Habár idén a koronavírus-járvány miatt elmarad az Eurovíziós Dalfesztivál, a Netflix legújabb vígjátéka gondoskodik arról, hogy a többnyire csak egyszezonos popslágerek gigagálája 2020-ban se kerülje el az erre fogékonyak nappaliját. Szerencsére azonban a show itt nem a megszokott formájában megy tovább…
Az 1956 óta évről évre jelentkező Eurovíziós Dalfesztivál sekélyes, könnyen felejthető és üres popdalfelhozatalánál és a köré rittyentett show-nál, általában csak a nemzetközi porondra ácsingózó magyar pacsirták köztévés válogatóműsora, A Dal szokott unalmasabb lenni. Nem olyan meglepő tehát, hogy az eseményről készülő nagyjátékfilmnek sem sikerült a dalfesztivál nevénél kreatívabb és izgalmasabb címet álmodni, ami vélhetően abból adódóan sem árul zsákbamacskát, mert az alkotást részben a popsztárviadalt rendező European Broadcastion Union finanszírozta. Nekik pedig nyilván annál hasznosabb tud lenni a projekt, minél direktebb és célzottabb módon hirdeti a tévés fesztivált a térdcsapkodós poénokkal megspékelt éneklős-táncolós betétekkel való szórakoztatás mellett. Sokkal meghökkentőbb viszont, hogy a reklámként is funkcionáló házimozit még csak véletlenül sem egy európai húzónévvel, hanem az agyalágyult amerikai vígjátékok egyik nagyágyúja, Will Ferrell jelenlétévével biztosították be a piacon. Az ötlet pedig természetesen működik, hiszen vitathatatlan tény, hogy még az autotune-nal felturbózott liftzenéket is szívesebben elviseljük, ha a Diszkópatkányok (A Night at the Roxbury) sztárja énekli őket egy-egy elvetemült baromkodás között.
Mivel a Netflix vadonatúj bohózatának szerencsére semmilyen módon nincs köze a tévéshow valós történelmének eseményeihez, felesleges lett volna a marhulás helyett a modoros komolykodással vegyülő klisés történetvezetést választani, hiszen a főszereplői kredit mellett a forgatókönyvíróit is oroszlánrészben elfoglaló Ferrell neve garanciát jelent a „higgy az álmaidban!”-típusú filmek toposzainak kiforgatására. Így lehet, hogy az álmában töretlenül hívő főhősünk egy nagyon kicsi izlandi halászfaluban élő középkorú férfi, Lars, akinek annak ellenére is minden vágya kijutni az Eurovíziós Dalfesztiválra, hogy eddigi legnagyobb sikerének maximum azt könyvelheti el, hogy a helyi kocsmában rendezett hétvégi ivászatok háttéréül szolgáló koncerteken rendszeresen elhaknizhatja ugyanazt a mulatós nótát.
Miközben a városbeliek, valamint az életről gyakorlatiasabb módon gondolkodó, szigorú apja (Pierce Brosnan) is csupán egy elvarázsolt bugrisnak tartják Larst, előadótársa, Sigrit (Rachel McAdams) hiszi el neki egyedül, hogy egyszer majd megtérül a duójukba ölt rengeteg idő és energia. Ezért is mindenki számára megdöbbentő a hír, hogy a Fire Saga néven futó együttest beválogatják a hazai selejtezőbe, ahonnan egy röhejesen abszurd, fekete humorú fordulat következtében még annak ellenére is az Edinburgh-ban megrendezett nemzetközi show-n találják magukat, hogy az izlandi köztévén lement bemutatkozásukra a szánalomraméltó túl enyhe kifejezés lenne. A Will Ferrell nevével elválaszthatatlanul összeforrott abszurd humorral pedig ezek után sem spórol a sztori, mi több, egy kis altesti poénkodás is befigyel, igaz, ebből viszont már tényleg csak módjával jut a képernyőre, nem feltétlenül annyi és olyan, mint amit egy valamirevaló Ferrell-moziban megszokhattunk.
Will Ferrell ennek ellenére is telitalálat. Egyrészt, mert könnyen előfordulhat, hogy ő az egyik legnagyobb egyesült államokbeli rajongója az Eurovíziós Dalfesztiválnak. Ferrell állítólag svéd származású felesége révén szerette meg a tévés dalversenyt 1999-ben, olyannyira, hogy a Megjött apuci!-filmek (Daddy’s Home 1-2) komédiása 2014-ben még Koppenhágába is elrepült, hogy élőben követhesse az akkori show fináléját, amelyet aztán az osztrák transzvesztita énekes, Conchita Wurst nyert meg. Ferrell eddigi karrierje ismeretében azt is tudhatjuk, hogy nem idegen tőle a maga elé nagy célokat kitűző, felnőtt testbe zárt gyermek figurája, és elég csak a Tesó-Tusa (Step Brothers) vagy a Fél-profi (Semi-Pro) című vígjátékokra gondolnunk, hogy eszünkbe jusson, emberünk bizony énekelni is tud, ez a képesség pedig nem jön rosszul egy sztárénekesi ambíciókat dédelgető szerep eljátszásakor. Igaz, színésztársai orgánumának már nem szavaztak ekkora bizalmat a megrendelők, így Rachel McAdams ikonikus finálédalát valójában egy junior Eurovíziót is maga mögött tudó svéd énekesnő, Molly Sandén szólaltja meg, míg a bohókás főszereplőduó orosz ellenlábasát alakító Dan Stevens egy másik svéd énekes hangján adja elő meglehetősen szórakoztatóra sikeredett oroszlánszelídítő dalát. Az Eurovíziós Dalfesztivál: A Fire Saga története ezenkívül több fülbemászó, direkt a filmhez írt slágergyanús számban bővelkedik, az orosz oroszlánszelídítő énekes skót kastélyában rendezett partin pedig az elmúlt évek Eurovízióinak több győztes sztárja cameózik, akik Will Ferrellék társaságában még egy közös éneklést is letolnak.
Amilyen semmitmondóan hat tehát a legtöbb évben a valódi Eurovíziós Dalfesztivál, pont olyan kellemes meglepetés a hozzá készített reklámmozi, és bár azt azért erős túlzás lenne állítani, hogy A Fire Saga története ott van a top 3 legviccesebb Will Ferrell-ökörködés között, annyi biztos, hogy amíg nem indulnak be a nemrég újranyílt mozikban a közönségfilmes premierek, és egyre csak halasztódik a nyári blockbuster-időszak, ennél jobb limonádét nemigen találhatunk a hőségben való lazulgatáshoz.
