Az izlandi filmesek általában kedvelik az eltúlzott, groteszk szituációkból eredő fekete humort, ami a felső osztály dekadenciájának reprezentálásával ötvözve nagyon erős alkotásokat képes eredményezni. A Repülés kezdőknek azonban – noha megjelennek benne mindezen elemek – a karakterek sekélyessége és a humor hiánya miatt nem tud releváns társadalomkritikaként működni.
Hafsteinn Gunnar Sigurðsson egy fekete humorral gyakran operáló rendező, aki már A fa alatt című filmjével is bizonyította, hogy ügyesen tud maró kritikát megfogalmazni a felsőbb osztályokról. A Repülés kezdőknek sztorijával másik irányból próbálja megfogni a témát: nem veszekedő szomszédok, hanem egy repüléstől rettegő társaság elnagyolt történetén keresztül állít görbe tükröt ennek a társadalmi osztálynak.
A Repülés kezdőknek Sarah (Lydia Leonard) történetét követi végig, aki rettenetesen fél a repüléstől, ám mivel partnere, Tom el szeretne utazni Cape Verdére, feltétlenül le akarja gyürkőzni fóbiáját. Emiatt Tom tudta nélkül beiratkozik egy Fearless Flyers (kb. Rettenthetetlen repkedők) nevű tanfolyamra, ahol segítenek az embereknek úrrá lenni félelmeiken. A Cape Verde-i utazásuk napján azonban kiderül, hogy pont aznap lesz az utolsó próbatétele a Fearless Flyersnél, mégpedig egy izlandi repülőút formájában. Az utazás nem megy simán: a repülő egy rázós út után megérkezik ugyan Izlandra, ám kiderül, hogy a társaságnak egy alkatrész meghibásodása miatt a napját a szigeten kell töltenie a légitársaság által fizetett luxushotelben. A repülés gondolata minden karakterből a legrosszabbat hozza ki, pánikszerű félelmük egyre groteszkebb cselekvésekre bírja őket.
Sarah mellett a csapat része még Edward (Timothy Spall), a volt katona, akiből PTSD-vel összekapcsolt harciassága tör elő a repüléstől való félelme miatt. Szintén velük repül Coco és Alfons (Ella Rumpf és Sverrir Gudnason), akiknek párkapcsolata teljesen megváltozik az utazás során. Coco ugyanis egy Instagram-modell, Alfons pedig nemcsak a partnere, hanem egyben a fotósa is, csakhogy fél a repüléstől, és Coco karrierjét a szeme előtt tartva iratkozik be a Fearless Flyersre. Alfons egy intelligens férfi, akit teljesen elnyom a párkapcsolatukban a barátnője, ez pedig akkor borul teljesen fel, amikor a luxushotelben találkoznak egy Dries nevű világhírű befektetővel, akinek mindketten megpróbálják elnyerni a kegyeit. Dries (Björn Hlynur Haraldsson) megnyílik Alfonsnak és arra biztatja, hogy engedje el barátnőjét, hisz az érzelmi súly az, ami igazából nem engedi őt repülni. Ezzel a rendező ügyesen összekötné a toxikus párkapcsolat metaforáját a repüléstől való félelemmel – ám rögtön a következő pillanatban mindezt teljesen sutba vágja azzal, hogy kiderül Driesről, hogy homoszexuális és aktust kezdeményez Alfonsszal, aki ebbe bele is megy, azonban mindvégig a barátnője kezét fogja. Ezáltal teljesen elveszíti súlyát az eddig felépített karakterív és egy eddig ismeretlen, kalapból előrántott érvvel próbálja Alfons tesze-toszaságát magyarázni, egyben személyiségét lekerekíteni a film.
Ettől a ponttól kezdve pedig hibát hibára halmoz a film. Sarah karaktere pl. egy nagyon sablonos figura, amivel alapvetően nem lenne gond, hisz az effajta komédia a klisés figurák kifigurázására is való, viszont a színésznő játéka és a rosszul megírt karakter mind ahhoz vezetnek, hogy a néző végül képtelen érzelmileg bevonódni a nő történetébe. A film humora nemcsak rosszul van adagolva, hanem sokszor egész egyszerűen erőltetett: a legfőbb probléma az, hogy a rendező a karakterek személyisége helyett mindig a szituációkból akarja kicsikarni a poént, a szituációk viszont nem elég frappánsak ahhoz, hogy ez működőképes legyen. Az aktualitásra való törekvés inkább kínos feszengést okoz, semmint nevetést. Ez akkor a legjobban tettenérhető, mikor Coco megpróbálja elmagyarázni Sarah-nak, hogy ő egy Instagram-celeb, de ahelyett, hogy ezt egyenesen kimondaná, úgy tesz mintha egy idős, az internetet nem ismerő embernek kéne elmagyaráznia mindezt, noha Sarah alig pár évvel idősebb nála.
A végkifejlet pedig szintén kiábrándító és egyáltalán nem illik a felépített hangulathoz: egyszerű, boldog lezárást kínál szereplőinek, akik végül a luxus-repülőűt helyett a csomagszállító repülő belsejében utazva győzik le félelmüket.
Érdekes megvizsgálni, hogy a tavalyi A szomorúság háromszögével szemben a Repülés kezdőknek milyen pontokon mehetett félre, hisz sok hasonló koncepcióról beszélhetünk a két film esetében. Az egyikben a hajózás a fő motívum, itt pedig a repülés – és mindkét esetben a felsőosztály szatirikus bemutatása a cél. Ám amíg Ruben Östlund filmje a karakterek és a társadalmi osztályok közötti különbségek megvizsgálása által nevetteti nézőjét, komoly morális dilemmákat is felvetve, addig a Repülés kezdőknek megmarad a debil, félreértéseken alapuló szituációs vígjátékok szintjén, csak ritkán érintve komolyabb, társadalmi témákat. Pedig az alapmotívum – a repüléstől, vagy inkább a lezuhanástól való félelem – nagyon egyszerű, de hatásos metafora a vagyon, státusz elveszítésétől való félelemre, ez azonban egyáltalán nem kerül kibontásra a filmben.
A Repülés kezdőknek egy tökéletes szemléltetője a két szék közötti földre esésnek: vizuálisan gyönyörű, szimbólumaiban különleges és releváns, ám történetvezetésében és humorában teljesen megbukó film lett.
