis kisemmizett szerencsétlentől jut el a sebezhetetlen akcióhősig. Ráadásul úgy rajzol fel egy fejlődési ívet Kayak karakterében (aki kénytelen átértelmezni saját helyét és szerepét az új, vad közegben), hogy a burleszk küszködő kisembere és a már-már omnipotens férfiállat nagyrészt árnyalatoktól és érzelmi rétegektől mentes archetípusok, monolit figurák, amelyek ösztönös társadalmi vágyakat testesítenek meg és nyújtanak ezáltal könnyű azonusulási felületet. Fundamentális állandóságuk határozza meg őket, ezért legtöbbször mentesek mindenféle fejlődési potenciáltól, hiszen az örökös vesztes és az örök nyertes küzdelmes, ismétlődésekre épülő szerepköre valójában helybenjárás, folyamatos újrakezdés, csupán az alaphelyzet és a gegek variálódnak. Akár egy videójátékban.
A Hundreds of Beavers posztmodern öntörvényűsége a különböző kulturális platformokat egybejátszó megközelítésmódjából fakad. A helyzetkomikumok végletes kifacsarása, a karakterek parodisztikussága, a rajzfilmes cselekményszövés és az őrült animációt két kézzel szóró stilizált képi világ, ami formailag is imitálja a némafilmek külsőségeit, valójában (az egyébként kifogástalanul művelt) slapstick műfaji letisztultsága ellenében hatnak, és egy duplafenekű metaréteget húznak a filmre. A Hundreds of Beavers önreflexiója nem csak az állatokat abszurd módon megszemélyesítő plüssjelmezes színészekben és a filmképnek többször nekiütköző Kayakban merülnek ki, ugyanis Cheslik rendezése a burleszk stiláris eszközkészletét, repetitív hatásmechanizmusát és a műfaj saját belső szabályrendszerét is idézőjelezi. A prémvadásszá válás folyamatában Kayaknak újra kell rajzolnia a vadösvényeket és csapdahelyeket ábrázoló térképet, saját nyelvére és képességeire kell lefordítania a tájat és küldetésként értelmeznie a vadont. Cheslik zsánerparódiája egy ugyanilyen újraírási kísérlet, amely során a gegek variálhatóságát és körkörsségét, valamint a film világmegismerési folyamatát videójáték-narratívába ágyazza bele. Nem a pastiche elemek válnak elsődlegesen nevetség tárgyává, mint az exploitation filmek képi textúráját és a korszak nosztalgiáját kisebb-nagyobb sikerrel feltámasztó, erőltetett próbálkozások (Machete, Kung Fury), hiszen a slapstick sortűzre felfűzött dramaturgia itt önmagában is működik, a műfaj érdemi, transzmediális továbbgondolása és adaptív határainak kitolása a gamer-kultúra irányába pedig az alkotói játék része.
Lehetne még azon mélázni, hogy maga a történet milyen kolonializmuskritikát futtat a háttérben a civilizált és fejlett hódvárat és a tökéletes, űrprogrammal is rendelkező rágcsálótársadalmat pusztán anyagi, feudális megfontolásból leromboló, plüssnyúzó prémvadász motívumával, de akkor elvétenénk Cheslik és Tews szándékát, a felszabadultan agybeteg, alacsony költségvetésű, kis tétekkel játszó, kreatív kézműves ökörködés élvezetét.
